Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Dobrády Ákos - Te Vagy a Hangszerem
42
hallgató

Legfrissebb híreink

FOGLALKOZTATÁRS – TÁRS A FOGLALKOZTATÁSBAN KIEMELT PROJEKT

- 2015. május 23. 8:11 - 1792 megtekintés

A Foglalkoztatárs – Társ a foglalkoztatásban projekt közvetlen célcsoportja körében végzett szükségletfelmérés szerint igény mutatkozik a szakmai támogatással kísért pályázatok projektmegvalósítói körében arra, hogy a kiemelt projekt keretében régiók között átívelő projektlátogatások megvalósításával segítsék a szervezetek tapasztalatszerzését, hálózatosodását.

Gondolatébresztő a fogyatékosságról

- 2015. május 19. 15:37 - 2473 megtekintés

Henry Ford „Életem és működésem” című könyvének 1926-ban megjelent magyar fordításában olvasható az alábbi rész. Igen tanulságos, főleg annak a fényében, hogy meddig jutottunk hazánkban azóta, jutottunk-e egyáltalán valahová azóta a beidézett rész tárgyában? A korabeli szóhasználaton ne háborodjon fel senki, a ma már „politikailag inkorrekt” szavak és megjelölések akkoriban teljesen természetesnek számítottak és senki nem sértő szándékkal használta a ma már, esetleg kifogásolható elnevezéseket.

József Attila Művelődési Ház – Esélyegyenlőségi nap

- 2015. május 19. 15:06 - 2835 megtekintés

Május 7-én a XIII. kerületi József Attila Művelődési Ház esélyegyenlőségi napot szervezett. Az idei téma a látássérülés volt, melynek bemutatására Szalkai Lajos civilreferens a VGYKE-t kérte fel.

A Debreceni Állat- és Növénykert közleménye

- 2015. május 19. 14:54 - 2576 megtekintés

A Debreceni Állat- és Növénykert 2015. május 1-től ingyenes belépési lehetőséget biztosít az MVGYOSZ igazolvánnyal rendelkező látogatók részére. Továbbá szeretettel várják az MVGYOSZ igazolvánnyal rendelkező 18 év alatti gyerekeket és családtagjaikat 2015. június 6-án, szombaton 17 órától 21 óráig tartó Dreamnight – Merj álmodni! című ingyenes rendezvényükre.

Az ombudsman a látássérült emberek bankautomata-használatáról

- 2015. május 19. 14:50 - 2611 megtekintés

Két éve hozta meg az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottsága ajánlását arról, miként kell hozzáférhetővé tenni a pénzintézetek szolgáltatásait a látássérült emberek számára. Egy beadvány vizsgálatában Székely László ombudsman azt fogalmazta meg, hogy tervek vannak, jogszabály nincs és az ajánlásban álló más követelmények sem teljesültek, egyelőre legalábbis. Így viszont alapjogok sérülnek, amik érvényesítéséért az ombudsman az emberi erőforrások miniszteréhez fordult.

„Szavamat adom” irodalmi délután

- 2015. május 19. 14:46 - 2551 megtekintés

A Gábor József Kulturális Alapítvány, a Fehér Bot Alapítvány és az Újkerti Könyvtár szervezésében kerül sor 2015. május 22-én (pénteken) 15:00 órakor az Újkerti Könyvtárban a „Szavamat adom” című közéleti-irodalmi délutánjára. Cím: Debrecen, Jerikó u. 17-19.

A LÉARE Teke SE eredményei

- 2015. május 19. 14:43 - 2651 megtekintés

Budapesten került megrendezésre 2015. május 16-án az „Emlékverseny a halottainkért” elnevezésű rendezvény, melyen a Debrecen Teke SE. LÉARE Tagozat csapata ismét nagyszerű eredményeket ért el egyéniben.

1 762 763 764 765 766 987

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Csaba Csipős - 2020-05-16 09:05

Ámítástechnika Nem számítás. Ahhoz gép kell, ehhez gógyi. A gépet venni lehet. A gógyival születni. A gépbe két állapot van. Nulla, vagy egyes. Vagy van, vagy nincs. Az utóbbi a gyakoribb. Nálam

Csaba Csipős - 2020-05-16 09:02

Melyik fogyatékosság a legsúlyosabb? Amelyikről nem is tudnak az érintettek (az orvosi eseteket kivéve), és amelyik a legel-terjedtebb. A béna, a sánta, a süket, a vak tud a maga fogyatékosságáró

Péter Salamon - 2019-10-22 11:44

A számok kiírása nem frissül.

Péter Salamon - 2019-10-22 11:42

Nem frissülnek a számok. Csak ha más helyre kattintok.

Péter Salamon - 2019-10-22 11:36

Csak egy a hiba: Az ez hallható a rádióban alatt még a Bon Jovi van. Holott már más szól.

Oldal: 2 / 207: 12345...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 8. kedd, Ellák napja van.
Az év 28. hete és 189. napja.
Holnap Lukrécia napja lesz.

1683. A tatár előhad Bécs felé Ausztriába tört. Kara Musztafa nagyvezér, miután Fogarason, Szebenen, Fejérváron, Enyeden és Somlyón át rabolva és égetve betört tatár khánt magához vonta és Veszprémet, Tatát, Szentmártont és Pápát elfoglalta, július 8-án a tatár előhadat Ausztriába indítá.


1815. A feloszlott budai színtársulat tagjaiból új társulat alakul Miskolcon.


Szabó Lőrinc: Nyár

Nézd csak, bolondul, karikázva
hogy összecsap az a két sárga
lepke! hogy kezd tündéri táncba!

hogy gyúrja egymást, hogy forog!
Négy szárnyuk százfelé lobog,
pedig egyhelyben kavarog.

Csókolóznak? vagy marakodnak?
Most hirtelen egybefogóznak,
s nyílegyenest fölfurakodnak.

föl, föl, föl, ingó, lebegő
tornyot húzva, mely repdeső
útjuk nyomában égbe nő,

függőlegesen rakéta: már a
bükk magasában, már a nyárfa
csúcsánál járnak: már a drága

túlvilágban szikráznak a
kék őrületben, ahova
csak a szerelem mámora

vagy az se emel!...Ott repülnek!
Ott! Hol? Fény! Látod?...Tovatüntek...
Magukkal vitték a szemünket!

Időjárás

2025-07-08, 12:58
Overcast
N
Előjelzés
19°C
3.8 m/s
Apparent: 21°C
Nyomás: 1007 mb
Páratartalom: 83%
Szél: 3.8 m/s N
Széllökések: 11.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 12.7mm /100% / Rain
Napfelkelte: 04:55
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc szorozva hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com