Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Koncz Zsuzsa - Volt egyszer egy lány
65
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

MOZGI PROJECT

- 2013. október 24. 6:50 -

www.msklubpecsvarad.fw.hu/picture/meosz_banner2.gif
A Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete uniós támogatás segítségével vállalta: 2015-ig közel száz, a megyében élő, megváltozott munkaképességű számára lehetővé teszi piacképes szakismeret megszerzését, és segíti a nehéz helyzetbe jutottak elhelyezkedését is.
www.meosz.hu/pkcf/img_c/d_meoszvezer_hirek_127_w_1212_h_690_sorszam_1.jpg

Az Európai Szociális Alap száz százalékos támogatásával kezdhette meg idén májustól az MCSME a MOZGI – Megváltozott munkaképességűek munka-hálózata Csongrád megye helyi fejlesztéseiért ? című projektjét. A Társadalmi Megújulás Operatív Program Innovatív, kísérleti foglalkoztatási programok támogatására kiírt pályázaton nyertes, közel 200 millió forintból megvalósuló koncepció (TÁMOP-1.4.3-12/1) kapcsán új lehetőség nyílik közel száz, legalább negyvenszázalékos egészségromlásról igazolással rendelkező, érettségizett Csongrád megyei számára, hogy piacképes szakmát szerezzenek, és közelebb jussanak a munka világához.

Jelenleg a várhatóan még idén induló képzés-sorozatokra (egymásra épülő tréningek, OKJ-s és tanúsítványt nyújtó képzési elemek) jelentkezők kiválasztása folyik. Bár a jelentkezések száma az együttműködő civil és hatósági szervezetek segítségével már megközelíti a tervezettet, még mindig van lehetőség bejutni a képzési rendszerbe. A képzések valós, munkaerő-piaci igényeket kielégítő szakismereteket kínálnak, ezzel együtt a jelentkezők közül legkevesebb négy, a követelményeket eredményesen teljesítő hallgató részére konkrét munkalehetőségre is lehetőség nyílik a projekt keretein beül. Emellett ? vállalkozói klubtagság tapasztalatai, kapcsolati tőkéjének hasznosítása révén ? lehetőség lesz önfenntartó, önfoglalkoztató életpálya megkezdésére is.
Tekintettel a hazánk számára 2020-ig nyitott uniós forrásokra és a pályázati rendszer tapasztalataira: pályázatíró, közbeszerzési tanácsadó, tenderek marketingjével, vagy pénzügyi megvalósításával kapcsolatos munka végzésére jogosító bizonyítványt, tanúsítványt szerezhetnek a projektbe jelentkezők. Emellett hónapról-hónapra egyre inkább nyilvánvaló: a közeljövőben fizikai vagy mentális problémák miatt is mind többen szorulnak segítségre munkavégzésük vagy személyes életvezetésük területein, a nemzetközi felmérések szerint is Európa-szerte egyre nagyobb a szükség személyi segítők, sorstársi tanácsadók tevékenységére, melyhez a szükséges szakismereteket a projekt keretein belül szintén meg lehet szerezni.

A ?Mozgi? képzési rendszerének és a vállalt munka-hálózat kialakításának nélkülözhetetlen eleme a ma legkorszerűbb technikai lehetőségeket hasznosító online portálrendszer, a www.mozgi.eu , amihez kapcsolódóan informatikai képzést is szervez az Egyesület. Az operátor-tanúsítványt legjobb eredménnyel megszerző hallgatók álláslehetőséget kapnak: az online média- és képzési felület üzemeltetésére nyílik lehetőségük.

A képzésekre az Egyesület szegedi, Petőfi S. sgt. 75. sz. alatti, megújuló irodájában, illetve a megye északi-keleti részén élők számára az Egyesület Csongrádi irodájában kerül sor, mindkét ingatlan teljes felújítása és akadálymentesítése immár befejeződött. A bejáróknak útiköltség-térítést biztosít a pályázat, valamint a sikerrel felvételizők a látogatott órák után képzési támogatásban is részesülnek.

Forrás a meosz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* három = 21

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-07, 12:23
Mainly clear
ENE
Mainly clear
9°C
1.5 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1.5 m/s ENE
Széllökések: 4.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com