Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

United - Hófehér Jaguár
49
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Összefogás a zöldfelületért

- 2010. június 12. 16:53 -

Idén nyolcadik alkalommal hirdette meg a XIII. Kerületi Környezetgazdálkodási Közhasznú Nonprofit Kft. a lakossági zöldterület védnökségi pályázatot, mely keretében a társasházak, lakásszövetkezetek és magánszemélyek részére nyújt támogatást környezetük zöldfelületeinek gondozásához, szépítéséhez.

A pályázók vállalták a velük kötött megállapodásban rögzített terület rendszeres gondozását-ápolását. A feladat a növénytelepítéseken túl rendszeres öntözésből, gyommentesítésből, kaszálásból, kerti és egyéb hulladékok összegyűjtéséből áll. Az idei évben először hirdettük meg, hogy az előkertek, parkterületek, lakótelepi zöldfelületek és fasori sávok mellett játszóterekre és kutyafuttatókra is lehetett pályázni, mely lehetőséggel több pályázó élt.

A pályázatok elbírálása megtörtént. A beérkezett 108 pályázatból 105 pályázat került elfogadásra, a felhívásban közétett feltételeknek való megfelelés szerint. Mára a lakosság által gondozott közterületi zöldterületek mérete meghaladja a 90 ezer m?-t. Ezen közösségek együttműködésében a tulajdonosi szemlélet mutatkozik meg, így a kezelt közterületek színvonala évről-évre javul.

A támogatás keretében végzett tevékenység minden évben kedvező lakossági fogadtatásra talál, hiszen jelentős társadalmi erővé nőtte ki magát és jelentősége túlmutat közvetlen hasznosságán.

Budapest, 2010. június 08.

Adta: Gellért Lajos
sajtóreferens
Tel.: 452-4161
Mobil: 06/20-344-0266
E-mail:
gellertlajos@bp13.hu
fax: 350-6021

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


- kettő = 7

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - <a href=http://remlac.hu>Reményik László</a> interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 3. kedd, Győző napja van.
Ma van a(z) A magyar tudomány napja.
Az év 45. hete és 307. napja.
Holnap Károly napja lesz.

1777. A Nagyszombatról áthelyezett tudományegyetem Budán. A királyi palotában november 3-án kezdették meg a tanítást és pedig az új tanulmányi rendszer szerint.


1786.A császár elrendelte, hogy az aratás befejezésétől egy napon belül be kell szedni a kilencedet és a tizedet, hogy a termést minél kevesebb kár érje.


Buda Ferenc / 1936. nov.3. -/

Ne rejtőzz el..

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!

Időjárás

2026-11-03, 07:42
Overcast
N
Előjelzés
7°C
3.7 m/s
Apparent: 5°C
Nyomás: 1024 mb
Páratartalom: 72%
Szél: 3.7 m/s N
Széllökések: 7.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /62% / Rain
Napfelkelte: 06:30
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com