Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Crystal - Vigyázz rám
39
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Nyolcszor több a fogyatékkal élő hallgató, mint 30 éve

- 2011. október 19. 19:14 -

A felsőoktatási hallgatók 57,7 százaléka elutasítja, hogy az állam pluszpontokkal segítse fogyatékkal élő társaik bejutását az egyetemre. A fogyatékkal élők több mint negyven százaléka egyébként pluszpontok nélkül is bekerülne a felsőoktatásba – olvasható a Magyar Nemzetben.

A napilap Laki Ildikó, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének kutatója által készített tanulmány eredményeit közölte. Eszerint a fogyatékkal élő hallgatók száma az elmúlt nyolc évben nyolcszorosára emelkedett, jelenleg 21 intézményben vannak jelen látás-, hallás-és mozgássérült tanulók. A legtöbb fogyatékkal élő diák állami intézményben tanul, magán-és egyházi intézményekben 35 fogyatékkal élő hallgató jár. Ez alig tizedannyi, mint az állami egyetemeken, főiskolákon tanuló fogyatékos diákok létszáma, aminek fő oka az lehet, hogy ezeken a helyeken már részben megoldották az akadálymentesítést. A kutatásból kiderül a hallgatók csaknem hatvan százaléka kifogásolja, hogy 2007-től 40 pluszpont jár a fogyatékkal élő felvételizőknek, akik közül egyébként 23,5 százalék nem került be többletponttal sem, 42,2 százalékuk pedig többletpont nélkül is felvételt nyert volna. A válaszadók 83 százaléka egyetértett azzal, hogy „a társadalomnak minden eszközzel támogatni kell a fogyatékkal élőket, még akkor is, ha ez nagyon sok pénzbe kerül.” (forrás: Magyar Nemzet) (www.edupress.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ 3 = hat

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 02:28
Clear sky
NNE
Clear sky
4°C
0.9 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 0.9 m/s NNE
Széllökések: 5.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com