Múlt, Jelen, Jövő – Irodalmi Délután
Sikeresen zárult a MVGYOSZ. 2017 őszén kiírt Múlt, Jelen, Jövő elnevezéssel meghirdetett irodalmi pályázata.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége célja a vak és gyengénlátó emberekkel közösen olyan maradandó irodalmi műveket létrehozni, amely a következő 100 évnek is iránymutatásul szolgálhat. A beérkezett versenyműveket 3 tagú zsűri értékeli. A zsűri tagjai: Karafiáth Orsolya, költő, műfordító és publicista; Ézsiás László, Aranyharang díjas költő és versmondó; illetve a pályázat fő támogatójának (Vesper Kft.) képviselője. A pályaművek bemutatására, a Szövetség a Költészet Napja alkalmából, különleges Irodalmi Délutánt szervez, Centenáriumi évének rendezvénysorozata keretében, amelyre várják az érdeklődőket. A rendezvényen hirdetik ki a Múlt, Jelen, Jövő pályázat eredményét, hozzák nyilvánosságra a nyertesek műveit. A vendégek közismert színészek, művészek és látássérült előadók előadásában hallgathatják meg a zsűri által legjobbnak ítélt 10 alkotást. Előadók: Létay Dóra, színésznő; Rák Kata, Pepita Különdíjas színművész; Selmeczi Tibor, Karinthy-gyűrű díjas humorista, kabarészerző; Straub Dezső, Jászai Mari-díjas színész; Kerekes József, Jászai Mari-díjas színész, szinkronszínész; Vida Péter, színművész; Bereczkné Bihari Erzsébet, költő és előadó; Sztakó Krisztina, előadó; Puskás Anett, előadó; Ézsiás László, Aranyharang-díjas költő. Az előadások között Márkus Norbert, jazz-zongora művész, tanár előadásában hallhatnak a nyertes alkotások hangulatához illeszkedő összekötő zongorajátékot. A legjobb 3 művet, illetve előadást a Fabulatorium Playback-színház segítségével meg is elevenítik, egy igazán újfajta előadás-technikával. A rendezvény időpontja: 2018. április 9. 15:00 A rendezvény helyszíne: A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége székháza, Hermina terem (1146 Budapest, Hermina út 47.)
Ezeket is olvassa el:
A fogyatékossági támogatásban részesülő személyeknek járó családi adókedvezmény – válaszolt kérdései...
Mozi korlátok nélkül
Teljesen elveszítette a látását a magyar énekesnő
BÁCSVAKOK PROGRAMAJÁNLÓ: Körhinta színházi előadás Bácsvakok módra
Tovább okosodik a BlindShell2, a látássérülteknek fejlesztett Android-alapú mobiltelefon
Van még mit javítaniuk a hazai tévéknek a látás- és hallásérülteknek nyújtott szolgáltatásaikon
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
16°C






Vélemény, hozzászólás?