Oscar-díjas vendég Szolnokon: különleges nézők előtt bizonyított Deák Kristóf

Sokan vannak, akik a látás- vagy hallássérülésük miatt csak komoly nehézségek árán élvezhetnek egy-egy mozifilmet. Június 25-én, kedden a szolnoki TISZApART Moziban éppen nekik hoztak el egy különleges élményt, ugyanis levetítették a Mozi korlátok nélkül program negyvenedik részét, az Egykutya című magyar alkotást egy újabb akadálymentesített moziélmény keretében. A rendkívüli vetítést egy exkluzív közönségtalálkozó követte, ahol a film rendezője, az Oscar-díjas Deák Kristóf személyesen válaszolt a nézők kérdéseire.

Mozi korlátok nélkül: folytatódott a program

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Egyesülete, az Esély Közalapítvány, valamint a TISZApART mozi által közösen tető alá hozott program záróeseménye mintaszerűen vizsgázott az esélyegyenlőségből. A hallássérült nézőket speciális feliratozás, a látássérülteket pedig részletes audionarráció segítette az élményszerzésben, a teljes rendezvény alatt pedig egy tapasztalt jelnyelvi tolmács biztosította a zökkenőmentes kommunikációt. A vetítés előtt hírportálunknak nyilatkozó Deák Kristóf elárulta, hogy különösen várta a szolnoki találkozást a közönséggel.

Az őszi bemutató óta már több mint húsz helyszínen jártunk, és ezeket a beszélgetéseket élvezem a legjobban. Ilyenkor végre szabadon lehet mesélni azokról a kulisszatitkokról, amiket a premier előtt még nem szerettünk volna elárulni – mondta a rendező.

A filmkészítő hozzátette, nagyon sajnálta, hogy egy korábbi alkalommal nem tudott eljutni a vármegyeszékhelyre, ezért különösen örült a mostani meghívásnak. Az eseményt még egyedibbé tette a stáb számára, hogy az Egykutya éppen itt debütált a speciális, akadálymentesített változatában.

Deák Kristóf az alkotói módszertanának egy fontos kulisszatitkát is megosztotta, kiemelve, hogy rendezőként alapvető elvárása a történet vizuális és akusztikus önállósága.

Deák Kristóf szerint univerzális a film mondanivalója

– A munkafolyamatom szerves része, hogy a musztert (vágásra előkészített filmtekercs – a szerk.) néha teljesen némítva nézem meg, tesztelve, hogy a képsorok önmagukban is képesek-e elmesélni a drámát. Később ezt a kísérletet fordítva is elvégzem, amikor kizárólag a dialógusok, a zene és a ritmus akusztikus rétegeire hagyatkozom. Emiatt is vártam különös szakmai kíváncsisággel a szolnoki vetítést, hiszen a közönség soraiban olyan nézők ültek, akik a megszokottól gyökeresen eltérő módon élik meg a moziélményt.

Az Oscar-díjas rendező elmondása szerint a premier óta eltelt hónapok ellenére is volt benne némi alkotói drukk a szolnoki közönségtalálkozó előtt.

– Az Egykutyában rengeteg a párbeszéd, szinte a dialógusok viszik előre a cselekményt, ugyanakkor rengeteg apró jel rejtőzik a színészi játékban, a mimikában is. Nagyon érdekelt, hogy ezekből a finomságokból mi jut át a közönségnek a narráción vagy a feliraton keresztül – fűzte hozzá a szakember.

Deák Kristóf szerint azonban a film legfontosabb mondanivalója mindenki számára egyértelmű és univerzális.

– Alapvető emberi dolgokról szól ez a történet. Nekem azért volt fontos elkészíteni, mert arról beszél, hogy egyedül minden iszonyúan nehéz az életben. Együtt, barátokkal és sorstársakkal összefogva viszont egészen más megküzdeni a mindennapi problémákkal – hangsúlyozta Deák Kristóf.

Akkor szólalt meg az audiónarráció, amikor kellett

A közönségtalálkozót dr. Nagyné Varga Ilona, az Esély Közalapítvány igazgatója vezette, a beszélgetés pedig hamar túlmutatott egy szokásos filmklubon. A beszélgetés során a résztvevők nem csupán a filmről kérdeztek, hanem saját élményeiket és értelmezéseiket is megosztották a rendezővel.

A látássérült nézők arról beszéltek, milyen fontos szerepe volt az audionarrációnak, és hogy a szereplők eltérő hangja mennyit segített a karakterek megismerésében. Többen kiemelték, hogy a narráció pontosan akkor szólalt meg, amikor arra valóban szükség volt, így nem zavarta meg a párbeszédeket, ugyanakkor segített értelmezni a vizuális részleteket.

A rendező részletesen mesélt arról is, hogyan született az Egykutya. Elárulta, hogy eredetileg egy nagy sikerű lakásszínházi előadásként született meg, melyet több mint száz alkalommal játszottak, mielőtt film készült belőle. A rendező szerint a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a színpadi változat közvetlenségét és a szereplők szándékosan eltúlzott karaktereit a vásznon is megőrizze.

A jeltolmács számára is különleges kihívást jelentett a film. A TISZApART Moziban tartott közönségtalálkozón a jeltolmács is megosztotta véleményét a közönséggel. Elmondta, hogy az Egykutya fordítása különösen összetett feladatot jelenthetett a kollégájának, mivel a történetet rendkívül sok

• párbeszéd;
• szófordulat és
• árnyalt nyelvi játék építi fel.

A film nyelvezetének átültetése jelnyelvre komoly szakmai kihívás volt, ugyanakkor fontos szerepet játszott abban, hogy a hallássérült nézők teljesebb élményként élhessék meg az alkotást.

A beszélgetés során a film kulisszatitkai mellett a nézők és az alkotó közösen gondolkodtak a történet legfontosabb kérdéseiről, az emberi veszteségekről, a magányról és a közösség erejéről.