Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Koncz Zsuzsa - Zöld szemem kék
55
hallgató

Nem szervez a nyugdíjasoknak több szociális üdülést a kormány

- 2019. június 30. 6:47 - 768 megtekintés

Nem szervezi többé az állam a szociálisan rászorulóknak szóló Erzsébet-programot és a szociális üdülők működését sem segítenék – derül ki a költségvetési salátatörvényhez benyújtott kormánypárti törvénymódosító javaslatból.

A jövőben már nem az állam szervezi az Erzsébet-programot és az állam nem segíti elő a szociális üdültetési feladatok alapjául szolgáló szállodák és táborhelyek létrehozását, fejlesztését és működtetését – derül ki az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága által a költségvetési salátatörvényhez csütörtökön benyújtott összegző módosító javaslatból. A dokumentumot Bajkai István, a testület fideszes alelnöke írta alá. A benyújtott törvényjavaslatban úgy fogalmaznak, hogy az eddigi rászorulók – családosok, nagycsaládosok, fogyatékossággal élők és nyugdíjasok – számára a pihenést, nyaralást biztosító Erzsébet-programot a jövőben az állam már nem szervezi, hanem csak támogatja. A szociális üdüléseket eddig közfeladatot ellátó szervként a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) szervezte, de az alapítvány erre vonatkozó feladatait is eltörli a módosító javaslat. Az MNÜA kuratóriumi elnöke Guller Zoltán, aki egyben a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója is. Az eddig hatályos törvény szerint „az állam elősegíti a szociális üdültetési feladatok, ifjúsági és gyermekprogramok alapjául szolgáló szállodák és táborhelyek létrehozását, fejlesztését és működtetését”. Ebből a szövegből a fideszes vezetésű törvényalkotási bizottság most kihúzta a szociális üdültetési feladatokat. Vagyis a jövőben már csak a gyerekek táboroztatását segítenék, a nyugdíjasok, nagycsaládosok, fogyatékossággal élőkét nem. Ugyanakkor a módosítás indokló részében azt írják, hogy a javaslat mindössze az Erzsébet-program folyamatos és zavartalan megvalósítása érdekében fogalmaz meg pontosításokat. Mindent cáfolnak A Napi.hu írta meg először, hogy a jövőben kifejezetten csak a szegény gyerekeknek szól az Erzsébet-program. A most benyújtott salátatörvény ugyanis kivette a szövegből a szociálisan rászoruló kifejezést és már csak a gyerekek üdültetése és étkezése marad benne. Ez a szigorítás nagyon sok embert érinthet: tavaly 43 ezer nyugdíjas és 9 ezer fogyatékossággal élő tudott szociálisan üdülni. Az MNÜA ugyanakkor korábban mindent cáfolt. Nem szűnik meg a nagycsaládosoknak, a nyugdíjasoknak és a fogyatékossággal élőknek szóló Erzsébet-program – közölte az alapítvány. A 2020-as Erzsébet-program kiírásaira elvileg 2019. szeptember 15-től lehet pályázni A Brüsszellel folytatott viták miatt az Erzsébet-utalvány rendszerén többször is változtatni kellett, de a szociális üdültetés ennek ellenére is sikeresen és zavartalanul folytatódik az alapítvány szerint. Ellenben a szocialisták is azt olvasták ki a törvényjavaslatból, hogy a kormány meg akarja szüntetni a szociális üdültetés lehetőségét. Az Országos Nyugdíjas Parlament pedig azt kezdeményezte, hogy a tervezett intézkedések hatálybalépésével egyidejűleg a rászorultak ellátásának a kompenzálására, minden medián érték alatti nyugdíjellátásban részesülő személy, havi ezer forint soron kívüli nyugdíjemelésben részesüljön. Az ügy háttere, hogy az Erzsébet-utalvány kibocsátásának megszüntetése miatt szükségtelenné vált az utalvány forgalmának, illetve az abból származó bevételek felhasználásának törvényi szintű szabályozása is. A kuponokat kiadó Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. tavaly decemberben jelentette be, hogy január elsejétől sem papír, sem elektronikus formában nem forgalmaznak utalványokat, a már forgalomban levő juttatások pedig 2019 végéig használhatók fel.  (Forrás: Napi.hu)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ kettő = 10

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2023. június 5. hétfő, Fatime napja van.
Ma van a(z) Környezetvédelmi világnap.
Az év 23. hete és 156. napja.
Holnap Norbert, Cintia napja lesz.

1443. Nagy földrengés hazánkban. Nagy károkat tett az épületekben például Selmecen és Lőcsén.


1848. Megindul a Nép Barátja című hetilap: célja a parasztság tájékoztatása. Szerkesztője: Arany János és Vas Gereben.


Simon István: Virágzó cseresznyefa

"...Két holdfénybe burkolt alak
épp a cseresznyefa alatt
állt meg és összebújt.
S a csillagos fehér szirom
ott pettyegett a vállukon,
ahogy libegve hullt.
...
Holdfényben ballagtam tovább,
s a szívemből a számon át
hullt ki pár tiszta szó;
hogy szorosan így álljanak
negyven év múlva is, ha majd
fejökre hull a hó."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 317

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com