Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

nincs
0
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Rabosították az édesanyát, amiért mozgássérült helyre parkolt

- 2019. augusztus 1. 9:42 -

Rabosították, órákig egy cellában kellett ülnie, és hiába kérte, nem telefonálhatott: ezt mondja az az édesanya, akit okirathamisítással gyanúsítanak, számolt be az esetről az RTL Híradó. Pár hete ugyanis korábban érkezett az orvosi rendelőhöz, mint ahogy autista fia odaért volna a nagypapával.

Milliós műlábra gyűjt, hogy újra járhasson

- 2019. augusztus 1. 9:39 -

Rucz Éva, egy 45 éves, orosházi, mozgássérült nő áprilisban gyűjtésbe kezdett, hogy vehessen magának egy hétmillió forintos lábprotézist. Erre azért van szüksége, mert az államilag finanszírozott művégtag, amit a jobb lába amputációja után kapott, mindössze egy évig bírta. A következő két évben nem lehetett kicserélni, megjavíttatni pedig hiába próbálta. Azt mondja, nehéz megértetni az emberekkel, hogy az egy-két autó árába kerülő művégtag egyáltalán nem luxuscikk egy mozgássérült életében.

Szilánkok

- 2019. július 31. 13:28 -

A lelke erős, mint a bivaly, és makacs, mint okos szamár. Azt mondja, hálás az életnek, hogy megmérhetetlen terheket rak rá, szünet nélkül, már attól a perctől, hogy az anyja hasában növekedni kezdett. Mert így lett az, aki. Aki minden ellenére nem tud gyűlölni, imád élni, és kutyákat ment. És aki, hajtörik, ha szakad, megharcolja […]

Talán nem baj, hogy Elon Musk nem holnap fog belemászni az agyunkba

- 2019. július 31. 9:27 -

Tízezrek nézték élőben, amint Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója a múlt héten bemutatta a Neuralink új fejlesztését. A két éve alapított biotechnológiai cége egy köztes interfészt fejlesztene az agyunk és a számítógép közé; a háromórás bemutatón ügyesen vegyítették a száraz tényeket és a sci-fi jeleneteket.

1 … 722 723 724 725 726 … 1 169

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Pille - 2009-10-06 08:46

Cirmike: sikerült a winampot és/vagy az .ogg kiegészítőt felrakni?

cirmike - 2009-10-06 07:43

:onem tudom halgatni a rádiót

cirmike - 2009-10-06 07:41

🙂 sziasztok

zoli123 - 2009-09-22 18:29

:3bodi guszti)h

Kofe - 2009-09-19 11:50

Értem ezt úgy, hogy nem lehet ilyen kis .m3u file-ból elindítani a vételt. 🙂

Oldal: 203 / 207: 1...200201202203204205206207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 27. vasárnap, Adalbert napja van.
Ma van a(z) Idegenforgalmi világnap, fehérkendő napja.
Az év 39. hete és 270. napja.
Holnap Vencel napja lesz.

1527. János király tokaji veresége.


1709. Bottyán János tábornok halála. 1640 táján született Esztergomban szegény nemes szülőktől. Rákóczi többször magasztalta őt emlékirataiban. A tarnaőrsi táborban agyszélhűdés oltá ki életét.


Kisfaludy Sándor
/ 1772.szept.27. - 1844. okt.28. /

A boldog szerelemből

Alig nézi magát körül
Az ember e világban,
Ittlétének alig örül,
Sírja immár tátva van.
Benne van a mulandóság
A föld minden porában:
Barátim hát! ne henyéljünk
A kevésből sokat éljünk,
Míg a tátott sír befal;
Rövid éltünk, mint e dal.

Időjárás

2026-09-27, 21:27
Partly cloudy
NNE
Partly cloudy
21°C
0.4 m/s
Apparent: 20°C
Nyomás: 1025 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 0.4 m/s NNE
Széllökések: 4.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:37
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com