Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Sugarloaf - Dolce Vita
52
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Ötezer családnak segített idén az Élelmi-szerlavina program

- 2018. november 9. 12:51 -

Több mint 100 tonna terményt takarítottak be ebben az évben a Civil Iránytű Alapítvány és a Syngenta Élelmiszerlavina programjának résztvevői. A társadalmi célú program ebben az évben is sikeresen zárult: a támogatott önkormányzatok, civil szervezetek és oktatási intézmények összesen 5 ezer családnak adtak élelmiszernövényekből összeállított csomagokat.

Az Élelmiszerlavina programban idén 34 településen – összesen 45 hektáron – vetették el a Syngenta által felajánlott zöldség vetőmagokat. A résztvevők kiválasztásában és a program lebonyolításában a Civil Iránytű Alapítvány működött közre. A résztvevő önkormányzatok, civil szervezetek és oktatási intézmények földterületein burgonyát, cukkinit, fejes salátát, káposztát, paradicsomot, paprikát, uborkát, sárgarépát, vöröshagymát, valamint zöldborsót termeltek, amelyet aztán szétosztottak a környéken élő nehéz sorsú családok, idős és beteg emberek körében, ismertette Molnár Antal, a Civil Iránytű Alapítvány projektmenedzsere. „A mezőgazdasági munkálatokban több mint ötszázan vettek részt, akik közül sokan itt szereztek először kertészeti munkákkal kapcsolatos tapasztalatokat. Ezt a tudást a későbbiekben saját kertjükben, vagy a munkaerő-piacon is kamatoztathatják majd. Erre a korábbi években erre már számos jó példát láttunk. A program eredményeként összesen 100 tonnányi zöldséget takarítottak be és osztottak szét a résztvevő településeken élő rászorulók között. Az Élelmiszerlavina 10 éves fennállása alatt pedig már több mint 1000 tonnányi élelmiszert tudtunk eljuttatni magyarországi nélkülözőknek, és több ezer résztvevő mezőgazdasági termeléshez szükséges tudását bővítettük”, ismertette Vajda Beáta, a Syngenta marketingvezetője. A Csongrád megyei Csanytelek földjéről több mint egy tonna burgonyát, csaknem 400-400 kilo-gramm cukkinit és fejeskáposztát takarítottak be, amelyekkel 176 lakost tudtak segíteni élelmiszercsomaggal. Kistelek önkormányzata több mint 5 tonna burgonyával tudta segíteni a rászoruló embereket. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzséron 40 lakos közreműködésével több mint 2 tonna zöldséget termeltek. A szervezők a nyári gyermektábor során a gyerekeknek is bemutatták a megművelt területet, valamint az egészséges életmód keretében salátákat készítettek a termékekből. A Somogy megyei Kercseligeten 2200 kilogramm zöldséget osztottak szét 300 családnak, az alapanyagok felhasználásával közösségi rendezvényeket, főzőversenyt is szerveztek és óvodások is megismerkedhettek a kerttel. „Már a program elején pozitív tapasztalataink keletkeztek, hiszen a munkásaink többsége nem termel otthon semmit. Legtöbbjük a szükséges tapasztalat hiányával indokolta az otthoni háztáji hiányát. A veteményezés során megtapasztalhatták, hogy szakértő segítséggel viszonylag könnyen elsajátítható az ehhez szükséges alapvető tudás, így néhányan jelezték, hogy kedvet kaptak az otthoni termeléshez. Ez azért is rendkívül fontos fejlemény, mert ezek az emberek nagyon alacsony jövedelemmel bírnak, így ha költségeiket ilyen módon némiképpen csökkenteni tudják, lehetőségük nyílhat a fennmaradó összegből családjukra, tartós fogyasztási cikkekre költeni”, mondta Kosztics József, aki a Baranya megyei Siklósnagyfaluban szervezte a program megvaló-sítását. „Örülünk annak, hogy az Élelmiszerlavina idén is sikeresen zárult. A résztvevő szervezetek visszajelzései alapján azt látjuk, hogy egyre többen ismerik fel, hogy a program az adományozáson kívül a helyi közösségek építésében és a résztvevők képzésében is jelentős szerepet tud játszani”, tette hozzá Molnár Antal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


9 - négy =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 17. szombat, Hedvig napja van.
Ma van a(z) Szegénység elleni küzdelem világnapja.
Az év 42. hete és 290. napja.
Holnap Lukács napja lesz.

1554. Bornemissza Gergely, az 1552-ki egri hősök egyike, midőn a hatvani béget rablásaiért fenyíteni akarta, Poroszlónál elfogatott és Konstantinnápolyban felakasztatott.


1918. Tisza István gróf a képviselőházban elismerte, hogy a központi hatalmak elvesztették a háborút.


Csokonai Vitéz Mihály: Október

"Már hát elérkezett a víg október is,
Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül
A szüretelőknek víg tábora örül...."

Időjárás

2026-10-17, 05:58
Clear sky
N
Clear sky
8°C
0.9 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 51%
Szél: 0.9 m/s N
Széllökések: 5.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com