Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Népzenei kavalkád - Ferenczi István műsora
42
hallgató

MVGYOSZ: egyelőre marad a jelenlegi Felügyelő Bizottság

- 2011. március 5. 14:51 - 2693 megtekintés

Egyelőre marad a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) Felügyelő Bizottsága (FB) jelenlegi összetétele – határozott a szervezet elnöksége március 1-i tanácskozásán. Egy nem rég született legfelsőbb bírósági jogegységi határozat szerint “A vezető szerv elnöke és tagja, valamint a felügyelő szerv elnöke és tagja csak a társadalmi szervezet tagja lehet”. Az FB-be megválasztott három személy közül jelenleg senki sem tagja az MVGYOSZ-nek, sőt, ketten még tagegyesületi tagsággal sem rendelkeznek.

Dr. Tóka László elmondta, ha az utóbbi időben nem alakult volna ki feszült helyzet az elnökség és az FB között, udvariasan megkérné a felügyelő szerv két látó tagját, mondjanak le tisztségükről. Az ismert előzményeket tekintetbe véve azonban ez ma rosszul venné ki magát. Ugyanezen a véleményen van Dr. Micserics József hivatalvezető és Szakály Melinda elnök is. Az elnök felkérte az FB két nem látássérült tagját, maradjanak. Dr. Tóka megjegyezte, a jogegységi határozat a bíróságokra, nem pedig a jogot alkalmazó érintett társadalmi szervezetekre vonatkozik. Ebből az következik, hogy amíg az FB ügye nem kerül bíróság vagy ügyészségi vizsgálat elé, nem merülhet fel aggály a felügyelő szerv összetételével kapcsolatban. A mostani felállású FB megválasztásakor még nem létezett a jogegységi határozat – jegyezte meg Dr. Nagy Sándor. A kérdés megoldásával kapcsolatban Dr. Hódosi László FB-tag javasolta a “közvetett tagság” intézményének esetleges bevezetését, illetve az ügyészség véleményének előzetes kikérését egy ilyen lépéssel kapcsolatban. A közvetett tagság az MVGYOSZ tagegyesületeinek természetes személy tagjaira vonatkozna, akik így áttételesen az országos szövetségnek is tagjai lehetnének. Dr. Hódosi László másik ötlete a pártoló tagság intézményének bevezetése. Ennek alapján az MVGYOSZ-ben látó személyek ún. pártoló tagok lehetnének. Dr. Hódosi információi szerint a tagegyesületeknél bevett ez a gyakorlat. Sőt, Kovács Béla zalai egyesületében a tagság legfeljebb 10%-áig nem látássérült tagjai is lehetnek az egyesületnek, itt a látó tagokat ugyanolyan jogok illetik meg, mint a látássérülteket. Dr. Tóka László szerint nem volna tanácsos ebben az irányban változtatni a szövetség jelenlegi működésén. Abszurd helyzetben így akár az is előfordulhatna, hogy a szervezet elnöke nem látássérült személy lenne. Kovács Béla azonban megvédte a nála alkalmazott struktúrát azzal, hogy szerinte a látássérültek életét segítő látó személyek csatlakozásával csak gazdagodik egy-egy szervezet. A jogegységi döntést szó szerint véve az elnökség tagjainak legitimitásával is gond lehet – vetette fel Dr. Hódosi. Tudniillik ők sem tagjai az MVGYOSZ-nek. Nem ért egyet pécsi kollégája jogértelmezésével Dr. Tóka László. Szerinte az elnökség tagjai az MVGYOSZ tagegyesületeinek nevében gyakorolják jogaikat. Igen ám – jegyezte meg Dr. Hódosi László -, de amikor a cégjogban jogi személy egy szervnek a tagja és természetes személy képviseli a jogi személyt, ez a tény egyértelműen rögzítésre kerül. Míg az elnökség jelenlegi tagjainak megválasztásakor nem tagegyesületeket juttattak a küldöttek az elnökségbe, hanem konkrét természetes személyeket. Ügyészségi, rendőrségi vizsgálat, óvatossági számlazárolások Zárolták a direkt marketing kampányból befolyt pénzeket és az SZJA adó 1% felajánlásokat tartalmazó számlát a szövetség Hermina úti központjában a szervezet ellen folyamatban lévő ügyészségi és rendőrségi vizsgálat miatt – hangzott el a március 1-i tanácskozáson. Így egyelőre nem kaphatják meg a tagegyesületek sem az adózók SZJA 1%-aiból nekik jutó pénzt, ami nagyon nehéz helyzetbe hozhatja őket – jegyezte meg a hivatalvezető. A zárolásra egyébként nem az ügyészség vagy a rendőrség utasította a szervezetet, erről a hivatalvezető és az elnök saját hatáskörben döntött a vizsgálat lezártáig. Lépésüket azzal indokolták, hogy mivel a nyomozás egyik tárgya a szövetség esetleges vagyonvesztése, a fent említett két számláról történő kifizetést a hatóságok esetleg vagyonkimentésnek minősítenék. Ez pedig felvetné mind a hivatalvezető, mind az elnök büntetőjogi felelősségét. A nyomozás egyébként ezúttal is névtelen feljelentő beadványa nyomán zajlik. A feljelentés