Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Cabaret - Mert te mindig sírni akarsz
60
hallgató

NVDA képernyőolvasó – használd a géped csukott szemmel!

- 2010. november 3. 17:07 - 3563 megtekintés

Gondolkodtunk már azon, mi történne, ha néhány órán át monitor, kijelző, sőt bármiféle vizuális információ nélkül lennénk kénytelenek számítógépünket használni? Mihez nyúlnánk, mihez kezdenénk? Valószínűleg a számítógép kijelzőjének meghibásodása esetén mindannyiunknak futja néhány, a billentyűzetet súlytó ökölcsapásra, ám ezen túlmenően feltételezhető, hogy a legtöbben semmit nem tudnánk kezdeni a számítógépünkkel, ha az nem ad képet.

Pedig a dolog egyáltalán nem lehetetlen, sőt a látásukban korlátozott emberek nap mint nap hallás útján használják számítógépüket, mégpedig közel ugyanarra, mint amire egy teljesen egészséges ember: munkára, tanulásra, szórakozásra, kommunikációra… Hogyan lehetséges ez? Bizonyára mindenki hallott már a különböző kisegítő lehetőségekről, amelyek, a fejlett technikát kihasználva bizonyos speciális módszerekkel képesek használhatóvá tenni a számítógépet, ilyenek például a gyengénlátók számára nélkülözhetetlen képernyőnagyító szoftverek, illetve a képernyőolvasó programok, amelyek azok számára jönnek jól, akik gyakorlatilag nem látnak semmit belőle. Az alábbiakban egy ilyen funkciót ellátó szoftverről ejtenék pár szót, megismertetvén a programot a szélesebb közönséggel, némi bepillantást engedve a gyakorlatba, hogyan is működik ez. A szóban forgó alkalmazás a NonVisual Desktop Access, röviden: NVDA névre hallgat, amely tulajdonképpen nem más, mint egy, a Microsoft Windows operációs rendszereken futó, a számítógép hallás útján történő használatát lehetővé tevő képernyőfelolvasó. A program talán legnagyobb előnye a konkurenciával szemben, hogy ingyenes és nyílt forráskódú – előbbi előnyt nyilván senkinek nem kell magyarázni, utóbbi pedig azért nagyon fontos, mert a programozás mindenki számára elérhető, aki ért hozzá, így a lehető legdinamikusabb fejlődés érhető el. Mielőtt a program működésére térnénk, érdemes pár szóban tisztázni, miként képes használni egy vak ember a gépet. Talán a legfontosabb, hogy a különböző feladatok elvégzésére, navigációra, a géppel történő kontaktus fenntartására a legtöbb esetben kizárólag a billentyűzet áll rendelkezésre. Ezt igen egyszerű elképzelni: a Windows asztalon, a menükben, mappákban, vezérlőelemeken történő mozgáshoz egér helyett a nyílbillentyűket, a Tab billentyűt, illetve különböző billentyűkombinációkat használhatunk. Így például egy Ok és egy Mégse gombot tartalmazó párbeszédablakban a Tab gombbal váltogathatjuk a gombokat, az éppen aktív parancsot a program felolvassa, amit enterrel vagy szóközzel aktiválhatunk is. A fentebb tárgyalt elven vakon is sokkal több dolgot meg lehet valósítani, mint azt elsőre gondolhatnánk: különböző segédfunkciókkal böngészhetjük a webet, használhatjuk korunk igen népszerű kommunikációs alkalmazásait, így például Skype-ot, MSN-t, de annak sincs semmi akadálya, hogy a látássérült ember is írjon blogot, twitterezhessen, vagy éppen a Facebookon megbeszélje a barátaival, hogyan sikerült fehérbottal hazakeverednie az éjszakai buli után. A lehetőségek tehát, mint látjuk, egyre szélesebbek, s erre egy igen jó példa az NVDA képernyőolvasó szoftver, amely mindezekhez hozzásegítheti a felhasználót. A programot egész egyszerűen fel kell telepíteni a Windows-t futtató pc-re. A szoftver támogatja a ma leggyakrabban használt Windows operációs rendszereket, így például a Windows XP-t, a Vista-t, de a legújabb Windows 7 rendszert is használhatóvá teszi. Ingyenesen letölthető a http://www.nvda.hu webhelyről, illetve a hivatalos NVDA weboldalról, amely a http://www.nvda-project.org cím alatt található. Az alkalmazás már telepítés közben is beszédtámogatást nyújt, így akadálymentesen feltelepíthető, a használat pedig azonnal megkezdhető. A napokban jelent meg a 2010.2-es verziója, amely szinte minden téren újdonságokat kínál. A legfontosabb előrelépés mindenképp az úgynevezett képernyőhurok megjelenése, amely dióhéjban egy, a program és a videokártya közti interfész, így az NVDA sokkal több információ felolvasására képes, együttműködvén így olyan programokkal is, amelyeket eddig nem tudott felolvasni. Ezen túlmenően a program már a Google Chrome webböngészőt is támogatja, a támogatás pedig folyamatos fejlesztés alatt áll. A szoftver szinte a kezdetek óta együttműködik a méltán népszerű Firefox böngészővel is, sőt az Internet explorer támogatása is megvalósul valamilyen szinten, így tehát a böngészők közül is lehet már válogatni. Az ezelőtti stabil verzióhoz képest további újdonság, hogy rengeteg hibajavítást eszközöltek, valamint az