Új mikrobusz segíti a miskolci mozgáskorlátozott embereket
Az egyesület 2018 nyarán nyújtott be kérelmet a Magyar Nemzeti Bankhoz egy új, kilenc személyes kisbusz vásárlása céljából.
Az egyesület 2018 nyarán nyújtott be kérelmet a Magyar Nemzeti Bankhoz egy új, kilenc személyes kisbusz vásárlása céljából.
Közeleg a nagy nap: a pályázatban foglaltaknak megfelelően 2019. július elején elindul a távoli segítségnyújtás látássérült emberek számára, azaz a Távszem szolgáltatás a látássérült emberek számára.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Együtt a jövőnkért májusi alkalmán nagyon hasznos gondolatok születtek meg a közoktatás kapcsán, nemcsak a honlap, de egyéb szolgáltatásonk területén is.
Az MVGYOSZ meghívást kapott az EFOP-1.9.1-VEKOP-15-2016-00001 TÁRS Projekt érdekvédelmi fórumának soron következő ülésére.
A hospice nem arról szól, hogy véget ér az élet, hanem arról, hogy még tart – olvastuk a honlapon, amikor rákerestünk a Budapest Hospice Házra. Ottjártunkkor mindez mélységes igazolást nyert. A súlyos betegeket gondozó, ellátó intézményben minden arról szól, hogy az élet, míg tart, legyen emberhez méltó élet. – Ezen a szárnyon az irodában dolgozók, […]
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft (FSZK) pályázatot hirdet az EFOP-1.9.2-VEKOP-16-2016-00001 kódszámú „A fogyatékos személyek számára nyújtott szakmai és közszolgáltatások hozzáférhetőségének kialakítása, fejlesztése” című kiemelt projektben az alábbi munkakör betöltésére:
Fogyatékosságügyi tanácsadó
Hatodik alkalommal szervezte meg juniálisát a miskolci Lady Lions Club.
A brit Jesse Dufton 137 méteres sziklafalat mászott meg.
A „Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány” (székhely: 1146 Budapest, Hermina u. 47.), a továbbiakban: Alapítvány, jelen közleménnyel meghirdeti 2019. évi pályázatát a céljának megfelelő támogatások elnyerésére.
Hónapok óta hiába keresnek, nem találnak új albérletet Budapesten. Lányai már nagyon el vannak keseredve.