Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Neoton - Esik- esik
59
hallgató

Országos tisztifőorvos: a járvány nyugvópontra érkezett

- 2020. június 4. 16:09 - 1573 megtekintés

A járvány nyugvópontra érkezett, amit az is igazol, hogy nem történtek jelentős változások a járványügyi adatokban az elmúlt huszonnégy órában – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília beszámolt arról, hogy a járvány kezdete óta igazoltan 3954-en fertőződtek meg a koronavírussal, a fertőzöttek száma 24 óra alatt 23-mal nőtt, csaknem annyival, mint az elmúlt napokban. Hozzátette, az elhunytak száma 5-tel, 539-re nőtt, 2205-en pedig meggyógyultak. A gyógyultak majdnem kétszer annyian vannak, mint az aktív fertőzöttek, akikből 1210-et tartanak nyilván.
Szólt arról is, hogy a veszélyhelyzet június 20-ai megszűnésével egy időben változnak az idősek és a zárt közösségekben élők érdekében bevezetett intézkedések, és részlegesen feloldják a látogatási tilalmat a szociális intézményekben.
Ezzel kapcsolatban elmondta, így lehet majd az idősotthonokban és valamennyi, szociális ellátást nyújtó intézményben az ott lakókat és gondozottakat látogatni, fenntartva a maximális biztonságot. Látogatóba csak egészséges családtag mehet, de ő is maszkban, és a bejáratnál biztosítani kell neki a kézfertőtlenítés lehetőségét. Ha egy szobában több gondozott lakik, a helyiségbe egyszerre csak egy látogató mehet be.
Az otthon falai között vallási esemény is megtartható lesz a szociális távolság betartásával, illetve fodrászt, pedikűröst is fogadhat a bent lakó.
Az országos tisztifőorvos elmondta azt is: ezekbe a szociális intézményekbe új lakó vagy kórházból visszatért lakó csak úgy vehető fel, ha négy napnál nem régebbi laboratóriumi vizsgálat igazolja, hogy nem fertőzött. Ha valakit az intézmény falai között különítettek el koronavírus-fertőzés miatt, őt továbbra sem lehet látogatni – tette hozzá.
Müller Cecília egyúttal megköszönte a szociális intézményekben dolgozók munkáját, akik – mint mondta – hónapokig hősiesen helytálltak, „messze munkaköri kötelességükön túl nyújtottak ellátást”.

MTI 2020. június 4.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 10:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 22:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. március 27. csütörtök, Hajnalka napja van.
Az év 13. hete és 86. napja.
Holnap Gedeon, Johanna napja lesz.

1000. II. Szilveszter felavatja az újonnan alakult magyar monarchiát. Fölvevén Magyarországot a keresztény államok sorába, fejedelmének királyi arany koronát küld, koronázási szertartást rendel és felruházza a királyt azon joggal, hogy Ő és utódai az ország egyházait a pápa helyett intézhessék és rendezhessék.


1676. II. Rákóczi Ferenc születése a Zemplén megyei borsodi kastélyban.


Gazdag Erzsi: Hajnalka

-Kinek van jókedve?
-Nekem van jókedvem.
Már korán hajnalban
jókedvvel ébredtem.

Jókedvvel ébredtem:
Madárdal ébresztett.
Madárdal ébresztett,
Friss hajnal élesztett.

-Ki vagy te, mi vagy te?
Mért ébredsz hajnalba?
-Kicsi lány vagyok én.
A nevem Hajnalka.

-Nem vagy te kicsi lány,
Virág vagy, Hajnalka.
Azért is ébredsz fel
Hajnalba,hajnalba.

Időjárás

2025-03-27, 01:34
Overcast
N
Előjelzés
12°C
2.4 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 69%
Szél: 2.4 m/s N
Széllökések: 9.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /6% / Rain
Napfelkelte: 05:31
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com