Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

nincs
0
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Segédeszköz pályázat látássérülteknek

- 2020. március 10. 12:15 -

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE)3/2020. számú elnökségi határozata értelmében pályázatot ír ki az egyesület rendes tagjai részére vakügyi segédeszközök beszerzésének támogatására.

A megváltozott munkaképességűek erősségeit mutatták meg Kecskeméten

- 2020. március 9. 16:49 -

Közösen a munkáért Bács-Kiskunban címmel indította útjára rendezvénysorozatát a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete, mellyel lehetőséget teremtenek a fogyatékossággal élő megváltozott munkaképességű munkavállalók és a munkáltatók találkozására. A programsorozat nyitó rendezvényét pénteken tartották a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban, mintegy 150 munkavállaló, munkáltató és érdeklődő részvételével.

Kilencre emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon

- 2020. március 9. 16:46 -

Kilencre nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma a szombat esti eredmények szerint – derült ki a koronavirus.gov.hu hétfő reggeli frissített adataiból.Kilencre nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma a szombat esti eredmények szerint – derült ki a koronavirus.gov.hu hétfő reggeli frissített adataiból.

Demencia-akcióterv indult

- 2020. március 9. 8:49 -

Demencia-akcióterv indult szakemberek részvételével az egyre elterjedtebb időskori betegség kezelésére – ismertette Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

1 666 667 668 669 670 1 167

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

smondb - 2020-12-25 15:05

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!!

Csaba Csipős - 2020-05-16 11:45

Mesemondónak: Foltozott teremtés (mese) A nyolcadik napon jelentkeztek a teremtett lények az Úrnál, hogy panaszt tegyenek a teremtés hibái miatt. A növények azt panaszolták, minden élő élősködő, b

Csaba Csipős - 2020-05-16 09:05

Ámítástechnika Nem számítás. Ahhoz gép kell, ehhez gógyi. A gépet venni lehet. A gógyival születni. A gépbe két állapot van. Nulla, vagy egyes. Vagy van, vagy nincs. Az utóbbi a gyakoribb. Nálam

Csaba Csipős - 2020-05-16 09:02

Melyik fogyatékosság a legsúlyosabb? Amelyikről nem is tudnak az érintettek (az orvosi eseteket kivéve), és amelyik a legel-terjedtebb. A béna, a sánta, a süket, a vak tud a maga fogyatékosságáró

Péter Salamon - 2019-10-22 11:44

A számok kiírása nem frissül.

Oldal: 2 / 207: 12345...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 22. kedd, Móricz napja van.
Az év 39. hete és 265. napja.
Holnap Tekla napja lesz.

1278. III. Miklós a rend helyreállítása végett Fülöp fermói püspököt küldötte Magyarországra, hol a gyilkolások és rablások nagy terjedelmet vettek.


1566. Győrt tűzvész pusztítja el. (A város katonai mérnökök tervei alapján - ma is meglévő alaprajz szerint - épül újjá.)


Faludy György /1910. szept.22. - /

A magyar szabadságról

"...Itt több tehetség sarjad holdanként, mint akárhol.
Talán sikerül egyszer. De ezt én be nem várom:
szemet húnyok, mosolygok és jutalmamat kérem
mint Victor Hugo hajdan. Legyen egy sír a bérem,
sír a 301 - es parcella közelében."

Időjárás

2026-09-23, 01:03
Clear sky
NW
Clear sky
13°C
4.5 m/s
Apparent: 10°C
Nyomás: 1023 mb
Páratartalom: 75%
Szél: 4.5 m/s NW
Széllökések: 12 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 06:31
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com