Étteremben ebédelhettek az állami gondozásban élő hajdú-bihari gyermekek
A több szervezet és cég által megvalósított program a gyerekeknek a finom falatokon túl élményt is biztosított.
A több szervezet és cég által megvalósított program a gyerekeknek a finom falatokon túl élményt is biztosított.
A COVID-19 vírus miatt kialakult helyzet átalakította szociális interakcióink formáját és egy teljesen új életmóddal ismertetett meg bennünket, bebizonyítva, hogy korunkban a fizikai távolság leküzdhető akadály. Ezt igazolták a 10 éves K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői is, amikor az idei évben a vetélkedő regionális középdöntői egy izgalmas online felületen kerültek megrendezésre május 11. és 14. között. A döntőnek szintén ez az új platform ad majd otthont, ahol Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye csapatai a másik hét régió legjobbjaival vetheti össze pénzügyi tudását.
Domokos Péter, a Csongrád Megyei Kormányhivatalban tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a járvány alatt töredékére esett vissza a kormányablakokban az ügyfélszám.
Budapesten 12 intézményben azonosítottak már koronavírus-fertőzöttet, ebből 8 db a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában van.
Egyértelműen lecsengőben van Magyarországon a koronavírus-járvány, a járványgörbe 10. napja lefelé megy – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
Egy nappal korábban a fertőzöttek száma 6 172 448, a halálos áldozatok száma 372 136, a gyógyultaké pedig 2 642 873 volt.
Újabb 29 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3921 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 5 idős, krónikus beteg. Ezzel 532 főre emelkedett az elhunytak száma, 2160-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1229 fő. Az aktív fertőzöttek 41%-a, az elhunytak 59%-a, a gyógyultak 48 %-a budapesti. 427 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.
A koronavírus-járvány miatt kevesebb ellátás jut a más betegségektől szenvedő pácienseknek – olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn közzétett felméréséből, amelyet májusban végeztek a világ 155 országában.
Egy új karaktert lepleztek le a hamarosan érkező Bosszúállók játékból.
Egy nappal korábban a fertőzöttek száma 6 060 207, a halálos áldozatok száma 369 156, a gyógyultaké pedig 2 456 790 volt.