Számítógép Álom
Hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerekek igényelhetnek 2020-ban is tanulást segítő számítógépet vagy okos eszközt.A koronavírusra tekintettel a program támogatottsága az elégséges tanuláshoz kiemelten fontos lenne.
Hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerekek igényelhetnek 2020-ban is tanulást segítő számítógépet vagy okos eszközt.A koronavírusra tekintettel a program támogatottsága az elégséges tanuláshoz kiemelten fontos lenne.
Videó…
A társaság szerdán közleményében azt írta, az eddigi adatok alapján egyértelmű, hogy a vírusfertőzés elsősorban az idős és az idült megbetegedésben szenvedők esetében okoz súlyos, akár végzetes kimenetelű szövődményeket.
Az Országos Tisztifőorvos március 17-én kiadott határozata alapján a látogatási tilalom valamennyi szociális szakosított ellátást nyújtó intézményre, a gyermekvédelmi szakellátásra, a javítóintézetekre, valamint a családok és gyermekek átmeneti otthonára is kiterjed.
Az MNB felszólítja a bankokat, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel a lakossági ügyfelek szemben is alkalmazzanak törlesztési moratóriumot.
Ahogy azt dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos hétfőn bejelentette és az adatokból is látszik: a járvány második szakaszához érkeztünk, amikor az egyedi fertőzések után már megkezdődött a vírus közösségi terjedése, amely azt jelenti, hogy már nem lehet minden fertőzöttről pontosan megmondani, hogy kitől kapta a fertőzést.
Tekintettel a kialakult járványügyi helyzetre, a VGYKE elnöksége a 3/2020. számú határozatával meghirdetett segédeszköz pályázatának felfüggesztéséről döntött.
Nemzeti ünnepünk alkalmából a köztársasági elnök Vitéz Lovag Rithnovszky János munkásságát a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel ismerte el.
Robotok segítségével tartják a kapcsolatot a külvilággal, családtagjaikkal a belgiumi idősotthonok lakói, miután az intézményekben látogatási tilalmat rendeltek el a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében.
Március 17-től a közmédia díjmentesen elérhetővé teszi a Telekom IPTV és TVGo, valamint a Vodafone TV és UPC TV replay-szolgáltatásának előfizetői számára az M5 kulturális csatorna oktatási műsorainak visszanézését – közölte az MTVA sajtóosztálya.