Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Jazzklub - Zsuffa Péter m*sora
59
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Örökre eltilthatják a doppingoló sportolót

- 2012. január 4. 15:13 - 1391 megtekintés

Alapvető változás áll be január 1-jétől a hazai sportéletben: az eddigi öt helyett egyetlen köztestület, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) veszi át az irányító szerepet, állami feladatokat ellátó civil szervezetként.

Megszűnik a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Sportszövetség, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség és Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége. Jelenlegi feladataikat a MOB veszi át úgy, hogy az eddig önálló szövetségek által irányított területek a MOB szakmai tagozataiként tovább működhetnek, vezetőik pedig az olimpiai bizottság alelnökei lesznek.

A MOB kompetenciája lesz az is, hogy a szakmai tagozatok működésére és feladataikra tekintettel döntsön az állami támogatás elosztásáról. A jövőben a működési alaptámogatást egy – a MOB javaslatára miniszteri rendeletben meghatározott – pontértéktáblázat alapján állapítják meg. Ezen felül támogatás csak programfinanszírozással, pályázati alapon járhat.

Állami pénzt csak olyan sportszervezetek kaphatnak, amelyek rendelkeznek fejlesztési stratégiával és teljesítik doppingellenes feladataikat. A támogatás felhasználásáról rendszeresen be kell számolniuk, annak nyomon követése és ellenőrzése pedig a sportállamtitkárság feladata.

Újdonság, hogy kiemelt sportegyesületekkel a négyéves olimpiai ciklusra szóló támogatási megállapodás köthető, e státus feltételeit rendeletben szabályozzák. Bekerült a törvénybe az is, hogy a sportügyekért felelős minisztérium a kezelésében lévő állami tulajdonú ingatlanok vagyonkezelői jogát térítésmentesen átruházhatja az olimpiai bizottságra. Változás továbbá, hogy a sportegyesületek mellett ezután a sportszövetségekkel szemben is lefolytatható csőd-, illetve felszámolási eljárás.

Szigorítják a doppingszabályokat
A jogszabály a versenyzők kötelezettségei között nevesíti a doppingellenes és a fogadási csalás elleni küzdelmet. Rögzíti emellett a doppingvétség tilalmát és azt is, hogy a versenyzők kötelesek alávetni magukat doppingvizsgálatnak. A pozitív vizsgálati eredményt vagy a doppingvétséget megalapozó más magatartást és az emiatt hozott jogerős büntetést az eljárás befejezését követő három munkanapon belül a doppingbizottság nyilvánosságra hozza. Az indoklás szerint azért, mert mindenkinek joga van tudni, mely versenyző készül fel tiltott módon, mivel a legtöbb sportszövetség állami támogatást kap.

Kormányrendelet helyett ugyancsak a sporttörvény rendezi a jövő évtől, hogy a doppingfelelősség alól akkor mentesülhet a sportoló, ha bizonyítja, hogy a vétség elkövetésében még gondatlanság sem terheli, és igazolja, hogyan került tiltott szer a szervezetébe.

A sportfegyelmi, illetve doppingeljárás miatt kiszabható büntetéseket szigorítják: az eddig legfeljebb ötéves időtartamú eltiltás akár végleges is lehet, és nemcsak a sportszövetség versenyeire, hanem az edzéseken való részvételre is kiterjedhet. A vétkező sportszakembereket ugyancsak akár örökös eltiltással is szankcionálhatják. A maximális pénzbüntetés mindkét esetben az eddigi hat havi helyett egyéves átlagjövedelem lehet.

A törvénymódosítás fenntartja a lehetőséget, hogy a 14 éven felüli fiatal sportolókkal amatőr szerződést kössenek, azok időtartamát azonban egy évben maximálja. Ugyanakkor a jövőben az amatőr sportolók nem kaphatnak szponzori szerződés alapján pénzügyi támogatást. Azok a kontraktusok pedig semmisek, amelyekkel a szervezet a hivatásos sportolóinak a munkaszerződésben vagy megbízási szerződésben foglaltakon túl anyagi előnyöket biztosít.

A változtatás szűkíti azokat az eseteket, amelyekben az olimpiai járadék érdemtelenség miatt megvonható, így erre kizárólag akkor nyílik mód, ha az olimpiai érmes sportoló szándékos bűncselekményt követett el, és csak addig, amíg a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alól nem mentesül.

A jogszabály arról is rendelkezik, hogy a nemzeti ünnepekre ezentúl kizárólag válogatott, illetve a sportág nemzetközi szövetségének versenynaptárában szereplő sportrendezvények szervezhetők.

A módosítás egyébként változtat a 2004-ben elfogadott sporttörvény előszaván is, kimondva, hogy Magyarország sportnemzet, valamint, hogy „minden embernek alapvető joga van a sporthoz, és e jogát az állam biztosítja, függetlenül attól, hogy versenysportról, a szabadidő eltöltéséről, a diák-, főiskolai-egyetemi sportról, a fogyatékkal élők sportjáról vagy az egészség megőrzéséről van szó”.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


három * 6 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 3. vasárnap, Hermina napja van.
Az év 31. hete és 215. napja.
Holnap Domonkos, Dominika napja lesz.

1849. Klapka Komáromnál kitört a jobbparti osztrák dandár ellen. Az ellenség vesztesége 300-nál több halott és sebesült, 7 ágyú, 700 tonna lőpor, 3000 lőfegyver, 2750 ökör, stb.


1945. Magyarország és Ausztria árucsere-forgalmi egyezményt köt Budapesten.


Gárdonyi Géza
Éjjel a Tiszán

Feljött a hold a Tiszára,
Csend borul a fűre, fára.
Szeged alatt a szigetnél
áll egy ócska halász-bárka.

Holdvilágnál fenn a bárkán
halászlegény ül magában:
ül magában s furulyál;
furulyál az éjszakában.

A Tiszára a sötétség
gyászfátyolként terül hosszan:
gyászfátyolon a csillagok
csillogdálnak gyémántosan.

Talán épp a bárka alatt
lenn a vízben, lenn a mélyben
fekszik egy nagy halott király,
halott király réges-régen.

Koporsója arany, ezüst,
s vasból van a burkolatja.
És a hármas koporsóban
a király a dalt hallgatja.

Időjárás

2025-08-03, 10:37
Overcast
NNW
Előjelzés
21°C
2.3 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1011 mb
Páratartalom: 55%
Szél: 2.3 m/s NNW
Széllökések: 15.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /89% / Rain
Napfelkelte: 05:24
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com