tartalmáról a hivatalvezetőnek nincsenek pontos információi, annyi valószínűsíthető, hogy a vizsgálat tárgya a vagyonvesztésen felül a direkt marketing kampány és a szövetség leltári nyilvántartása. Szakály Melinda szerint a feljelentő felelőtlen lépése “gallyra vághatja” a szövetséget és a tagegyesületeket, akik amúgy is nehéz helyzetben vannak. Az elnökségből többen javasolták, a számlák zárolásáról a szervezet vezetése egyeztessen a hatóságokkal, hátha nincs is szükség erre a lépésre. Dr. Micserics József azonban úgy érvelt, még ha azt a tanácsot is kapnák, hogy ne zárolják a számlákat, ez nem sokat jelentene egy olyan esetben, ha később mégis felelősségre vonnák a vezetőket úgymond vagyonkimentés miatt. Dr. Micserics elmondta, két ügyvéddel is konzultált, akiktől azt a véleményt hallotta, hogy ebben a helyzetben “öngyilkos lépés” lenne a kifizetések folytatása. A DM kampány és az SZJA 1%-os felajánlások ugyanakkor nem vesznek el a szövetség számára, azokat a vizsgálat lezárultának végén jogszerűen ki lehet majd fizetni, illetve fel lehet használni a központban az előre meghatározott célokra. A hivatalvezető reméli, néhány hónapon belül véget ér a vizsgálat, ugyanakkor az elnökség tagjai egyetértettek abban, hogy az évekig is eltarthat. A Róthbart-hagyatékkal kapcsolatos feljelentést egyébként másfél éves vizsgálat követte, akkor a hatóság bűncselekményt nem állapított meg. Kuminka Györgyné javasolta, hogy 2011-ben az SZJA 1%-os kampányt válasszák el a Human Dialog Kft-vel közösen folytatott direkt marketing kampánytól, így legalább az ezt követően beérkező pénzeket felhasználhatja a szövetség. Késő – válaszolta a hivatalvezető. A 2011-es direkt marketing kampány már beindult, ennek részét képezi az 1%-ok gyűjtése is. A nyomozás során eddig a hivatalvezetőn kívül a rendőrség Garamvölgyi Annamária, a Vakok Világa volt főszerkesztője, valamint Dr. Hódosi László tanúként történő meghallgatását kezdeményezte. utóbbi esetben a meghallgatásra még nem került sor. A volt főszerkesztővel kapcsolatban az elnökség tagjai nehezen tudják elképzelni, a korábban a folyóirat élén álló Cseriné milyen információkkal szolgálhatna a hatóságnak. A tanácskozáson felvetődött, legkedvezőtlenebb esetben, egy esetleges az MVGYOSZ teljes gazdálkodását vizsgálat alá vonó nyomozással kapcsolatban szükségessé válhat a szövetség minden számlájának zárolása, ami gyakorlatilag azonnal működésképtelenséget okozna. A hivatalvezető elmondta, a központnak így is a működésképtelenné válás lehetőségével kell szembenéznie. A zárolt számlákon bennragadt összegek problémáján felül ugyanis ismert, hogy a szövetség idén is kevesebb pénzből gazdálkodhat, mint az előző évben. A látássérült alkalmazottak fizetését finanszírozni hivatott szerződést az illetékes munkaügyi központtal egyelőre meghosszabbították, ám itt se látszik még hosszútávra szóló megoldás. Az is gyakorlat, hogy a szövetségnek az adott évre járó pénz kifizetését az illetékes minisztérium csak tavasz végénkezdi meg. Mindent egybevéve a hivatalnak már 160 millió forint körüli összeget kellene előteremtenie a hivatalvezető számításai alapján, ami a lehetetlenséggel határos. “Nem örültek neki” – tolmácsolta a szövetség partnereként a direkt marketing kampányt lebonyolító Human Dialog Kft. véleményét a rendőrségi vizsgálatról Dr. Micserics József kollégáinak. Emlékezetes, korábban úgy határozott az elnökség, meg kell próbálni lejjebb szorítani a Kft-nek kifizetett összeget. A cég a tárgyalás eredményeként saját szolgáltatásából 5%-ot engedett, a kampány többi költsége azonban maradt – tájékoztatta az elnökséget Dr. Micserics József. Dr. Tóka László kérdésére a hivatalvezető elmondta, a kampány felfüggesztése rossz döntés volna, mivel akkor bizonyosan nem teljesülne az üzleti terv, ami tulajdonképpen tényleg veszteséget okozhatna a szövetségnek a négyéves periódus végelszámolásánál. Dr. Nagy Sándor szerint le kell vonni a tanulságokat is a feljelentésből: az elmúlt időszakban valóban problémák voltak az MVGYOSZ gazdálkodásával. Erre a jövőben figyelni kell, Dr. Nagy Sándor már érzékeli a javulást. Szakály Melinda azért is kéri az FB két tagját a maradásra, mert ha az elnökség lemondásukat szorgalmazná, annak óhatatlanul olyan látszata lenne, hogy a feltárt hibák miatt, úgymond büntetésnek szánná az elnökség a felügyelő szerv összetételének megváltoztatását.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*


