Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Napi Evangélium - István atya rovata
64
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Nagymágocsról a BL-ig: Szabó Nóra és Győző Tilla rendszeres rendszeres résztvevője a hallássérült futsalosok elitsorozatának.

- 2018. március 14. 12:27 - 1903 megtekintés

Bajnokok Ligája-győztessel büszkélkedhet a nagymágocsi labdarúgás: a tavalyi bajnokcsapat tagja, Szabó Nóra (34) 2015-ben az SSS Milanóval, 2017-ben a Sevillával nyerte meg az elitligát a hallássérült női futsalosoknál. Győző Tilla (24) a Budapest SSC csapatával tavaly szintén ott volt az élmezőnyben: az ötödik helyet szerezték meg, tizenhárom találattal gólkirálynő lett. Nagypályán mindketten megyei bajnokok lettek a Nagymágoccsal, jelenleg Győző tagja a keretnek, amely vezeti a tabellát.

Hogy kezdődött a pályafutásuk?

Szabó Nóra:Gyermekkoromban a szegedi hallássérültek kollégiumában kezdtem a fiúkkal focizni, egészen addig, amíg elvégeztem az iskolát, majd hazaköltöztem Kiskunfélegyházára. Itt a keresztpályás együttesben folytattam, és időközben megalakult a futsalcsapat is.

Győző Tilla:Már ötéves koromban, az óvodában játszottam. A hallássérült-iskolák csapatai között minden évben volt bajnokság, ahol a fiúk között fociztam, rúgtam a gólokat. 2007-ben lettem igazolt labdarúgó Városföldön.

Hol játszottak eddig?

Sz. N.:A félegyházi futsalcsapattal sorozatban ötször nyertünk magyar kupát és négyszer lettünk elsők az NB I-ben, ez remek időszak volt. A múlt hétvégén sajnos nem sikerült újra elhódítani a kupát, a bajnokságban jelenleg a harmadik helyen állunk.

Gy. T.:Futsalozni a budapesti Siketek Sport Klubjában kezdtem 2008-ban, majd Félegyházán, Szentesen és Kecskeméten játszottam. A 2012-es és a 2013-as szezonban a Kecskeméttel az NB II-ben szerepeltem, 2015 óta Nagymágocson játszom nagypályán: tavalyNórival közösen megnyertük a Csongrád megyei bajnokságot. A hallássérült sportolók között 15 éves korom óta a Budapest SSC tagja vagyok, folyamatosan nyerjük a Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége által kiírt tornákat.

Hogyan jött a lehetőség a Bajnokok Ligájában?

Gy. T.:A hallássérülteknek kiírt BL-t 2014 óta rendezik meg, mivel a Budapest SSC-vel minden évben megnyertük a bajnokságot, rendszeres résztvevői vagyunk a sorozatnak. A legjobb eredményünk a tavalyi sevillai ötödik hely, idén Madridban
kilencedikek lettünk. 2015-ben nyolc, tavaly tizenhárom találattal gólkirálynő lettem, az utóbbi két évben beválasztottak a tizenkét legjobb játékos közé.

Sz. N.:Rám egy bulgáriai Európa-bajnokságon figyeltek fel, az olasz SSS Milano igazolt le, velük bajnoki címet szereztem, ezzel pedig jogot a BL-részvételre. 2015-ben Grazban nyertük meg a sorozatot, az volt az első aranyam. Milánóban voltak spanyol csapattársaim, és mivel a következő BL-döntőnek Spanyolország adott otthont, ragaszkodtak hozzá, hogy a Sevillába szerződjek. A forgatókönyv ugyanaz lett: előbb a bajnokságban, majd a nemzetközi sorozatban zártunk az élen, így már kétszeres BL-győztesnek mondhatom magam.

Hogyan készülnek fel egy ilyen eseményre?

Gy. T.: A budapesti együttesnél három hónapos ez az időszak, hetente egy edzéssel, hiszen sokan a munka mellett, vidékről a fővárosba utazva tudunk csak készülni. A tavalyi volt a legjobb év csapatként és egyénileg is, az idei sorozat nem sikerült ennyire jól.

Sz. N.:Itthon készülök a félegyháziakkal, emellett rendszeresen futok félmaratonokat, és férfiak között is edzek. A következő feladat a spanyol bajnokság lesz, ahol ezúttal a Club Deportivo Centro Altatorre együttesében szerepelek.

