Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Hírek
57
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Mesedoktorrá válás lépésről lépésre

- 2020. január 13. 6:43 - 1214 megtekintés

Az új év számos új lehetőséget tartogat, többek között olyan dolgokat is kipróbálhatunk, amit eddig még nem tettünk meg. Azok számára, akik újévi fogadalma között szerepel az önkénteskedés, a K&H gyógyvarázs mesedoktorok szakértői összegyűjtötték, hogy mire kell figyelniük, mielőtt belevágnak a programba.

Völgy zugolyház -a valósággá vált álom, ahol másként mérik a sikert

- 2020. január 12. 14:46 - 1504 megtekintés

A kilencéves Nimród a közelmúltban agyműtéten esett át. Erre azért volt szükség, hogy epilepsziás rohamai számát és erősségét csökkentsék. A kisfiú egyike azoknak a „kacifántos”, azaz súlyosan, halmozottan sérült gyerekeknek, akik a Zugolyáéban végre komplex fejlesztést kaphatnak. A Völgyzugolyház sokéves küzdelem végeredménye, szülők hozták létre, más lehetőség híján. Ha lenne államilag fenntartott intézmény, amely hasonló […]

Mióta használunk fogkefét?

- 2020. január 12. 9:19 - 1509 megtekintés

A források és a régészeti leletek tanúsága szerint az embereket nagyon régóta foglalkoztatta a szájhigiénia. Őseink botokat rágcsáltak, illetve fából vagy csontból készült fogpiszkálókat használtak. Kínában az i. e. 1600-as évektől gyógyhatású, jó illatú növényekből készült „rágóbotokat” vetettek be a szájüreg tisztán tartására és illatosítására. Disznószőrből készült sörtés fogkeféket is először itt készítettek a középkorban, […]

Postai szolgálat – „Taxis Ferenc” császárok küldeményeit továbbította

- 2020. január 11. 8:13 - 1481 megtekintés

Köztudott tény, hogy a birodalmak felépítéséhez, de főleg fenntartásához a nyers erőn kívül információk és azok hatékony továbbítása is szükséges. Nem véletlen, hogy az ó kor minden nagy birodalmában működött valamiféle futár- vagy posta-szolgálat, és Nagy Károly is létrehozott valami hasonlót. Ez a rendszer azonban birodalmával együtt elenyészett, a középkorban pedig küldöncök hozták-vitték a fontos […]

A jövőben is segítik a mozgáskorlátozottak boldogulását

- 2020. január 11. 7:28 - 1168 megtekintés

Magyarországon az elmúlt harminc évben jelentős lépések történtek annak érdekében, hogy a mozgáskorlátozott emberek élete javuljon, s a kormány a jövőben is mindent megtesz azért, hogy segítse a mindennapi életüket és boldogulásukat – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára pénteken Győrben, a Velünk színesebb a világ – Észszerű alkalmazkodás a mozgáskorlátozott emberek mindennapjaiban című európai uniós program zárórendezvényén.

Pályázat kis létszámú intézmények kiegészítő támogatására

- 2020. január 11. 7:25 - 1367 megtekintés

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet “Kis létszámú bentlakásos fogyatékos intézmények, illetve egyházi és civil fenntartású család-és gyermekjóléti szolgálatok kiegészítő támogatása” (KOMP2019) címmel.

Perlik a Szegedi vakok a légitársaságot

- 2020. január 10. 6:46 - 1599 megtekintés

A Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál eljárás megindítását kezdeményezte A WIZZ AIR Hungary Légiközlekedési
Zrt. ellen, mivel úgy véli, hogy a légitársaság megsértette az egyenlő bánásmód követelményét.

Informatika oktatás az Óbudai Egyetemen

- 2020. január 10. 6:41 - 1684 megtekintés

A fogyatékkal élők integrációjának egyik legfontosabb feltétele az informatikai írástudás. Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Kiberfizikai
Rendszerek Intézetén 2020. február 13-tól kezdődően ismét térítésmentes felkészítő tanfolyamokat szerveznek látássérültek részére.

1 560 561 562 563 564 1 050

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Csaba Csipős - 2020-05-16 09:05

Ámítástechnika Nem számítás. Ahhoz gép kell, ehhez gógyi. A gépet venni lehet. A gógyival születni. A gépbe két állapot van. Nulla, vagy egyes. Vagy van, vagy nincs. Az utóbbi a gyakoribb. Nálam

Csaba Csipős - 2020-05-16 09:02

Melyik fogyatékosság a legsúlyosabb? Amelyikről nem is tudnak az érintettek (az orvosi eseteket kivéve), és amelyik a legel-terjedtebb. A béna, a sánta, a süket, a vak tud a maga fogyatékosságáró

Péter Salamon - 2019-10-22 11:44

A számok kiírása nem frissül.

Péter Salamon - 2019-10-22 11:42

Nem frissülnek a számok. Csak ha más helyre kattintok.

Péter Salamon - 2019-10-22 11:36

Csak egy a hiba: Az ez hallható a rádióban alatt még a Bon Jovi van. Holott már más szól.

Oldal: 2 / 207: 12345...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 23. kedd, Viktória napja van.
Az év 52. hete és 357. napja.
Holnap Ádám, Éva napja lesz.

1856. A gázvilágítás kezdete Pesten. A főváros kivilágítása lámpák által 1796-ban kezdődött, mikor az egész városban repceolajjal ellátott 600 egyszerű lámpa volt. 1833-ban 1535 lámpa használtatott. Ez évre kivilágíttatott 112 utca, nem világíttatott ki 157 utca.


1687. Itthon és külföldön Buda várának a töröktől való visszavételét ünneplő röplap jelent meg.


Tamkó Sirató Károly: Ég

/Karácsonyi vers/

Ég a villany,
ég.
El ne aludjék!
Amíg minden kisgyereknek
álom nem jön a szemére
kis szobában
nagy szobában
szépen ragyogjék!

Ég a csillag,
ég.
Szépen ragyogjék!
Minden-minden jó emberre
kis országban
nagy országban
békességgel-boldogsággal
ragyogjon az ég!

Időjárás

2025-12-23, 09:01
Overcast
ESE
Előjelzés
5°C
2.6 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1021 mb
Páratartalom: 81%
Szél: 2.6 m/s ESE
Széllökések: 5.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /56% / Rain
Napfelkelte: 07:29
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com