Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

US fever show - listavezető dalok Amerikából
70
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

örök lendületben: még 11 napig keresik az ország legaktívabb nyugdíjasait

- 2026. január 7. 16:29 -

Nem csak az egyén szintjén, hanem társadalmilag is fontos, hogy a szépkor egy új, tartalmas életszakasz kezdetéről szóljon mindenkinek, hiszen hazánk lakosságának jelentős hányada nyugdíjasként él.

Szerencsére egyre többen bizonyítják, hogy a munkával töltött évek után is lehet aktívan, közösségben, tervekkel és konstruktív célokkal élni a mindennapokat. Ezt a szemléletet ösztönzi a K&H örök aktív programja is, amely még 11 napig várja azoknak a kivételesen tevékeny nyugdíjasoknak a jelölését, akik energiájukkal, elhivatottságukkal és közösségi munkájukkal példát mutatnak nemcsak a saját, hanem a fiatalabb generációknak is.

Az anyagi felkészültség, a rendszeres mozgás és az egymásra való odafigyelés együtt teremtik meg annak a feltételeit, hogy az időskor valóban új lehetőségeket tartogasson. A K&H örök aktív pályázat ezért azokat a nyugdíjasokat állítja reflektorfénybe és díjazza, akik aktívan tesznek saját és kortársaik jóllétéért, színes, tartalmas programokkal gazdagítják a közösségi életet.

„Szerencsére ma már egyre tovább élünk, épp ezért különösen fontos, hogy ezt a kitolódó időt jó fizikai, szellemi és lelki egészségben töltsük el. Ehhez azonban az is kell, hogy pénzügyeink rendezettek legyenek, és ne kelljen drasztikusan csökkenteni az életszínvonalunkat, ha nyugdíjba vonulunk. A cél az, hogy ezek az évek arról szólhassanak, amiről aktív dolgozóként álmodoztunk: a kötöttségektől mentes, a szívünkhöz legközelebb álló tevékenységek végzéséről szóló életről. Mindenki jobban szeretné, ha aktív és meghatározó tagja maradhatna a családjának és szélesebb értelemben véve az egész társadalomnak mintsem, hogy terhet jelentsen számukra. Ehhez viszont az időben megkezdett pénzügyi felkészülés is szükséges” – hangsúlyozta Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H kommunikációs vezetője. „Épp ezért a K&H örök aktív pályázattal azokat szeretnénk jutalmazni, akik idősklubokban és közösségekben azért tevékenykednek, hogy a nyugdíjas évek valóban izgalmasan, élménydúsan teljenek. Úgy véljük, hogy ők nemcsak kortársaik, hanem a fiatalabbak számára is inspiráló példák, tevékenységük méltó az elismerésre.”

Az eddig beérkezett pályázatokból egyértelműen kirajzolódik: az időskort nem elég megálmodni, meg is kell élni. Az eddigi jelöltek közösségi szerepvállalásukkal nap mint nap másokat is aktivitásra ösztönöznek. Kerékpártúrákat, tánccsoportokat, énekkarokat, ki-mit-tud fellépéseket, hulladékgyűjtési akciókat vagy éppen névnapi bálokat szerveznek, hogy az idősek aktívak maradjanak, közösségi életet éljenek és megőrizzék testi-lelk-szellemii egészségüket.

A K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány által meghirdetett K&H örök aktív pályázatra 2026. január 16-án éjfélig lehet jelentkezni. A pályázatra olyan nyugdíjas státuszú jelölteket várnak, akik Magyarországon bejegyzett nyugdíjas szervezetekben, vagy időseket ellátó szociális intézményekben helyi közösségi programokat szerveznek és az egész nyugdíjas közösségért munkálkodnak.
Az elismerés részeként a díjazottak fejenként bruttó 100 000 forint értékű utalványban, a jelölő szervezet pedig bruttó 635 000 forint pénzbeli támogatásban részesül.

További részletek és jelentkezés ide kattintva lehetséges.

A K&H Csoportról

Az ország egyik vezető és országosan mintegy 3900 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy a magyar ügyfeleknek kényelmes és személyre szabott szolgáltatásokat nyújtson. A K&H országszerte 192 lakossági ügyfélpontot és 619 ATM-et működtet, csoportszinten több mint 1,6 millió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését közel 4100 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport hozzávetőleg 2300 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


7 + = tizenhárom

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 18. vasárnap, Lukács napja van.
Ma van a(z) Élelmezési világnap.
Az év 42. hete és 291. napja.
Holnap Nándor napja lesz.

1552. Eger ostroma. Ahmed és Ali pasák Eger felé tartottak mintegy 150.000 főnyi sereggel. A várnak Dobó István és Mecskey István voltak a parancsnokai. A vitézek esküt tesznek, hogy készek meghalni, mintsem a várat feladni. Bornemissza Gergelynek újtalálmányú kartácsai sodorták a törököket. Az ellenség nagy veszteséggel elvonult a vár alól. Az erődbe lövött 12.000 nagyobb golyó a székesegyház előtt felhalmozva hirdette a lefolyt 38 nap halhatatlan dicsőségét.


1904. A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.


Déry Tibor / 1894. okt.18. - 1977. ápr.18. /

Ősz, Feldafing

segítsetek
még nem haltam meg
még felébredek még ősz van
rohan a hajnali szél a hegyoldalon
és aki öreg arcát az ablaküveghez szorítja
a vörös napkorongban a tél hideg alakjait látja
csókolózni
és hajnaltesttel sír a szélben
az avarban ide-oda röpköd
levelei lehullanak
mert mégis sötétedik
és mindörökre sötétedni fog..."

Időjárás

2026-10-18, 17:15
Overcast
S
Előjelzés
20°C
1.5 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 1.5 m/s S
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 07:06
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com