Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Duplán jó - ahol minden dalnak van egy párja
69
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Demencia-akcióterv indult

- 2020. március 9. 8:49 -

Demencia-akcióterv indult szakemberek részvételével az egyre elterjedtebb időskori betegség kezelésére – ismertette Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

Nyugdíja miatt vettek gondozásba egy mozgássérültet, majd hagyták az erdőben meghalni

- 2020. március 8. 8:33 -

Vádat emeltek az ellen a három ember ellen, akik 2017-ben egy fővárosi szociális intézményből magukhoz vettek egy mozgássérült férfit, csakhogy a nyugdíját megszerezzék. A pénzt megszerezték, a férfi azonban pár nap múlva rosszul lett, ezért kitolták egy erdőbe, és sorsára hagyták. A mozgássérült férfi meghalt. Az ügyészség most vádat emelt ellenük.

Autizmussal a munka világában

- 2020. március 7. 7:26 -

Munkavállalóként rengeteg nehézségbe ütközhetünk egy-egy állásinterjú során, és kezdeti alkalmasságunk sem garancia arra, hogy az adott munkát problémamentesen tudjuk majd végezni. Valószínűleg abba bele sem gondolunk, hogy autista munkavállalóként hány plusz akadállyal kell ugyanezen a fronton megküzdeni.

Csaknem 18 milliárdból akadálymentesítenék a 3-as metró aluljáróit

- 2020. március 7. 7:22 -

A Lánchíd felújításához hasonlóan várhatóan még a tavasszal feltételes közbeszerzési eljárást írnak ki a 3-as metró aluljáróinak felújítására és akadálymentesítésére, amely 17-18 milliárd forintból valósulhatna meg – mondta az MTI-nek adott interjújában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. vezérigazgatói posztját februártól betöltő Varga Ivett. Beszélt arról is, vizsgálják virtuális dokkolók kialakításának lehetőségét, hogy csak ott lehessen elhelyezni például a kölcsönzött elektromos rollereket.

Bemutatkozik a DEMENSzia program

- 2020. március 7. 7:21 -

A DemenSzia a Modus Alapítvány támogató programja, amelyet demens betegeket gondozó családtagok, „laikus segítők” részére fejlesztettek ki.

1 … 669 670 671 672 673 … 1 169

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Zsotza - 2017-09-29 04:47

Jó reggelt, és jó kedvet kívánok! 😀

pisti - 2017-09-17 18:56

szép jó estét kivánok mindenkinek

pisti - 2017-09-14 18:48

szép jó estét mindenkinek

pisti - 2017-09-11 15:31

szép jó estét mindenkinek

Gabesz - 2017-07-13 21:29

Debrecen 2017. július 19-23. Campus Fesztivál - Nagyerdő! 🙂

Oldal: 5 / 207: 12345678...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Zenei visszatekintő Baluval
    Utazz velünk az időben a Back in Time-mal! Minden adásban egy-egy különleges évszámot veszünk górcső alá 1970-től egészen 2022-ig, hogy újraéljük a korszak legmeghatározóbb zenei pillanatait. Felcsendülnek a feledhetetlen slágerek, amelyek generációk életérzését formálták meg. Legyen szó a diszkó fénykoráról, a 90-es évek dance-lázáról vagy a közelmúlt listavezetőiről, nálunk minden dal egy időkapszula. Tarts velünk, és nosztalgiázzunk együtt a múlt legnagyobb kedvenceire! Kapcsolódj be, és hagyd, hogy a zene visszarepítsen a kedvenc éveidbe!
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 26. szombat, Jusztina napja van.
Az év 39. hete és 269. napja.
Holnap Adalbert napja lesz.

1301. Venczel király a koronázó érseket megjutalmazza. A koronázás augusztus 27. Fejérvárott végbemenvén, a király Budán a koronázó János kal. érseknek Palocsa várat adományozta.


1777. Mária Teréziai elrendeli a nagyszombati tudományegyetem Budára a királyi várba való áthelyezését. (Az egyetemmel együtt Budára kerül az állami kezelésbe vett nagyszombati volt jezsuita nyomda egy része, és az Egyetemi Könyvtár alapját képező volt jezsuita könyvtár is.)


Petőfi Sándor: Szeptember végén

"Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
még zöldell a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérczi tetőt.
Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyül már,
A tél dere már megüté fejemet..."

Időjárás

2026-09-26, 15:39
Clear sky
S
Clear sky
22°C
1.5 m/s
Apparent: 13°C
Nyomás: 1023 mb
Páratartalom: 67%
Szél: 1.5 m/s S
Széllökések: 4.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:35
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com