Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Bon Bon - Valami Amerika
50
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Önállóbb élet – új fejezet nyílhat a mozgáskorlátozottak számára

- 2018. augusztus 27. 21:59 -

A mozgáskorlátozottak mindennapi ügyintézését, kommunikációját megkönnyítő info-kommunikációs akadálymentesítést indít a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ). A projektet Heves megyében is bemutatták, harminc ember vehet részt benne.

A 728 millió forintból megvalósuló programot pénteken mutatták be egy toborzó nap keretében a Egerben Heves megyeszékhelyen a kormány- és járási hivatalok, valamint az önkormányzatok képviselőinek és a célzott embereknek. Az utóbbiaknak három csoportja vehet részt a programban, olyan kerekesszékesek, akik fogyatékossági támogatásban részesülnek és dolgoznak vagy tanulnak, súlyos mozgássérültek, akiknek kézproblémájuk van, valamint kommunikációs gondokkal küzdenek. Közülük kerülhet ki az a harminc ember, aki a megyéből részt vehet a projektben, országosan összesen hatszáz személyt szeretnének bevonni. A program keretein belül az említett célcsoportba tartozók speciális, kommunikációt segítő eszközöket kapnak majd – egyebek között laptopot, tabletet, alternatív egeret, speciális billentyűzetet, tekintetkövető eszközt, fejpálcát –, amelyek segítségével könnyebbé válhat számukra a hivatalos ügyintézés, valamint a mindennapi kommunikáció – mondta el a Heolnak Hovanecz Józsefné. A Mozgássérültek Heves Megyei Egyesületének elnöke kiemelte, mindeddig tizenöt jelentkező van a megyéből, de reményei szerint a toborzó napot követően még több érintetthez eljut a projekt híre, és feltöltik a még rendelkezésre álló helyeket. Az elnök asszony elárulta, a résztvevőket mentorok segítik majd, az ő képzésük jelenleg is tart, előreláthatólag szeptember 1-jétől állnak majd munkába. Megyében három mentor lesz, ők személyesen, valamint interneten támogatják majd az érintetteket a számukra megfelelő segédészköz hatékony használatában, valamint folyamatosan nyomon követik a fejlődésüket. – Ez egy hatalmas lehetőség a célcsoport tagjai számára – részletezte Hovanecz Józsefné –, hiszen a projektnek köszönhetően önállóbbá válhatnak a mindennapi életben, például könnyebben tudják hivatalos ügyeiket intézni, vagy gyorsabban képesek tanulni. Nehéz felvenni a kapcsolatot a célcsoport tagjaival, ezért is hívtuk meg a hivatalok, önkormányzatok képviselőit, mert sokszor előbb kerülnek az érintettek az ő látókörükbe. A projekt részletei, a pályázati felhívás, valamint a program során igényelhető eszközök listája megtalálható a www.meosz.hu weboldalon. Érzékenyítésre is nagy szükség van A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) húsz szolgáltatási pontot alakít ki a projektben hazánkban, ezek összekötik az info-kommunikációs eszközöket és applikációkat használó mozgássérülteket a közszolgáltatásban tevékenykedő szakemberekkel. A munkában negyven mentor segédkezik majd, akik az érintettek társadalmi befogadását, önrendelkező életük kiteljesedését, és a kommunikációs eszközök használatát segítik majd. A tudatformálásra is hangsúlyt fektetnek, a közszolgáltatásban dolgozók számára érzékenyítő workshopokat indítanak, hogy minél hatékonyabban segíthessék az érintetteket. A projekt hivatalosan 2018. február 1-jén indult és három évig tart, 2021. január 31-én zárul.

Forrás:Heves megyei hírportál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


öt + = 12

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 25. péntek, Eufrozina, Kende napja van.
Az év 39. hete és 268. napja.
Holnap Jusztina napja lesz.

1785. II. József rendelete a bírósági szervezet átalakításáról. (A Hétszemélyes Tábla 12, a Királyi Tábla 14 bírából áll; a bírákat a király nevezi ki, a régi ítélőmesteri rendszer megszűnik; szabályozza a munkaidőt és az elvégzendő feladatokat; a rendelet 1786. január 1-ével lép hatályba.)


1792. A Helytartótanács az 1791:26. törvénycikk rendelkezésével ellentétben úgy rendelkezik, hogy vegyesházasság esetén minden gyermek a katolikus hitet követi.


Lévay József: Szüretünk

Gondolatim mostan
Mulatozva járnak,
Csekély gazdasága
Körül édesapámnak:
Csak oda tér lelkem
Mikoron elfárad,
Ha másutt előtte
A búbaj megárad.
Ott nyugtot találhat..."

Időjárás

2026-09-25, 08:00
Clear sky
NNW
Clear sky
12°C
2.3 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1020 mb
Páratartalom: 77%
Szél: 2.3 m/s NNW
Széllökések: 8.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /4% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com