Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Ihász Gábor - Állj meg kislány
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Nemzeti szolidaritásból majdnem jeles

- 2010. június 7. 9:29 -

MÁR TÖBB MINT FÉLMILLIÓAN HÍVTÁK A NEMZETI SEGÉLYVONALAT.

Magyarországon sem a cunami, sem a haitii földrengés idején nem adakoztak annyian telefonon, mint most!
A 1752-es Nemzeti Segélyvonalat 20 nap alatt már 525 000-en hívták. A 250 forint összegű emeltdíjas hívásokkal összegyűlő adományokat a Nemzeti Segélyvonal mögött álló öt legnagyobb magyarországi karitatív szervezet már az elmúlt napokban elkezdte továbbítani az ár- és belvízkárosultakhoz. A 1752-es telefonszám hívásával összegyűlt több mint 120 millió forint gyors átadását előre kötött szerződések teszik lehetővé, a Nemzeti Segélyvonal a hívások fedezetével ugyanis lehívja az OTP Bank által nyújtott speciális hitelt – megelőlegezve a károsultaknak így a telefonszolgáltatóktól csak hetek múlva beérkező emeltdíjas hívások összegét.

A több mint félmillió hívás különösen értékelendő akkor, ha tudjuk: a Vodafone a Telenor és a UPC nem szolgálja ki a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat – azaz az összes hívás a Telekom és az Invitel hálózatából érkezett. A három telefonszolgáltató távolmaradása a Nemzeti Segélyvonaltól óvatos becslés szerint is 300 000 kárbaveszett hívás (mintegy 75 millió forint) elvesztését jelenti. A 1752-es számot kiszolgáló két telefontársaság néhány forintos rendszerhasználati díjat számol fel e telefonos adománygyűjtés után – a távolmaradók viszont azt hangoztatják: a saját adományvonalukon gyűjtött pénzadományokat ilyen költség nem terheli. Akkor számoljunk csak, mi lenne a jobb?!

A Nemzeti Segélyvonal honlapjának
www.nsv.hu
főoldalán bármikor megtekinthető real-time gyűjtőszámláló mindenesetre pörög tovább, a 1752-es telefonon pedig várják az adakozni tudók hívását.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


nyolc * 8 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 25. péntek, Eufrozina, Kende napja van.
Az év 39. hete és 268. napja.
Holnap Jusztina napja lesz.

1785. II. József rendelete a bírósági szervezet átalakításáról. (A Hétszemélyes Tábla 12, a Királyi Tábla 14 bírából áll; a bírákat a király nevezi ki, a régi ítélőmesteri rendszer megszűnik; szabályozza a munkaidőt és az elvégzendő feladatokat; a rendelet 1786. január 1-ével lép hatályba.)


1792. A Helytartótanács az 1791:26. törvénycikk rendelkezésével ellentétben úgy rendelkezik, hogy vegyesházasság esetén minden gyermek a katolikus hitet követi.


Lévay József: Szüretünk

Gondolatim mostan
Mulatozva járnak,
Csekély gazdasága
Körül édesapámnak:
Csak oda tér lelkem
Mikoron elfárad,
Ha másutt előtte
A búbaj megárad.
Ott nyugtot találhat..."

Időjárás

2026-09-25, 11:43
Clear sky
NE
Clear sky
17°C
1.9 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1020 mb
Páratartalom: 77%
Szél: 1.9 m/s NE
Széllökések: 8.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /4% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com