Tájékoztató a fogyatékosok rezsivédelméről
A szabályozások jelenleg még nincsenek kidolgozva!
A szabályozások jelenleg még nincsenek kidolgozva!
Kifejezetten elesett emberekre vadászott, és rabolt vagy fosztott ki egy kecskeméti férfi. Az áldozatai között volt, aki látás és vagy mozgássérült ember is. Egy idős nőnek fényes nappal tépte ki a nyakából a láncát.
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elkötelezett a mozgáskorlátozott fiatalok önálló életének megvalósításában, melynek elengedhetetlen feltétele az aktív állampolgárságuk erősítése.
Az MVGYOSZ kezdeményezése nyomán változott a postai szolgáltatásokról szóló kormányrendelet, az írni nem tudó vagy egyéb ok miatt írásában gátolt címzettek már tanúk közreműködése nélkül is átvehetik küldeményeiket.
Az októberi népszámlálás fontos részét képezik a lakosság egészségi állapotára és a fogyatékossággal élő emberek helyzetére vonatkozó kérdések − emelte ki Kovács Marcell, a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási projektvezetője a fogyatékossággal élő személyeket támogató 10 hazai civil szervezettel és a kormányzati partnerekkel közösen folytatott szakmai egyeztetést lezáró fórumon.
Az MVGYOSZ tájékoztatja a szövetség tagegyesületeit és a tagságot, hogy a sopronkőhidai fehérbotok gyártása megszűnt, ezért kérik, hogy senki ne írasson fel a továbbiakban vényre se merev, se összecsukható sopronkőhidai fehérbotot.
A védendő fogyasztó kategóriába egyrészt bizonyos szociálisan rászorult, másrészt a fogyatékossággal élő fogyasztók tartozhatnak, akiket eltérő jogosultságok illetnek. Így e kategóriákon belül a szociálisan rászorulók bizonyos kedvezményekre, a fogyatékossággal élő emberek pedig eltérő bánásmódra tarthatnak igényt.
FIGYELEM!!!
Módosult a jelentkezési határidő:
Új határidő: 2022.08.05. péntek 12.00
Az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként rögzítette ugyanis, hogy az ellátások összegét befolyásoló havi átlagjövedelem vizsgálata során – a táppénzhez hasonlóan – a gyermekek után járó ellátások folyósításának időtartamát is figyelembe kell venni.
Mozgássérültek számára kialakított kupéba vett jegyet a fiatal nő a Prágából Pozsonyba tartó vonaton, de megalázó körülmények közt kellett utaznia.