Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Tabáni István - T*z
60
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Közösségépítő tábor hallássérült fiataloknak

- 2019. július 19. 19:41 - 1280 megtekintés

A Hallás Társasága Alapítvány, együttműködve a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével, idén másodjára szervez közösségépítő tábort a Balaton mellett azoknak a hallássérült fiataloknak, akik integrációban végzik tanulmányaikat, vagy halló munkatársak között dolgoznak.

SIKERT ÉRT EL AZ AOSZ: MÓDOSUL A GYOD SZEMPONTRENDSZERE!

- 2019. július 19. 16:05 - 1438 megtekintés

Komoly érdekvédelmi sikert ért el az Autisták Országos Szövetsége: megjelent a Magyar Közlöny 2019. évi 122. számában az ápolási díj, valamint a Gyermekek Otthongondozási Díj szabályainak módosítása. Bekerült a szempontsorba egy kifejezetten autizmus diagnózis esetén figyelembe vehető szempont, és pontot lehet kapni a szociális intézmény látogatására is. A hivatalos bejelentésről az MTI helyszíni tudósítása az alábbiakban olvasható.

Megjelent a Beszélő Linux legfrissebb, 6.0 kiadása

- 2019. július 18. 9:21 - 1337 megtekintés

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány a Beszélő Linux (BeLin) szoftvercsomag kiadásával kínál ingyenes, akadálymentes, kényelmes és egyre népszerűbb megoldást a vak és gyengénlátó emberek számítógép-használatához.

1 553 554 555 556 557 1 005

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Ginny Weasley - 2015-09-04 22:13

Fiatal nőt vizsgál a nőgyógyász: - Hölgyem, van egy jó és egy rossz hírem - Éspedig? - A vibrátort nemtudom kivenni, de ha gondolja akkor az elemet kitudom cserélni

Melinda - 2015-09-04 22:07

Szeretném kérni,így éjfél után,Polgár Peti Bikiniki című számát! Köszi!

Melinda - 2015-09-04 21:58

A szőke nő képeslapot ír a nászútjáról: a munkahelyére"...esik az eső,egész nap a szobában gubbasztunk." -Lányok! mit jelent az,hogy GUB?????

Ginny Weasley - 2015-09-04 21:54

Ül a kisgyerek az asztalnál az asztal szépen megvan terítve. Oda megy az anyja : - kisfiam nem akarom meglátni hogy nem eszed meg a krumplit - kisfiam nem akarom meglátni hogy nem eszed meg a salát

Melinda - 2015-09-04 21:47

Mesusz és Máté sziasztok! Jó,hogy megérkeztetek Ti is!

Oldal: 20 / 207: 1...17181920212223...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. szeptember 12. péntek, Mária napja van.
Ma van a(z) Gyerekvédelmi világnap.
Az év 37. hete és 255. napja.
Holnap Kornél napja lesz.

1198. III. Ince pápa Rómába idézi János pannonhalmi apátot, mert András herceggel öszeesküdött Imre herceg ellen.


1932. A kézikapcsolású telefonközpontot először váltja fel a modern automata központ, a fővárosban.


Tóth Árpád: Őszi kérdés

Jártál-e mostanában a csendes tarlón est,
Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,
S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,
S róluk a szénaillat meghalni visszatér?

És fájt-e, amíg nézted a nyárfát révedezve,
Hogy reszket agg feje, az ezüstös fehér,
S hogy édes életednek újra egy éve veszve,
Mert viszi már a szeptember , a nagy szénásszekér?

S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,
Merőn bámulva vissza az elvakult időkbe
És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!

S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,
Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen
Eb, lábadhoz simult, s bús kezeidet nyalta?

Időjárás

2025-09-12, 19:13
Overcast
NNW
Előjelzés
26°C
1.6 m/s
Apparent: 26°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 48%
Szél: 1.6 m/s NNW
Széllökések: 5.8 m/s
UV-Index: 0.2
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:17
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2025.09.13 10:00 - Magánrendezvény - Színházterem foglalt
  • 2025.09.17 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2025.09.17 18:00 - Akusztikus zenekari próba - Színházterem foglalt
  • 2025.09.20 09:00 - Közösségi tér takarítása - Közösségi szolgálat lehetősége diákoknak! - jelentkezz az info (kukac) kulturtanya (pont) hu mail-címen
  • 2025.09.24 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com