Péntek este mobilokon próbáljuk ki a Google Chatet
A Google cég legújabb kommunikációs szolgáltatását ezúttal iOS és Android rendszert futtató okostelefonokon nézzük meg a Gépházban.
A Google cég legújabb kommunikációs szolgáltatását ezúttal iOS és Android rendszert futtató okostelefonokon nézzük meg a Gépházban.
Az MVGYOSZ a magyar kormány energia-veszélyhelyzetre vonatkozó bejelentését követően több fórumon képviselte a fogyatékossággal élő emberek rezsicsökkentés megtartására irányuló szükségletét.
A Városliget Zrt. arról tájékoztatta az MVGYOSZ-t, hogy a Vakok Kertjében átmeneti humánerőforrás-problémák adódtak, így a kert csak az alábbiak szerint látogatható.
Elsősorban Székesfehérváron, illetve Fejér megyében kizárólag fogyatékkal élő magánszemélyektől és elsősorban Fejér megyei székhelyű, telephelyű fogyatékkal élőket ellátó intézményektől vár pályázatokat a szervezet.
Sorra nyeri mind sárkányhajóval, mind kenuval a versenyeket Dombai Mihály. A tahitótfalui látássérült férfi az edzésekre rendszeresen magával viszi vakvezető kutyáját, Körtét, aki már supozni is megtanult.
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége azonnali fellépése eredményeként – a kormány 2022. július 21-én kihirdetett rendelete értelmében – a fogyatékossággal élő emberek további kedvezményben részesülnek. A MEOSZ elnöke a rezsicsökkentéssel kapcsolatos kormányintézkedésekről való sajtóértesülések után haladéktalanul Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszterhez fordult, hogy a fogyatékossággal élő emberek mentesüljenek a kormány rezsicsökkentéssel kapcsolatos intézkedései alól. Szakmailag megalapozott érdekvédelmi munkánk eredményeként a fogyatékossággal élő emberek rezsivédelemben részesülnek. A kedvezmény mértékét és igénylésének eljárásrendjét külön kormányrendelet fogja meghatározni.
Kovács Ágnes a MEOSZ elnöke 2022. július 19-én kelt levelében arra hívta fel Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, Varga Mihály pénzügyminiszter és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter figyelmét (a MEOSZ elnökének a kormányhoz írt levele itt olvasható), hogy a civil szervezetek, különösen a civil fenntartású szolgáltatást nyújtó intézmények villamosenergia és gáz felhasználása meghaladja az […]
Mentesüljenek az energia piaci árának megfizetése alól a fogyatékossággal élő emberek, erre kéri a kormányt a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége. Közülük sokan ugyanis nem tudnak spórolni az energián. Naponta kell tölteniük a lélegeztetőgépet, az elektromos ágyat, az emelőt, a kerekesszéket, vagyis az életfunkciók fenntartásához, javításához szükséges eszközöket.
Egy látássérült személy azzal a problémával fordult a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségéhez, hogy az OTP Bank a banknál tett állandó meghatalmazását utóbb érvénytelenítette. A szervezet megkeresésére az OTP Bank azt válaszolta, hogy számukra a folyamatok közben derült ki az, hogy ügyfelük aláírásra képes, azonban a szerződések és dokumentumok szövegét nem tudja elolvasni. A […]
Az új rezsivédelmi szabályok kidolgozása során minden élethelyzetet, speciális életkörülményt igyekszik megvizsgálni az energia-veszélyhelyzeti operatív törzs – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Dömötör szerint külön foglalkoznak azok helyzetével, akik csak áramot fogyasztanak, gázt pedig nem vagy csak keveset.