Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Gépház - Informatikai magazin - a mikrofonnál Bojtor Zoltán Rauch Róbert és Szakács Máté
40
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Nem kell már utazni a kezelésekért

- 2018. május 13. 13:19 -

Megható ünnepségen vették birtokba a Gyermekemért Alapítvány által létrehozott fejlesztőhelyiséget. Tartósan beteg, fogyatékkal élő, sajátos nevelési igényű gyerekek számára szerveznek, szociális rászorultság alapján finanszíroznak fejlesztő foglalkozásokat.

A Pro Artis Művészeti Iskola udvarában hozott létre fejlesztőhelyiséget a Gyermekemért Alapítvány. Bensőséges ünnepségen vették birtokba a helyet, amelytől sok család remél könnyebbséget. Olyan fejlesztő terápiákat, szakembereket hoznak majd ide, amiért, akikért sok-sok kilométert kellett eddig megtenni. A megnyitón Soós Erika üzletvezető, a kuratórium elnöke beszélt arról, hogy a Gyermekemért Alapítványt egy konkrét céllal, Kóti Kata gyógyításának elősegítésére, szülei hozták létre. Kata jól van, a felhalmozódott összeget, az alapítvány szerette volna új célok szolgálatába állítani. Hosszú út vezetett a mostani megnyitóig attól a pillanattól, hogy elhatározták: mindenképpen paksi gyerekek szolgálatába állítják az alapítványt és forrásait.

A helyiség megtalálása után az iskola és azt fenntartó szekszárdi tankerületi központ is melléjük állt. Jótékonysági bált szerveztek, anyagot vásároltak a felújításhoz, amiben sok helyi vállalkozástól, szakembertől kaptak önzetlen segítséget. Soós Erika arról is beszélt, hogy jelenleg körülbelül harminc család van a látókörünkben, de szeretnék az egész járásra kiterjeszteni a tevékenységüket. Ennek lényege az, hogy helybe hozzák a fejlesztő szakembereket, így a családoknak nem kell Szekszárdra, Dunaújvárosba, Budapestre vagy éppen Győrbe utaznia. Erika azt mondta, ezek a családok gyakorta kerülnek érzelmileg, anyagilag perifériára. Elszegényednek, mert az anya nem tud munkát vállalni, egy beteg gyerek 24 órás szolgálatot kíván. Ezt Szurovecz Anikó is megerősítette. Azt mondta, nagyon örül neki, hogy létrejött ez a helyiség, azt reméli, sok gondjukon enyhít. Kisfia, Robika, kilenc és fél éves, agyi bénulás okozta problémákkal kell együtt élnie. Az iskolában nem tudják biztosítani a heti tíz gyógypedagógiai foglalkozást, gyógytornát, amire nagy szüksége van, mert nagyon feszesek az izmai.

A megnyitón a paksi Nyitnikék Fogyatékkal Élők Nappali Foglalkoztatója táncelőadása, Kolki Ákos gitárjátéka után Franckó Klára mondott a jelenlevők szemébe könnyeket csaló mesét egy kisfiúról és annak fogyatékkal élő kishúgáról.

Forrás: Tolna megyei hírportál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük



Deprecated: Implicit conversion from float 2.7 to int loses precision in /home/hobbyradio/public_html/wp-content/plugins/akadalymentes-captcha/akadalymentes_captcha.php on line 769
* 3 = húsz(on) hét

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 13:47
Clear sky
SSE
Clear sky
9°C
1.6 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.6 m/s SSE
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com