Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Artful Dodger - Think About Me
48
hallgató

Orbán Csaba teljesen felépült, és készül a következő ultramaratonira

- 2013. június 28. 18:55 - 1337 megtekintés

Orbán Csaba egy hónappal az UltraBalaton után már teljesen felépült sérüléséből, és készül a következő ultramaratonira. A fantasztikus sportember látássérült futóként világszenzációt hajtott végre a 212 km-es táv teljesítésével.

– Június 2-án volt a verseny, amely után egy hónapos kihagyásra számítottál. Mennyit pihentél az edzések újrakezdése előtt? – Két hetet hagytam ki, utána elkezdtem mozogni, egy hete futok is, igaz, egyelőre nem túl intenzíven, ez még a felhozó szakasz. – Mi történt a lábaddal az UltraBalatonon? – A bal lábamban meghúzódott egy izom, ezért ráterheltem a jobb lábamra. A nagyobb terhelés miatt egy idő után a jobb lábam is elkezdett fájni, akkor visszaterheltem a balra, a végén pedig már mindkét lábam annyira fájt, hogy csak bevánszorogtam a célba, de megcsináltam, és ez a lényeg! – Menet közben hányszor jutott eszedbe, hogy soha többet nem futsz? – Nagyon sokszor, de ez teljesen normális, mindig így van. Többször gondoltam arra, hogy a 212 km helyett 212 méteres futásra kellett volna neveznem, és akkor hamar letudnám az egészet. A célba érkezés viszont csodálatos,felemelő érzés, amikor tudatosul az emberben, hogy megcsinálta, amiért szenvedett. Akkor elfelejtesz minden fájdalmat. – Három hét múlva kezdődik Lyonban a világbajnokság, hogy halad a felkészülés a maratoni távra? – Nem indulok a vb-n, most ultramaratoni versenyekre készülök. Lyonban nagy lesz a meleg és a páratartalom, edzőmmel, Lőrincz Olivérrel megbeszéltük, hogy egyelőre a hosszabb távokra koncentrálunk. – Várhatóan 2016-ban a riói paralimpián is hőségben, magas páratartalom mellett rendezik a maratoni versenyt. – Ez így van, mi viszont edzőmmel úgy látjuk, hogy egyelőre a hosszabb távokra, 6 órás, 12 órás versenyekre érdemes koncentrálnunk. Érdekes módon akkor megy jobban a maratoni, ha a hosszabb versenyekre készülök. Készítettünk egy négyéves felkészülési tervet, a riói paralimpiára később kezdünk el célzottan készülni.
– Londonban az utolsó nap versenyeztél, így lesz ez 2016-ban is, előny vagy hátrány a végén sorra kerülni? – Is-is. Londonban nagyon rossz volt, hogy míg a többiek mentek ki a városba megünnepelni a jó eredményeket, nekem korán le kellett feküdnöm aludni, hiszen hajnalban keltem a reggeli rajt miatt. Rióban viszont nekem sokkal több időm lesz az akklimatizációra, ami mindenképpen előnyt jelent, és az is igaz, hogy mivel az utolsó napon ez az egyetlen verseny, sokkal nagyobb figyelmet kap, mintha egy átlagos versenynapon rendeznék. Persze Rióról most csak feltételes módban lehet beszélni, hiszen még nincs kvótám, de természetesen abból indulunk ki, hogy sikerül megszerezni.
– Az UltraBalaton teljesítése viszont tény. A 212 km még a hosszú távú versenyek között is az extrém kategóriába tartozik. Jövőre is elindulsz? – Természetesen nem hagyom ki. Rengeteget tanultam idén nyáron, az első UltraBalatonon az volt a nagy szó, hogy megcsináltam, jövőre már azért indulok el, hogy jó időeredményt érjek el. Tudom, hogy mit kell másképp csinálni ennek a célnak az eléréséért.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- 3 = nulla

