Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Bryan Adams - Cuts like a knife
52
hallgató

Összefoglaló az MVGYOSZ. júniusi elnökségi üléséről

- 2024. július 6. 7:36 - 157 megtekintés

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöksége 2024. június 27-én 9:00 órai kezdettel online elnökségi ülést tartott.

Az időszaki beszámolók elfogadásán túl döntés született az idei Braille-emlékérmek adományozásáról is.

Az elnökség tagjait dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke köszöntötte, majd a határozatképesség megállapítását és a napirend elfogadását követően az ülés a meghívóban feltüntetett témák megtárgyalásával folytatódott. Az elnökségi tagokon kívül az ülésen Dr. Várkonyi Julianna, a felügyelőbizottság elnöke vett részt.

Dr. Nagy Sándor elnök a beszámolójában a 2024. április 13. és a 2024. június 27. között végzett szakmai munkát tekintette át. Kiemelte, hogy az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala megküldte az Alapvető Jogok Biztosa jelentését az online pénztárgépek látássérült személyek számára való egyenlő esélyű hozzáférhetőségével összefüggésben. Az alapvető jogok biztosának vizsgálata feltárta, hogy a pénztárgép-rendelet azon irányú módosítására, hogy a látássérült emberek számára is egyenlő eséllyel használható online pénztárgépeket hozzanak forgalomba, nem került sor. Az ÁFA-törvény vonatkozó mentesítési lehetősége továbbra is adott, így a látássérült vállalkozók abban az esetben mentesülnek a gépi nyugtaadás kötelezettsége alól, ha számlát adnak a nyújtott szolgáltatás után.

Az elnök a beszámolóban kitért arra is, hogy az MVGYOSZ kommunikációs szinten együttműködött a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal a Befogadás Hangja Fesztivál sikeres megrendezésében, valamint megtartotta a szövetség a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) küldöttgyűlését. Mint mondta, a beszámoló időszakában lezárult a Szerencsejáték Zrt. szervezésében a „Látássérült személyek foglalkoztatási feltételeinek előkészítése” című kutatás fókuszcsoportos felmérése. Továbbra is folyamatban van a fehérbotok társadalombiztosítási támogatásba vétele, jelenleg a klinikai dokumentációk beszerzése zajlik. A szövetség az Országos Fogyatékosságügyi Tanács tagjaként véleményezte a Fogyatékosságügyi Koordinációs Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat, valamint az Országos Fogyatékosságügyi Program végrehajtásának 2024-2025. évekre vonatkozó Intézkedési Tervéről szóló kormányhatározatok tervezeteit.

Dr. Verdes Zsuzsanna gazdasági vezető beszámolt arról, hogy a tárgyidőszakban is megtörtént a járulékbevallás, az áfabevallás, beküldésre került az összesítő nyilatkozat az Európai Közösség területén történő termékbeszerzésekről a NAV számára. A Központi Statisztikai Hivatal részére elkészítette a negyedéves munkaügyi jelentést, a negyedéves beruházásstatisztikai jelentést, a 1117 számú munkaerőköltség felvételt, valamint a 1156 számú statisztikai jelentést a civil és egyéb nonprofit szervezetek tevékenységéről, illetve a 1799 számú környezetvédelmi jelentést. Az első negyedévről beküldésre került a környezetvédelmi termékdíj, valamint az EPR díj bevallása is.

Dr. Velegi Dorottya, az MVGYOSZ megbízott szakmai vezetője beszámolójában bemutatta a hazai és nemzetközi érdekképviseleti munka legfőbb történéseit, az akadálymentesítési tanácsadás, az adományszervezés és a vakvezetőkutya-kiképzés eredményeit. Anyagában sok egyéb mellett kitért a Canon World Unseen kiállítás sikeres megvalósulását megelőző együttműködés legfontosabb egyeztetéseire, a látássérült emberek akadálymentes szavazási lehetőségeinek 2024-es gyakorlati megvalósulásáról összegző kutatás elkészítésére, valamint az ifjúsági munka aktualitására. A beszámoló időszakában a szakmai vezető többek között a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete éves konferenciáján a látássérült emberek pénzügyi tudatosságáról, míg a Portfolio és a Wolters Kluwer Digital compliance and design by legal tech című konferenciáján a 2025-től hatályba lépő új akadálymentesítési szabályoknak való megfelelést előíró jogszabályokkal kapcsolatban tartott előadást.

Dr. Nagyné Berke Mónika szolgáltatásvezető beszámolójában bemutatta a legfontosabb szolgáltatások aktuális történéseit. Kitért a Vakok Kertje április 16-i megnyitását előkészítő munkafolyamatokra, valamint tájékoztatta az elnökséget, hogy a DM adományoknak köszönhetően két új pingpongasztal került beszerzésre, az egyik asztal a kertbe lesz kihelyezve, a másik pedig a balatonboglári üdülőbe kerül. A tárgyidőszakban megvalósult események közül beszámolt a Nemzeti Régészeti Intézettel közösen megvalósított múzeumi programokról, nevelési intézményekben és partnerszervezeteknél tartott szemléletformáló programokról, majd elmondta, hogy megkezdte munkatársaival a július 13-i közösségi esemény előkészítését, az október 15-i fehérbot napi ünnepség és a decemberi adventi vásár szervezését.
Tájékoztatta az elnökséget arról is, hogy több körben egyeztetett egy 3D nyomtatást végző céggel, mely cég a jövőben a segédeszközbolt részére több terméket 3D nyomtatással állít elő. Ennek előnye, hogy a termékeket nem kell külföldről beszerezni, sokkal gyorsabb a gyártása, és jó pár eszköz esetében a külföldről történő beszerzési árnál kedvezőbb összegért lehet előállítani a terméket.

Az elnökség tagjai az ülésen döntöttek az idei Braille-emlékérmek adományozásáról is. Az elismerést a kitüntetettek az október 15-i fehérbot napi eseményen vehetik majd át az MVGYOSZ székházában.

(Hegedűs Katalin – MVGYOSZ. kommunikációs munkatárs)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


5 * hat =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. október 21. hétfő, Orsolya napja van.
Ma van a(z) Földünkért világnap.
Az év 43. hete és 295. napja.
Holnap Előd napja lesz.

1776. Mária Terézia Fiumét Magyarországhoz visszakapcsolja.


1966. Amerikai vezető üzletemberek és gyárosok látogatása és tárgyalásai Budapesten.


Pintér Lajos: Rajz egy őszi tűzfalon

"...Hol a pipacs már? hol van a tünde,
a röpke?
Anyja, a koranyár fölvette,
fényben megfürdette!
Hol a pipacs már, hol van a tünde,
a röpke?

Rozsdált levél a gyalogúton:
nyárfalevél, akáclevél.
Fölveszek, kezemmel fényesítek
egy didergő vadgesztenyét..."

Időjárás

2024-10-22, 00:54
Clear sky
NW
Clear sky
9°C
1.5 m/s
Apparent: 7°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 65%
Szél: 1.5 m/s NW
Széllökések: 5 m/s
UV-Index: 0
csapadék.: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:13
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc szorozva három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com