átlag user számára igen szembetűnő lehet a Windows Live Messenger szoftver gördülékenyebb felolvasása is. A program rengeteg nyelvet támogat, köztük a magyart is, így tehát a felhasználói felület is magyar nyelvre van fordítva, illetve a beszédszintetizátor is a magyar nyelv kiejtési szabályai szerint szólal meg. Igen széleskörű beállítási lehetőség áll rendelkezésre, szabadon állíthatjuk például a beszéd sebességét, az intonációt, de többféle hangkarakter közül is választhatunk, kinek-kinek saját ízlése szerint. A program támogatja a braille-kijelzőket is, amelyeknek lényege, hogy a képernyőn megjelenő információkat a vakok pontírásával jeleníti meg, azaz hat pont kombinációjából. Ez a funkció kis hazánkban gyakorlatilag fölösleges, egy ilyen eszközért ugyanis förtelmesen nagy összeget kell kicsengetni, s ez bizony igencsak megviselné legtöbbünk pénztárcáját. A képernyőolvasók piacán egyelőre egyedinek tekinthető az ún. beszédnéző funkció, amelynek használatával egyenesen a fejlesztőknek küldhetik el a userek, hogy a program egy, vagy több bizonyos alkalmazásban mit olvas fel, hogyan viselkedik, elegendő, vagy hiányos információkat közöl. Tulajdonképpen ez is a minél dinamikusabb fejlesztést szolgálja, igen nagy mértékben. Fontos még megemlítenünk, hogy egy ilyen program használatához előbb vagy utóbb az ember rá lesz kényszerülve arra, hogy különböző, első hallásra nehezen megjegyezhető billentyűparancsokat megtanuljon. Például a webet böngészve, a rendelkezésünkre állnak olyan parancsok, amelyek az adott oldal egyes objektumait listázzák ki, így például lehetőségünk van a hivatkozások, címsorok gyors megtalálására, de akár a bepipálható négyzeteket is gyorsan megtalálhatjuk. A program mindenki számára ingyenesen elérhető, az összes összetevőjével együtt. Itt ütközik ki az ingyenesség egy igen fontos hátránya is: a program a nyílt forráskódú, szabadon programozható, ám minőségben nem mindig kielégítő Espeak beszédszintetizátort használja a képernyőn megjelenő szövegek kimondására. Ez a beszédszintetizátor is tökéletesen érthetően beszél, ám hangminőségben, hangsúlyozásban sajnos elmarad azon fejlesztésektől, amelyek kereskedelmi forgalomban vannak. Az egyik legnépszerűbb, szintén képernyőt felolvasó, kereskedelmi szoftver az amerikai Freedom Scientific által fejlesztett Jaws for Windows program, amelyhez saját, magyarul beszélő szintetizátort fejlesztettek ki Profivox fantázianéven. Ezen program tulajdonképpen ugyanarra jó, mint cikkünk tárgya, az NVDA, nyilván a működésben, a használható parancsokban lényeges különbségek fordulnak elő, mégis a legjelentősebb két ilyen különbség nem más, mint az NVDA ingyenességével szemben a Jaws for Windows horribilis ára, amelyet bizony ki kell csengetnünk, ha legálisan szeretnénk a szoftvert használni, illetve a másik különbség a Jaws programban található Profivox szintetizátor mérföldekkel jobb minőségű beszéde, ami bizony állandó használat mellett nagyon mérvadó lehet. Talán pontosan ezért, NVDA-t sokkal kevesebben használnak, dacára annak, hogy teljesen ingyenes a másik szoftverrel szemben. A legtöbben különböző, itt nem részletezhető módokon beszerzik a kereskedelmi szoftvert is, s hiába fejlődik az NVDA felettébb dinamikusan, a rosszabb minőségű beszéd a felhasználók jelentős részét eltántorítja a használatától, ami gyakorlatilag teljesen érthető is. Néhány, természetesen külföldi cég készít beszédszintetizátorokat, ám ezért nyilvánvalóan komoly összegeket kellene fizetni a fejlesztőknek. Pillanatnyilag a honosító csapat támogatókat keres jól érthető magyar beszédszintetizátor elkészíttetéséhez, amely aztán ugrásszerűen megnövelhetné a program népszerűségét elsősorban a magyar felhasználók körében. Erről további infók találhatók a http://www.nvda.hu oldalon. Aki kedvet kapott a program kipróbálásához, netán csak érdeklődne a számítógép-használat ezen speciális mivolta felől, az látogasson el az NVDA magyar oldalra, ahol további információkat talál a programról, de akár ki is próbálhatja – a program hordozható verzióban is letölthető, így még telepíteni sem kell. A fentiekből láthatjuk tehát, hogy manapság már a pénz sem lehet akadály, ha valaki látás hiányában kívánja használni a számítógépet, és ez – akárhogyan is nézzük -, mindenképp szívderítő dolog. A NVDA például egy igen jó alternatíva lehet a borzalmasan drága, kereskedelmi forgalomban lévő programok helyett, a fejlődése példátlanul gyors, és egyre inkább úgy tűnik, hogy már csak pár gyermekbetegsége van, amit ki kell nőnie. Rauch Róbert (NVDA honosítási project sajtóreferens) E-mail: rauchr@nvda.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* 3 = kilenc

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com