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Tóth Márk vasárnap reggeli irodalmi műsora
    Az egyórás műsor célja, hogy hallgatóinknak igazi irodalmi élményben legyen részük, amely tökéletesen illeszkedik a nyugodt, vasárnapi reggelek hangulatához. Az Irodalom vasárnap reggel különlegessége abban rejlik, hogy a műsorban rádiójátékok, hangjátékok és regények kerülnek bemutatásra. Tóth Márk műsorvezető izgalmas és változatos irodalmi alkotásokkal készül, hogy minden korosztály számára élvezetes és tartalmas kikapcsolódást nyújtson. A műsorban nemcsak a klasszikus irodalmat, hanem kortárs műveket is bemutatunk, így mindenki találhat benne kedvére való tartalmat. „Irodalomőrült vagyok kiskorom óta. Írok verseket, novellákat, szívesen keresem a kortárs alkotásokat. Mindig is szerettem volna megosztani az irodalom iránti szenvedélyemet a hallgatókkal, és úgy gondolom, hogy egy ilyen műsor nagyszerű lehetőség erre. Az irodalom varázslatos világa nem csak olvasva, hanem hallgatva is képes elragadni minket, és remélem, hogy ez a műsor sokak szívéhez fog majd közel kerülni” – mondta Márk a műsor indulása kapcsán.
  • 9:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 11:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - a Hobby Rádió informatikai magazinja (a pénteki műsor ismétlése)

    Érdeklik önt az informatikai újdonságok? Szeretne naprakész információkat kapni a szoftverek akadálymentességéről? Szeretne képben lenni az IT világ fontosabb történéseivel? Ha ezekből legalább egyre igen a válasz, hallgassa a műsort minden pénteken 8-tól (ismétlésként este 20-tól) a Hobby rádióban!

    Rövid bemutatók, interjúk, érdekes beszélgetések. Az önfelett szórakoztatást a három házmester biztosítja: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté.

    Gépház - Kopogjon be hozzzánk!

  • 16:00: US fever show - listavezető dalok Amerikából két órán keresztül
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 23:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. december 22. vasárnap, Zénó napja van.
Az év 51. hete és 357. napja.
Holnap Viktória napja lesz.

1476. Beatrix királynő menyegzője Mátyás királlyal. Ez példátlan fény, pompa és ünnepélyesség közepette tarttatott meg. Pénteken indultak Fehérvárról Budára, de csak vasárnapra értek oda és tarták meg a fényes esküvőt. A királynő oly dúsan volt öltözve, hogy egészen aranyból és drágakövekből látszott alkotva lenni. Ezt az udvarnál nagy ebéd és táncvigalom követte.


1903. Hauszmann Alajos befejezte a budai vár dunai homlokzatának építését.


Petri György / 1943. dec.22. - /

Házasságterápia

Igyekszem kivonulni az életedből,
nesztelenné halkulni, lábujjhegyen
létezni, zokniban, a kulcsot puhán
fordítani a zárban, mint a betörő.
Igyekszem -ugyanakkor-
megtapadni is rajtad, mint a tapló,
élősködni rajtad, mint a fakín
/ismertebb nevén: fagyöngy/
Ideje volna felnőtté válnom.
Jobb későn, mint soha. Habár?
Lehet, hogy jobb soha, mint későn.
Esik. Reggelre megint csúszós lesz az út:
kásajég vagy tükörjég.
Megnézhetjük, vagy nem nézhetjük meg magunkat.

Időjárás

2024-12-22, 07:42
Overcast
S
Előjelzés
2°C
3.6 m/s
Apparent: -1°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 67%
Szél: 3.6 m/s S
Széllökések: 9.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 7.6mm /100% / Snow
Napfelkelte: 07:29
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 325

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Lábléc

Segítse rádiónk munkáját 1 %-os adófelajánlásával Ön is!

Kedvezményezett neve: Net-média Alapítvány

Adószáma: 18129982-1-41

Néhány jog fenntartva – Hobby Rádió (Net-média Alapítvány)

Tel.: (+36-30) 913-80-80.E-mail: info@hobbyradio.hu

Skype: hobbyradio

Artisjus engedélyszámunk: W/ 001333 /2018

Médiaszolgáltatási ügyiratszám (NMHH):

7076-5/2021

Adatvédelmi tájékoztatónk

Az oldalhoz a designt és a funkcionalitás egy részét Boros Gábor, Sebestyén Tamás és Szabó-Battancs Renáta készítette szakmai gyakorlat keretein belül 2019-ben.
Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com