Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- M*sorajánlat
70
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Neten is kapnak hasznos tippeket a látássérültek

- 2020. április 29. 17:58 - 1701 megtekintés

Az okostelefonon elérhető Távszem szolgáltatás a nehéz időszakban is a nap huszonnégy órájában a vakok és gyengénlátók rendelkezésére áll

A látássérültek a koronavírus-járvány korlátozó intézkedéseinek következtében számos olyan nehéz­séggel találják szembe magukat, ami egy látónak nem okoz gondot. Gyakori, hogy bevásárolni csak kísérettel tudnak menni, és vakvezető kutyáik napi sétája sem probléma nélküli.

A vakok és gyengénlátók a járvány idején még kiszolgáltatottabbak, mint máskor – közölte a Magyar Hírlappal Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) elnöke. Kifejtette: nagyon sok intézkedést nehezen tudnak betartani, főként azért, mert nem látják a környezetüket. Példaként említette, hogy nem képesek a kötelező kétméteres távolságot betartani a posta előtt, hisz nem látják, hol a sor vége. A boltban fizetés során a kártyát vagy készpénzt el kell venniük az eladótól, ám nem látják, a kasszás hova tette le a pénzt, így sokkal inkább ki vannak szolgáltatva a környezetüknek, mint a látók.

„A megszokott kis boltomba el tudok menni önállóan, de a múltkor nem érzékeltem, hogy az üzletben már van vásárló és bementem, holott ki volt írva – amit utólag tudtam meg –, hogy egyszerre csak egy ember tartózkodhat a helyiségben. Az eset óta beszólok a boltba és megkérdezem, van-e bent valaki” – idézett fel az elnök egy kellemetlen esetet. Az ilyen helyzetek elkerülése érdekében sokkal inkább igénylik családtagjaik, környezetük közreműködését, azaz vásárolni csak úgy tudnak menni, ha segítséget kérnek.

A szövetségnek sikerült megoldania, hogy a Távszem szolgáltatás továbbra is a nap huszonnégy órájában működjön, amelynek ebben a helyzetben a különösen felértékelődött a jelentősége. (A Távszem – amelyről lapunk hasábjain többször is beszámoltunk – egy ingyenes alkalmazás, amelyet látássérült emberek vehetnek igénybe okostelefonjaikkal, támogatást kérhetnek a készülék kamerájának segítségével egy központban dolgozó látó operátortól.) „Most mutatkozik meg igazán, milyen hasznos a Távszem szolgáltatás, ami egy látássérült embernek felbecsülhetetlen támogatást jelent, hiszen nem igényel személyes jelenlétet, mégis segítséget kapunk látó személyektől” – mutatott rá a szolgáltatás hasznosságára az elnök.

Ugyancsak sok nehézséget okoz a vakoknak és gyengénlátóknak, hogy sorra zárnak be a nagyvárosokban a kutyafuttatók, így a vakvezető kutyával közlekedők nem tudják elengedni négylábú segítőiket biztonságos helyen. A kutyák hozzászoktak, hogy mindennap több kilométert járnak, ezért a gazdik rá vannak kényszerülve, hogy olyan feladatokat találjanak ki, amelyekkel szinten tudják tartani a kutyák tudását, illetve le tudják kötni a figyelmüket. Az MVGYOSZ létrehozott egy Facebook-csoportot, ahol mindennap új trükköt közölnek, hogy az ebeket le tudják fárasztani szellemileg. Fizikailag könnyebb, mert játszani minden kutya szeret, már amennyiben a látássérült gazdája talál a célra egy alkalmas helyszínt.

Az MVGYOSZ igyekszik minden felmerülő probléma esetén segíteni, a szövetség például kérte a bevásárlóközpontokat, hogy tegyék lehetővé a fogyatékossággal élő vásárlóknak – állapotuk igazolása után – az online vásárlást meghatározott időpontokban. Erre azért volt szükség, mert nem minden látássérültnek van családtagja, segítsége a mindennapi feladatok ellátásában. Így az online bevásárlás nagyban megkönnyítené a vak és gyengénlátó emberek életét.

