Országos tisztifőorvos: már 729 koronavírusos beteg van kórházban
Müller Cecília közölte: a kórházban kezelt fertőzöttek közül 60-an szorulnak lélegeztetőgépre, tehát az intenzív terápiás kezelésen felül a lélegeztetés is szükséges a kezelésükhöz.
Mindezek miatt fontos a kórházak felkészítése, az ágykapacitás bővítése – fűzte hozzá.
Magyarországon jelenleg 1652 – a kijelölt laboratóriumokban elvégzett vizsgálattal igazolt – koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, 199-en gyógyultak meg, de az elhunytak száma is tovább nőtt, ők jellemzően valamilyen krónikus betegségben szenvedő idősek voltak – sorolta az országos tisztifőorvos.
A szakember a fertőzöttek korcsoportok közti megoszlásáról szólva elmondta: 35 százalékuk 70 év feletti, 30 százalék 50-69 év között, 23 százalék 30-49 év közötti, 10 százalék 15-29 év közötti, a fertőzöttek 2 százaléka pedig ennél fiatalabb. A fertőzöttek területi megoszlására jellemző, hogy 60 százalékuk a fővárosban illetve Pest megyében koncentrálódik.
A fertőzés terjedése egyelőre egyenletes, „nem robbant be”. Az egyetlen fertőzési góc egy idősotthon – jegyezte meg Müller Cecília.
Elmondta: megkezdődött az idősotthonok ellenőrzése. 11 intézményben észleltek koronavírusos megbetegedést, de nagyobb számban csak két helyen, a Pesti és a Rózsa úti otthonban, a többi idősotthonban 20-nál kevesebb a fertőzöttek száma.
A Pesti úti otthonban még zajlik a vizsgálat, ennek részeként az orvosi ellátás folyamatosságát is ellenőrzik – tette hozzá.
A szakember kitért arra is: a koronavírusos beteg sok esetben otthon is gyógyulhat. Akinek az állapota kórházi ellátást tesz szükségessé, annak a hazabocsátására vagy akkor kerülhet sor, ha már két negatív tesztet produkált, vagy ha jó állapota miatt már nem indokolt kórházi kezelése, de még pozitív a tesztje, akkor otthon kell elkülöníteni. Aki nem koronavírus-fertőzöttként kerül kórházba, azt elbocsátása után 14 napig kell elkülöníteni.
Müller Cecília újságírói kérdésre elmondta: az állami mellett az önkormányzati, egyházi, illetve magánfenntartású idősek otthonait is ellenőrizni fogják. Ezekre az intézményekre fenntartótól függetlenül egyforma követelmények vonatkoznak és egyformán is fogják azokat ellenőrizni.
Kérdésre válaszolva a szakember arra figyelmeztetett, hogy a textilmaszkokat használat után nyomban ki kell mosni és fertőtleníteni, tartós használat esetén pedig 4 óránként.
Arra a kérdésre, mi lehet az oka, hogy míg más országokban napról napra sok száz vagy ezer új fertőzöttet is találnak, addig Magyarországon csak néhány tucatnyit, a tisztifőorvos úgy válaszolt: ez jelentheti azt, hogy időben sor került a korlátozásokra, az emberek fegyelmezetten betartják azokat, így pedig a hatóságoknak sikerül kordában tartani a járványt.
Müller Cecília elmondta azt is, hogy 11 szociális intézményben tudnak fertőzöttekről, ezek között azonban nincs gyermekintézmény.

MTI 2020. április 16.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
1344 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 93 beteg
NŐ A KULLANCS- ÉS SZÚNYOGVESZÉLY MAGYARORSZÁGON
Megújulhat a rehabilitáció Borsodban is
1190 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 11 krónikus beteg, többségében idős embe...
Ceglédi egészség nap
16 az új fertőzöttek száma és egy idős, krónikus beteg hunyt el
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
40°C






