Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Danni Minogue - Don't Wanna Lose This Feeling
67
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Nemzetközi Táncfilm Fesztivál a Toldi moziban

- 2008. október 16. 21:46 -

Új helyszínen, a budapesti Toldi moziban rendezik meg idén a Nemzetközi Táncfilm Fesztivált. A csütörtökön kezdődő, négynaposra bővült programsorozat a Budapesti Őszi Fesztivál kísérőrendezvényeként naponta két dokumentumfilmmel, összesen csaknem 50 rövidfilmmel, magyar filmbemutatókkal és számos egyéb programmal várja a látogatókat.

Mint azt Pintér Gábor, a fesztivál kurátora az MTI-nek szerdán elmondta, nagyon sok érdekes kisfilm gyűlt össze, másrészt újdonságként sok dokumentumfilmet is vetítenek az idén, ezért nem lett volna elég három nap. „A Toldi mozi nyitottsága lehetővé tette azt is, hogy két teremben párhuzamosan menjenek a programok, így azokat a filmeket is le tudjuk vetíteni, amelyeket az utóbbi 3-4 évben csak gyűjtögettünk” – tette hozzá. A fesztivál nyitónapján a Best of 2005-2007 című válogatás mutatja be az előző három év legérdekesebb nemzetközi rövidfilmjeit, majd este 8 órától magyar alkotásokat láthat a közönség. „A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) tavaly először írt ki pályázatot táncfilmekre, ezeknek az alkotásoknak tarjuk csütörtökön a bemutatóját” – fűzte hozzá Pintér Gábor, megjegyezve ugyanakkor, hogy olyan, idén készült magyar filmeket is levetítenek a fesztiválon, amelyek nem vettek részt az NKA pályázatán. Régebbi alkotásokkal is találkozhat a közönség: „valóságos időutazásnak számít Az életbe táncoltatott lány, amely bizonyítja, hogy már 1964-ben készült nálunk nagy film” – emelte ki Banovich Tamás alkotását a kurátor. Pintér Gábor megemlítette Péterffy András és Diószegi László művét, a Brassói pályaudvart is, amely egyszerre értelmezhető szocio-táncfilmnek és néptáncos alkotásnak. „Egy mozgássérült német koreográfusnőt meghívnak Sao Paulóba, hogy egy mozgássérült csapat számára készítsen koreográfiát, ennek a folyamatát meséli el a Making the difference” – ismertette szombat délutáni dokumentumfilmjük tartalmát a kurátor, majd hozzátette, a vetítés után egy beszélgetést szerveztek, amelyre egy mozgássérült tánccsoport vezetőjét is meghívták. Pintér Gábor elmondása szerint izgalmas kitekintést nyújt majd a Pépinieres européennes pour jeunes artistes nemzetközi előadóművészeti csereprogram videoválogatása is az elmúlt három évből. A vetítéseket minden nap beszélgetések, tánc-akciók, délelőtt elméleti előadások kísérik különböző témákban, így a filmeken kívül is sok program várja a fesztivál vendégeit – hívta fel a figyelmet Pintér Gábor. Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


hét - = 2

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 16. péntek, Gál napja van.
Az év 42. hete és 289. napja.
Holnap Hedvig napja lesz.

1716. Temesvár visszafoglalása a törököktől.


1949. Veszprémben megnyílik a budapesti Műszaki Egyetem nehézvegyipari tagozata.


Gvadányi József
/ 1725. okt.l6. - 1801. dec.21. /

Egy falusi nótáriusnak budai utazása

"...Hazánkban nemzete volt mindég tündöklő,
Híre-neve fénylett, mint fénylik gyémántkő:
Légyen nagyságod is eleit követő,
Azt ha nem cselekszi, üsse meg a mennykő!"

Időjárás

2026-10-17, 01:23
Clear sky
WSW
Clear sky
10°C
0.4 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 51%
Szél: 0.4 m/s WSW
Széllökések: 5.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com