Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

US fever show - listavezet* dalok Amerikából
58
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Leküldtek egy vakot a repülőről, mindenki vele tartott

- 2013. november 15. 19:57 -

Törölni kellett a US Express egy járatát, miután az utasok tiltakozva levonultak a fedélzetről, hogy ezzel fejezzék ki a felháborodásukat, amiért a kapitány leküldött egy gépről egy vakot, akinek nem viselkedett jól a vakvezető kutyája – írja a Gawker.

Százmilliárdokkal csökkentek a szociális kiadások

- 2013. november 14. 10:25 -

A 2014. évi költségvetés tervezetéből az olvasható ki, hogy több mint 200 milliárd forinttal kevesebbet költ az állam szociális kiadásokra, mint négy évvel ezelőtt.
A Policy Agenda számításai szerint a kormány a 2014. évi költségvetésben szociális kiadásokra 2.000 milliárd forintot akar elkölteni. Várhatóan ekkora is marad ez az összeg, mivel ezen a területen egyetlen módosítót sem adtak be a kormánypárti képviselők. Azaz nem volt olyan kezdeményezés a Fidesz?KDNP-frakció részéről, amely a szociális juttatásokat növelni szeretné.

Cukorbeteg lábszárfekély – fontos tudomást venni róla

- 2013. november 14. 10:22 -

A lábszárfekély a cukorbetegség leggyakoribb szövődménye, amely minden nyolcadik beteget veszélyeztet. A legnagyobb tévhit, hogy a lábszárfekély csak az idős embereket érinti. Elég egy nem megfelelően megválasztott cipő, egy nem jól kezelt bőrkeményedés és máris ott a seb, amely a cukorbeteg ember esetében könnyen elfekélyesedhet.

A vas árulhatja el a sclerosis multiplex jelenlétét

- 2013. november 13. 11:13 -

A sclerosis multiplex diagnosztikája nem könnyű feladat, s szóba jövő egyéb betegségek kizárása sok időt emészthet fel. A kanadai Western Ontario Egyetem kutatói most rátaláltak, miként lehetne felgyorsítani a folyamatot.

Kormánypárti javaslat a megváltozott munkaképességűekért

- 2013. november 13. 11:12 -

Másképp állapítanák meg az ellátást, nehezebben veszítheti el a rokkantsági ellátását, aki a juttatás mellett kereső tevékenységet is folytat, a többes munkaviszonyban állóknál rendeznék a rehabilitációs hozzájárulás teljesítését.

Kerekesszékes hívőket fogadott Ferenc pápa

- 2013. november 13. 11:11 -

Több száz kerekesszékes hívőt fogadott Ferenc pápa szombaton a Vatikánban egy rendhagyó eseményen, amelyen a római katolikus egyházfő a fogyatékkal élők társadalmi kirekesztése ellen emelte fel a szavát. Ferenc pápa beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a társadalom problémának tartja és megpróbálja elfedni a fizikai gyengeséget, kirekeszti a fogyatékkal élőket.

Liptai Claudiát elítélték a rokkantkártyás parkolás miatt

- 2013. november 13. 11:10 -

Jogerősen elítélte a Fővárosi Törvényszék Liptai Claudiát közokirat-hamisítás miatt hétfőn. A színésznő, televíziós műsorvezető azért kapott több mint egymillió forintos pénzbüntetést, mert elhunyt édesanyja mozgáskorlátozott-igazolványát használta egy parkolásnál.

Hamisnak hitték Lang Györgyi rokkantkártyáját, meg is büntették

- 2013. november 8. 15:41 -

A Pa-Dö-Dő énekesnőjét nemrég hatezer forintra büntették meg az egyik parkolócég emberei – írja a Bors. Amikor Lang Györgyi megkérdezte, hogy mégis miért kapott cédulát, arra hivatkoztak, hogy gyanújuk szerint rokkantigazolványa fénymásolt vagy hamis.

Kovács Tamás: nehéz, de szép feladatot kaptam

- 2013. november 7. 7:20 -

Kovács Tamás, kerekesszékes vívó-válogatottunk új szakvezetője úgy érzi nehéz, de szép feladatot kapott. A szakember az MPB hivatalos honlapjának adott interjúban elmondta: rengeteg változásra van szükség az előrelépéshez, de még a jelenlegi eredmények megtartásához is.

1 … 1 001 1 002 1 003 1 004 1 005 … 1 169

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Péter Salamon - 2019-10-22 11:42

Nem frissülnek a számok. Csak ha más helyre kattintok.

Péter Salamon - 2019-10-22 11:36

Csak egy a hiba: Az ez hallható a rádióban alatt még a Bon Jovi van. Holott már más szól.

Péter Salamon - 2019-10-22 11:27

Szuper ez a rádió!!

Tamás Blahó - 2019-05-23 18:16

Szia aztok

Ruzsa Viktor - 2019-03-01 18:14

Remek az oldal. Safari böngészőben nézem, iPad készülékem en. Szépen szól az online élő adás is. Legyek őszinte? Jobban, mint asztali gépen. Jobb a jelszint. Nekem nagyon tetszik. Nagy tisztelettel gr

Oldal: 3 / 207: 123456...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 27. vasárnap, Adalbert napja van.
Ma van a(z) Idegenforgalmi világnap, fehérkendő napja.
Az év 39. hete és 270. napja.
Holnap Vencel napja lesz.

1527. János király tokaji veresége.


1709. Bottyán János tábornok halála. 1640 táján született Esztergomban szegény nemes szülőktől. Rákóczi többször magasztalta őt emlékirataiban. A tarnaőrsi táborban agyszélhűdés oltá ki életét.


Kisfaludy Sándor
/ 1772.szept.27. - 1844. okt.28. /

A boldog szerelemből

Alig nézi magát körül
Az ember e világban,
Ittlétének alig örül,
Sírja immár tátva van.
Benne van a mulandóság
A föld minden porában:
Barátim hát! ne henyéljünk
A kevésből sokat éljünk,
Míg a tátott sír befal;
Rövid éltünk, mint e dal.

Időjárás

2026-09-27, 16:51
Overcast
SSE
Előjelzés
23°C
0.3 m/s
Apparent: 14°C
Nyomás: 1026 mb
Páratartalom: 43%
Szél: 0.3 m/s SSE
Széllökések: 5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:37
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com