A közszolgáltatók is segítik a látássérült emberek boldogulását, a Volánbusz például lehetővé tette, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt a látássérültek ingyen utazhassanak a járatokon, mivel a jegyvásárlást lehetővé tevő alkalmazás jelenleg nem használható teljes körűen egy látássérültnek.

Emellett a szövetség minden héten többször is hírlevelet jelentet meg, amelyben közzéteszi a legfontosabb tudnivalókat a vírus vagy a munkavállalás tekintetében. Ugyanígy működik a Távszem Facebook-oldala is, ahol szintén rendszeresen jelentetnek meg hasznos tudnivalókat.

A szövetség működteti minden olyan szolgáltatását, ami nem igényel személyes jelenlétet. Így az önálló életvitelt megkönnyítő segédeszközök beszerzését továbbra is biztosítják, hiszen a veszélyhelyzet ellenére a látássérültek nem maradhatnak fehér bot vagy „beszélő” segédeszközök nélkül. Az okosklub és a jogi tanácsadás szintén működik online, ahogy a Braille- és a nagybetűs kiadványokat, újságokat is folyamatosan biztosítják az előfizetők részére. A hangoskönyv alkalmazás napról napra bővül új könyvekkel: több szervezet, rádió is felajánlotta hangoskönyveit, rádiójátékait, hogy feltölthessék azokat a látássérült emberek számára kifejlesztett hangoskönyv alkalmazásba.

Az elnök megjegyezte: példás az együttműködésük az Emmi szo­ciális ügyekért felelős államtitkárságával és a Miniszterelnöki Kabinetirodával. Az érdekképviseleti szervezetek kezdeményezésére, véleményeik kikérésével, intézkedési tervet adott ki a minisztérium a fogyatékossággal élő emberek otthoni támogatására. A kapcsolat állandó és folyamatos.

(Forrás:  Magyar Hírlap)



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ nyolc = 14

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Zenei visszatekintő Baluval
    Utazz velünk az időben a Back in Time-mal! Minden adásban egy-egy különleges évszámot veszünk górcső alá 1970-től egészen 2022-ig, hogy újraéljük a korszak legmeghatározóbb zenei pillanatait. Felcsendülnek a feledhetetlen slágerek, amelyek generációk életérzését formálták meg. Legyen szó a diszkó fénykoráról, a 90-es évek dance-lázáról vagy a közelmúlt listavezetőiről, nálunk minden dal egy időkapszula. Tarts velünk, és nosztalgiázzunk együtt a múlt legnagyobb kedvenceire! Kapcsolódj be, és hagyd, hogy a zene visszarepítsen a kedvenc éveidbe!
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. június 13. szombat, Antal, Anett napja van.
Ma van a(z) Szent Antal ünnepe.
Az év 24. hete és 164. napja.
Holnap Vazul napja lesz.

1867. A Magyar Történelmi Társulat megalakulása. E napon tartott közgyűlésen felolvasták az alapszabályt. Elnökké gróf Mikó Imrét, 2-od elnökké Horváth Mihályt, 3-ad elnökké Ipolyi Arnoldot választották.


1969. Százhalombattán (Fejér m.) felavatták a hőerőművet és az olajfinomítót.


Weöres Sándor: Eresz alól

Eresz alól fecskefia ide néz, oda néz:
van-e hernyó, hosszú kukac, ízesebb, mint a méz?
Csőrét nyitja ám,
buzgón, szaporán.
Kis bendőbe mindenféle belefér igazán.

Időjárás

2026-06-13, 16:10
Overcast
WNW
Előjelzés
26°C
3.8 m/s
Apparent: 25°C
Nyomás: 1015 mb
Páratartalom: 42%
Szél: 3.8 m/s WNW
Széllökések: 11.7 m/s
UV-Index: 4.4
Rövid leírás: 0mm /90% / Rain
Napfelkelte: 04:46
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com