Vak kisiskolások találkoztak először vakvezető kutyákkal Budapesten
A Fehér Bot Nemzetközi Világnapján vakvezető kutyának készülő labrador kiskutyák látogatták meg a Vakok Általános Iskolájának gyermekeit.
A Fehér Bot Nemzetközi Világnapján vakvezető kutyának készülő labrador kiskutyák látogatták meg a Vakok Általános Iskolájának gyermekeit.
A digitális fejlesztések és technológiák ledöntik az emberek és országok közti határokat és soha nem látott lehetőségeket nyújtanak a felhasználóknak. Kiemelten fontos, hogy ezeket a lehetőségeket minden felhasználó számára elérhetővé tegyük.A Microsoft olyan eszközöket ad az emberek kezébe, amelyekkel hatékonyabban tudják elintézni mindennapi dolgaikat és kibontakoztathatják kreativitásukat a munkában és a magánéletben egyaránt. Egy fontos frissítéssel a Microsoft most a Magyarországon élő vak és gyengénlátó emberek számára teszi elérhetővé ezeknek az eszközöknek egy részét, hiszen a Windows 10 Narrátor funkciója április óta már magyar nyelven is elérhető.
A FODISZ Esélyegyenlőségi Futamon, mely a 32. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál keretein belül, a BSI-vel együttműködésben került megrendezésre, minden eddiginél nagyobb létszámú mezőny állt rajthoz. A Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége felhívására több mint 400-an teljesítették a 400 méteres futam távját október 14-én.
A Braille-nyomtató és a Braille-kijelző áfájának csökkentését kezdeményezi két fideszes képviselő.
A tudósoknak a mai napig nem sikerült magyarázatot találniuk arra a kérdésre, miért álmodunk? Neurológiai és pszichológiai elméletek vannak bőven az álom funkciójára, de ahányan kutatják a témát, annyiféle teóriával és hipotézissel álltak elő eddig.
A Richter Flórián Cirkusz alkotó közössége nemcsak a gyógyíthatatlan, nehéz sorsú gyermekek cirkuszi élményhez juttatását tartja fontosnak, hanem gondol a vak és gyengén látó embertársaira is: a Fehér Bot Világnapján akadálymentesített előadást szervezett számukra.
A szegedi Art Hotel konyhája lesz a kisteleki Kurucsai Szabolcs gyakorlati képzőhelye.
A para sportlövők az öt napos verseny alatti eredményei:
Nagy sikert aratott a veszprémi Padányi katolikus iskola diákjai körében a NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület foglalkozása a minap.
Baranya egyik legtehetségesebb fiatal lány asztaliteniszezője a még csak 13 esztendős Iola Pamela, a Pécsi Tüke SE sportolója. Ez azért is nagy szó, mert az ifjú hölgy hallássérült, siketen született, azok a szülei és a nagyszülei is. Ő az egyedüli gyermek, a családban immár az ötödik generáció, aki ilyen fogyatékossággal él. Pécsett laknak, de Pamela Kaposváron egy speciális iskolában tanul.