A hallássérült-válogatottban milyen szerepet kapnak?

Sz. N.:Csak futsalban játszom, ott viszont rendszeresen helyet kapok, több világversenyen is jártam.

Gy. T.:2014-ben ott voltam én is a bulgáriai Európa-bajnokságon, ahol kilencedikek lettünk. Azzal a helyezéssel kvalifikáltuk magunkat a thaiföldi vb-re, ám pénz hiányában azon nem tudtunk részt venni. Ötmillió forint hiányzott, sajnos a Magyar Labdarúgó Szövetség sem segített. Érdekesség, hogy ekkor osztottak szét több mint egymilliárdot az Eb-re kijutásért a férfiválogatott játékosainak… Minden tornára saját költségen utazunk, néhány szponzor és önkormányzat segít olykor. Tiszaalpári lakos vagyok, Tiszaalpár önkormányzata például mindig támogatta az én és a kapusként szereplő ikertesóm kiutazását a BL-re, Eb-re.

Milyen fokú hallássérüléssel játszanak? Mennyire akadályozza ez önöket a pályán?

Gy. T.:Nagyothalló vagyok, viszonylag jól kommunikálok, és könnyen megértenek a halló csapattársaim, de azért egyértelműen hátrányt jelent. Sok odafigyelést és tanulást igényelt részemről, hogy a pályán minden részletre, mozgásra figyeljek. Míg egy halló, ha nem is látja, de hallja, ha hátulról támadják, vagy a háta mögött elindul az ellenfél, addig ezt nekem szemmel kell követnem. Így viszont jobban látok” a pályán.

Sz. N.:Sajnos teljes egészében hallássérült vagyok, de ez már nem zavar, az ép társakkal sincs gondom, jól megvagyunk, megértjük egymást.

Milyen céljaik vannak még a futballban?

Sz. N.:Ha a már említett spanyol csapatommal megszerezzük a bajnoki címet, biztosan ráhajtunk a BL-re, ami 2019-ben Stuttgartban lesz.

Gy. T.:Jelenleg úgy érzem, ez volt az utolsó szezonom: a tavaszt még végigjátszom a Nagymágocsban, akikkel szeretnék újra bajnokságot nyerni. Utána lassan a gyermekvállalásé lesz a főszerep az életemben.

Forrás:delmagyar.hu http://www.delmag…k/2552761/



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


2 + = öt

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Zenei visszatekintő Baluval
    Utazz velünk az időben a Back in Time-mal! Minden adásban egy-egy különleges évszámot veszünk górcső alá 1970-től egészen 2022-ig, hogy újraéljük a korszak legmeghatározóbb zenei pillanatait. Felcsendülnek a feledhetetlen slágerek, amelyek generációk életérzését formálták meg. Legyen szó a diszkó fénykoráról, a 90-es évek dance-lázáról vagy a közelmúlt listavezetőiről, nálunk minden dal egy időkapszula. Tarts velünk, és nosztalgiázzunk együtt a múlt legnagyobb kedvenceire! Kapcsolódj be, és hagyd, hogy a zene visszarepítsen a kedvenc éveidbe!
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. április 18. szombat, Andrea, Ilma napja van.
Ma van a(z) Műemlékvédelmi nap.
Az év 16. hete és 108. napja.
Holnap Emma napja lesz.

1423. Zsigmond király az 1417-ben az országba érkezett cigányoknak Szepesváralján kiváltságot adott. Vajdájuknak megengedte, hogy az országot népével bejárhassa, s a települések határain megtelepedhessék.


1707. II. Rákóczi Ferenc kinevezi a jobbágyszármazású Esze Tamást brigadérossá és három gyalogezredet helyez a parancsnoksága alá.


Gulyás Pál: Rügyek

"...Minden rügy egy parányi ablak,
melyhez leányfejek tapadnak:
bent vannak a leányfejek,
bent a fában merengenek,
nap-éjen át álmodnak ott...
S most csak félig nyitják ki, félig
az álmukat tovább remélik."

Időjárás

2026-04-18, 12:33
Clear sky
N
Clear sky
19°C
2 m/s
Apparent: 14°C
Nyomás: 1020 mb
Páratartalom: 58%
Szél: 2 m/s N
Széllökések: 7.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:49
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com