Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Hírek
50
hallgató

Nemsokára paraszupersztár születik

- 2014. november 29. 19:58 - 2342 megtekintés

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége az idén Paraszupersztár címmel tehetségkutató versenyt indított fogyatékossággal
élő embereknek előadó-művészet (ének, hangszeres zene, tánc, próza- és versmondás) és alkotóművészet kategóriában (kisfilm, grafika, festészet, fotó, kisplasztika,
nép- és iparművészeti alkotás, saját irodalmi mű).

A program célja, hogy olyanokat fedezzenek fel, akik kiemelkedőek egy adott művészeti ágban és eddig még nem igazán tudták megmutatni magukat a szélesebb nyilvánosságnak.
A tehetségkutatót a tervek szerint jövőre egy tehetséggondozó program követi. A versenyre összesen 450-en jelentkeztek, fogyatékosság típusától, életkortól
függetlenül bárki nevezhetett. A legfiatalabb versenyző 11 éves, a legidősebb 90. Az előadó-művészeti kategória október eleji elődöntőjén 52 produkció
méretett meg, végül 19-en jutottak tovább a döntőbe. Az alkotóművészeti kategóriákra mintegy 300 nevezés érkezett, a nyertes alkotásokból kiállítást szervez a szövetség.

Az előadó-művészeti döntőre és az alkotóművészeti kiállítás megnyitójára, valamint a díjak átadására 2014. december 5-én (pénteken) kerül sor, a fogyatékossággal
élő emberek december 3-i világnapjához kötődően. A verseny nyertesei között több mint kétmillió forint értékű ösztöndíjat osztanak szét, és számos felajánlás
érkezett különdíjakra is.

Az esemény védnöke Dr. Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója, a döntő díszvendége Herczegh Anita,
a köztársasági elnök felesége lesz.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


öt + = 10

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com