SEGÍTÜNK, HOGY SEGÍTHESSENEK!
A Debreceni Vöröskereszt rendszeres véradásának helyszíne jelenleg nehezen megközelíthető a Dósa Nádor tér felújítása miatt.
A Debreceni Vöröskereszt rendszeres véradásának helyszíne jelenleg nehezen megközelíthető a Dósa Nádor tér felújítása miatt.
Az önkormányzati fenntartású, 32 férőhelyes bentlakásos intézményben jelenleg 30 ellátottat gondoznak, felvételi tilalom van érvényben.
Fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást a National Instruments Hungary Kft. a koronavírus járvány idején is. Csütörtökön ötmillió forint értékben adományoztak 2000 darab, magas védelmi szintű maszkot a Kenézy Gyula Egyetemi Kórháznak. Az eszközöket elsősorban a frontvonalban dolgozók vagyis az intenzív, a sürgősségi és a fertőző osztály munkatársai használják majd.
Fülöp Attila a városi egyházközség által fenntartott Kálvineum idősotthonban tett bejárása után újságíróknak elmondta, országosan mintegy ezer, időseket gondozó intézmény működik, amelyekben csaknem 55 ezer ellátott él.
A szakemberek arról számoltak be, hogy magas a részvételi arány, az emberek fontosnak tartják a közreműködést az országos vizsgálatban.
A trombitaművész adományokkal felszerelkezve érkezett meg az özvegy otthonához, feltett szándéka segíteni Joli nénin.
Alkohol és kábítószer hatása alatt állt az a férfi, aki súlyos bántalmazott egy gyermekkori cerebrális parézisben szenvedő fiatalt Beregszászban – írja a mukachrvo.net rendőrségi forrásokra hivatkozva.
A mozgáskorlátozott fiatalok sokkal több kihívással szembesülnek a mindennapokban, mint nem mozgáskorlátozott társaik. Nem jutnak hozzá az önálló életvitelüket segítő szolgáltatásokhoz és korszerű eszközökhöz. Sokan szegregált oktatásban kénytelenek tanulni, majd azzal szembesülnek, hogy a felnőtt oktatás, a felsőoktatás, vagy a munkaerő-piac nem áll készen a fogadásukra, nem veszi figyelembe egyéni szükségleteiket. Sokan nap, mint nap megküzdenek a kirekesztettség, a magány érzésével, saját bőrükön tapasztalják az elutasítást. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége érdekvédelmi munkája során azért küzd, hogy a mozgáskorlátozott fiatalok ugyanolyan életet élhessenek, mint a kortársaik. A MEOSZ a most induló határon átívelő projektje keretében – a határon túli partnereivel együttműködve – ennek megvalósítását tűzte ki célul az Erasmus+ program támogatásával.
Május 6. a Felelős Állattartás Napja volt. A jeles napot korábban állatvédő szervezetek hívták életre, felhívva a figyelmet arra, hogy míg az ember önálló döntések mellett éli az életét, a háziállatokért az ember tartozik felelősséggel. Járvány idején még inkább előtérbe kerülnek a házi kedvencek.
Már több napja jelentősen csökken a fertőződések száma – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.