Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

zeneszoveg.hu - Pille beszélget Koczka Bori felel*s szerkeszt*vel
18
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Elon Musk Neuralink nevű cége megkapta az „áttörést jelentő eszköz” státuszt egy olyan implantátumra, amelynek célja, hogy vak betegek visszanyerjék látásukat

- 2024. szeptember 20. 7:31 - 693 megtekintés

„A Neuralink Blindsight eszköze lehetővé teszi, hogy még azok is lássanak, akik mindkét szemüket és látóidegüket elveszítették” – írta Musk az X-en. „Ha a látókéreg ép, még azok számára is lehetővé teszi, hogy életükben először lássanak, akik születésüktől fogva vakok” – állítja az üzletember.  Az „áttörést jelentő eszköz” program célja, hogy „felgyorsítsa az életveszélyes vagy tartós állapotokat kezelő orvostechnikai eszközök fejlesztését, értékelését és a forgalomba hozatal előtti jóváhagyás felülvizsgálatát” – feltéve, hogy megfelelnek a biztonsági előírásoknak. „Hogy a várakozásokat megfelelően alakítsuk, a látás kezdetben alacsony felbontású lesz, mint az Atari grafikája, de végül akár jobb is lehet a természetes látásnál, és lehetővé teszi, hogy infravörös, ultraibolya vagy akár radarhullámhosszakon lássunk, mint Geordi La Forge” – tette hozzá Musk. Musk 2016-ban társalapítója volt a Neuralinknek. Ez csak az egyik az üzletember számos projektje közül, aki az X és az xAI mesterséges intelligencia startup tulajdonosa, ezek mellett pedig a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója is.  A Neuralink egy olyan implantátumot is fejleszt, amelynek célja, hogy lehetővé tegye a lebénult betegek számára a digitális eszközök agyukkal történő irányítását. Mint azt a naphire.hu is megírta, az első Neuralink-implantátumot egy 30 éves arizonai férfi, Noland Arbaugh kapta meg, aki 8 évvel ezelőtt egy búvárbaleset után nyaktól lefelé teljesen lebénult. Májusban ugyan bejelentették, hogy az eszköz váratlanul elkezdett leválni Arbaugh koponyájáról, de a problémát végül sikerült orvosolni.  Múlt hónapban Musk közölte, hogy a Neuralink sikeresen beültetett egy agyi chipet egy második emberbe is. Az üzletember egyébként korábban azt jósolta, hogy néhány éven belül több százan, 10 éven belül pedig millióan fognak élni az agyukban Neuralinkkel.

Bízunk abban, hogy egyre több mozgássérült és fogyatékos ember kezd el sportolni – írja a Magyar Hírlap

- 2024. szeptember 20. 7:29 - 358 megtekintés

Csaknem hetven sportszervezetet és ugyanennyi sporteseményt támogattak a Több mint Sport! – Élmény- és szabadidősport-eszközvásárlási és eseménytámogatási program segítségével, amelyet a fogyatékosok számára hirdetett meg a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB), Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár támogatásával.

A Bácsvakok meghívója nyárbúcsúztató klubdélutánra

- 2024. szeptember 18. 8:07 - 371 megtekintés

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületehagyományaihoz híven ismételten nyárbúcsúztató klubdélutánt szervez Időpont: 2024. szeptember 28. (szombat) 14.00-19.00 Helyszín: 6000 Kecskemét, Katona József tér 8.

Ázsiában elsőként telepít hangvezérelt kioszkokat a McDonald’s

- 2024. szeptember 18. 8:05 - 400 megtekintés

Hangvezérelt önkiszolgáló kioszkokat állított üzembe a McDonald’s Korea néhány szöuli éttermében, a Dél-Koreában működő gyorsétteremláncok közül elsőként. A lépéssel a vállalat célja, hogy a látássérült vásárlók számára megkönnyítsék a rendelést.

1 98 99 100 101 102 994

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Ginny Weasley - 2015-09-04 22:13

Fiatal nőt vizsgál a nőgyógyász: - Hölgyem, van egy jó és egy rossz hírem - Éspedig? - A vibrátort nemtudom kivenni, de ha gondolja akkor az elemet kitudom cserélni

Melinda - 2015-09-04 22:07

Szeretném kérni,így éjfél után,Polgár Peti Bikiniki című számát! Köszi!

Melinda - 2015-09-04 21:58

A szőke nő képeslapot ír a nászútjáról: a munkahelyére"...esik az eső,egész nap a szobában gubbasztunk." -Lányok! mit jelent az,hogy GUB?????

Ginny Weasley - 2015-09-04 21:54

Ül a kisgyerek az asztalnál az asztal szépen megvan terítve. Oda megy az anyja : - kisfiam nem akarom meglátni hogy nem eszed meg a krumplit - kisfiam nem akarom meglátni hogy nem eszed meg a salát

Melinda - 2015-09-04 21:47

Mesusz és Máté sziasztok! Jó,hogy megérkeztetek Ti is!

Oldal: 20 / 207: 1...17181920212223...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 3. vasárnap, Hermina napja van.
Az év 31. hete és 215. napja.
Holnap Domonkos, Dominika napja lesz.

1849. Klapka Komáromnál kitört a jobbparti osztrák dandár ellen. Az ellenség vesztesége 300-nál több halott és sebesült, 7 ágyú, 700 tonna lőpor, 3000 lőfegyver, 2750 ökör, stb.


1945. Magyarország és Ausztria árucsere-forgalmi egyezményt köt Budapesten.


Gárdonyi Géza
Éjjel a Tiszán

Feljött a hold a Tiszára,
Csend borul a fűre, fára.
Szeged alatt a szigetnél
áll egy ócska halász-bárka.

Holdvilágnál fenn a bárkán
halászlegény ül magában:
ül magában s furulyál;
furulyál az éjszakában.

A Tiszára a sötétség
gyászfátyolként terül hosszan:
gyászfátyolon a csillagok
csillogdálnak gyémántosan.

Talán épp a bárka alatt
lenn a vízben, lenn a mélyben
fekszik egy nagy halott király,
halott király réges-régen.

Koporsója arany, ezüst,
s vasból van a burkolatja.
És a hármas koporsóban
a király a dalt hallgatja.

Időjárás

2025-08-03, 14:04
Overcast
NW
Előjelzés
25°C
3.3 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1011 mb
Páratartalom: 55%
Szél: 3.3 m/s NW
Széllökések: 15.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /100% / Rain
Napfelkelte: 05:24
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com