Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- M*sorajánlat
52
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Áttörést hozhat a száraz szem betegség gyógyításában az SZTE Szemészeti Klinikán folyó kutatás

- 2019. július 4. 19:40 - 1673 megtekintés

A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szemészeti Klinikájának igazgatója, Dr. Tóth-Molnár Edit a világon elsőként dolgozott ki a könnymirigy vezetékrendszer működésének tanulmányozására alkalmas vizsgálómódszereket, ezek segítségével pedig számos, a mirigy működés megértéséhez közelebb vivő folyamatot sikerült leírnia.

Boronkay Péter OB bronzérmes lett az épek között

- 2019. július 4. 19:38 - 2340 megtekintés

A 06.30-án vasárnap Baján rendezett sprint távú országos bajnokságon Boronkay Péter (Mercedes-Benz Gyár KMSE) a 750 m úszásból, 20 km kerékpározásból és 5 km futásból álló technikás pályán 1 óra 8 perc alatt célba, amivel az ép versenyzők között korosztályában a dobogó harmadik helyére állhatott fel.

Gyógyászati segédeszközrendszer: a MEOSZ elnöke azonnali egyeztetést sürget az EMMI korábbi ígérete alapján

- 2019. július 1. 21:31 - 1355 megtekintés

A MEOSZ szerint a gyógyászati segédeszközt használók kritikus helyzete miatt nem odázható tovább a gyógyászati segédeszközrendszer teljes körű átalakítása, ezért Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke azonnali intézkedések megtételére kérte fel dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkárt. Arra kéri, hogy az EMMI egészségügyért felelős államtitkársága – a MEOSZ szakmai anyagát alapul véve -haladéktalanul tegye meg a szükséges lépéseket, és a korábbi ígéretnek megfelelően hívják össze az első egyeztetést – fogalmazott Kovács Ágnes. A MEOSZ a több százezer érintett érdekében és nevében lép fel mielőbbi megoldást sürgetve.

Vakvezető kutyát kapott egy vak kutya

- 2019. július 1. 21:04 - 1472 megtekintés

Magyarországon a betegségei miatt elaltatták volna az idős vizslát, de egy német nő megmentette azzal, hogy magához vette. A CJ névre hallgató vizslának nem sokkal később ismét segítségre lett szüksége, ugyanis teljesen elvesztette a látását. A „megmentő” egy másik magyar vizsla lett.

Még a véradási rekord is megdőlt az idei Volton

- 2019. július 1. 20:40 - 1270 megtekintés

Mintegy 143 ezren vettek részt a 27. Telekom VOLT Fesztiválon Sopronban június 26. és 29. között. olvasható a szervezők közleményében, melyet vasárnap küldtek el az MTI-nek. A helyszíni véradó állomáson minden eddiginél többen adtak vért.

1 583 584 585 586 587 1 030

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Ginny Weasley - 2015-09-04 21:46

Mit mond a kannibálgyerek az anyjának ha meglát az utcán egy terhes nőt? -Anyu nézd...kindertojás!

Ginny Weasley - 2015-09-04 21:40

-Mi a tönkrement tömegközlekedési eszköz? -Rombusz

Ginny Weasley - 2015-09-04 21:39

Hogy lehet az esést fölfogni?? Gondolkozol rajta.

Melinda - 2015-09-04 21:37

A múlt század 20-as éveiben városi tanító érkezik a falusi iskolába: -Gyerekek! Mától kezdve,szépen kell beszélnetek: Nem tenta,hanem tinta,nem vella,hanem villa és nem penna.hanem.khm.izé..TOLL

Ginny Weasley - 2015-09-04 21:36

-Miért nem lehet a feleségem egy brazil válogatott csatár? -Mert Neymar.

Oldal: 21 / 207: 1...18192021222324...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 15. szombat, Albert, Lipót napja van.
Az év 46. hete és 319. napja.
Holnap Ödön napja lesz.

1689. Magyarországnak oktrojált közigazgatási terve. Eszterházy Péter nádor maga készített javaslatot, de a német miniszterek mellőzték, és Kolonics Leopold a következő egyéneket bízta meg: gróf Buccellini Juliust, gróf Thurn Miksát, báró Dorsh Fridriket, Hoffmann Györgyöt és Krapf Józsefet.


1888. A Magyar Testgyakorlók Köre ( MTK. ) alakuló közgyűlését tartotta Budapesten.


Wass Albert: A bújdosó imája

"...Uram , ki fönn az égben,
lakozol fényességben,
gyújtsd föl szent tüzedet
az emberek szívében:

jó tettek nyugalmát,
derűt és békességet,
mit el nem fúj az orkán
s rontó tűz meg nem éget!"

Időjárás

2025-11-15, 04:42
Overcast
ENE
Előjelzés
7°C
1.2 m/s
Apparent: 6°C
Nyomás: 1017 mb
Páratartalom: 95%
Szél: 1.2 m/s ENE
Széllökések: 5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /25% / Rain
Napfelkelte: 06:49
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com