hat + 5 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Bélyegalbum - A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének műsora - műsorvezető: Turcsányi Éva
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: Egészségedre - Turcsányi Sipos Éva műsora

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2022. július 4. hétfő, Ulrik napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi szövetkezeti nap.
Az év 27. hete és 185. napja.
Holnap Emese, Sarolta napja lesz.

1490. Mátyás király kegyencei Corvin herceget kifosztják. Corvin János főherceg a királyválasztó országgyűlésen későn vette észre, hogy atyja kegyencei, kit híveinek vélt, őt kijátszották, és a királyi méltóságra Ulászlót emelték. Július 1-én tehát a koronával és kincseivel, hívei kíséretében Sclavónia felé indult, de július 4-én Báthory István vajda és Kinizsy Pál utána siettek s Tolnában a Csonthegyen őt megtámadták és kincseitől megfosztották.


1910. június 12-július 5. Ezer fővárosi festőmunkás sztrájkol munkakörülményei javításáért.


József Attila: Hangya

A bábok között elaludt egy hangya.
Szél, a bábokat most el ne fúdd!
Különben jó az is.

Kis, fáradt fejét csillámokra hajtja,
és alszik véle csöpp árnyéka is.

Egy szalmaszállal fölkelteni szépen!
De jobb, ha már indulunk haza,
erősen beborult-

A bábok közt elaludt egy hangya,
és -hopp- egy csöpp már a kezemre hullt.

BKK Információk

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 312
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com