Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Hungária - Várni rád
51
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Fogyatékos diákok úszóünnepe Hajdúszoboszlón

- 2014. március 2. 12:05 - 2491 megtekintés

116 fogyatékos sportoló vett részt Hajdúszoboszlón a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) úszó diákolimpiai döntőjén. Ez volt az 2014-es év első országos fogyatékos diákolimpiai döntője.

Kortársak festik újra a valóságot

- 2014. február 20. 18:55 - 2524 megtekintés




Fontos, hogy a fogyatékossággal élők művészi teljesítményük által is példát adjanak a társadalomnak – mondta Fülöp Attila család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár az „Újrafestett valóság” című kiállítás pécsi megnyitóján a Zsolnay Negyed Kemence Galériájában. Példamutatás ez a kiállítás is, mely megerősíti, hogy a fogyatékossággal élők kiemelkedőt tudnak alkotni, ha segítséget kapnak. A segítségadás pedig a mi kötelességünk, emelte ki Fülöp Attila, aki a megnyitón méltatta a közös össze-fogás erejét, amelynek köszönhetően folyatódik az esélyegyenlőségi kiállítás. Hozzátette: példa nélküli, ahogy a mozgássérült és az ép alkotók egy térben dolgoztak egymást segít-ve, inspirálva.

Novodomszky Éva az Élelmiszerlavina program nagykövete

- 2014. február 20. 18:53 - 2602 megtekintés

Novodomszky Éva, a köztelevízió népszerű műsorvezetője jótékonysági nagy-követként segíti ettől az évtől a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programját, melybe e hónap végéig várják önkormányzatok és társadalmi szervezetek jelentkezését.

Elhunyt Ungváry Ildikó

- 2014. február 17. 10:10 - 3239 megtekintés

Életének 72. évében, hosszú betegség után elhunyt Ungváry Ildikó, a Magyar Rádió
korábbi munkatársa – tudatta a család vasárnap az MTI-vel.

Paul Newman örökségéből még Józsefvárosban is jut a rászorulóknak

- 2014. február 14. 14:45 - 2688 megtekintés

Az Üdvhadsereg 10 éve oszt melegételt a Keletinél, és tartós élelmiszercsomagokat a rászorulóknak. 260.000 adag meleg ételt osztott ki az Üdvhadsereg az elmúlt 10 évben a Keleti Pályaudvarnál, közel 200 ember jutott tartós élelmiszer-csomaghoz Józsefvárosban az elmúlt hetekben a szervezet jóvoltából. A melegétel-osztásra március 31-ig adott engedélyt a főváros. Az Üdvhadsereg az adományokat a Paul Newman nevével fémjelzett alapítvány támogatásával finanszírozta.

Gyerek a kórházban – avagy a beteg gyermekek számokban

- 2014. február 14. 14:42 - 2476 megtekintés

Legtöbbször mérhetetlen fájdalom és megrázkódtatás a szülőknek, amikor gyermekük kórházba kerül. A tavalyi évben több mint 187 ezer édesanyának kellett ezzel szembesülnie. És bár a gyermekek nagy része néhány nap után hazakerült, sajnos több mint 6000-en további kórházi kezelésre szorultak. A február 11-i Betegek Világnapja alkalmából a K&H gyógyvarázs összegyűjtötte a beteg gyerekekkel kapcsolatos legfontosabb adatokat.

Tombol a kampány: Orbánt vak aktivistával videózták

- 2014. február 11. 19:29 - 1689 megtekintés

Egy látássérült aktivistával is találkozott Orbán Viktor Szegeden, aki a találkozásról készült videóval üdvözölte azt, hogy már 74 ezren segítik a Fideszt. A HVG. írása mellett belinkeltük rádiónk oldalán az erről szóló Youtube hivatkozást is!

Segítség nélkül futhatnak a vakok?

- 2014. február 11. 16:14 - 3124 megtekintés

Az „Informatika a Látássérültekért Alapítvány”részt vesz egy nemzetközi projektben, amelynek tagjai azon dolgoznak, hogy kialakítsanak egy futórendszert vak és gyengénlátó emberek számára. Ez az eszköz a vak és gyengénlátó emberek kísérő nélküli, önálló futását fogja lehetővé tenni.

Kiemelt ápolási díj

- 2014. február 10. 19:11 - 2868 megtekintés

Ápolási díjat a tartósan gondozásra szoruló súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg emberek otthoni ápolását-gondozását ellátó hozzátartozók kaphatnak, emelt összegű ápolási díjat azok, akiknek hozzátartozója fokozott ápolást igényel, míg kiemelt ápolási díjat – 2014 januártól – azok, akik a legsúlyosabb egészségi kategóriába tartozó családtagjukat gondozzák.

1 819 820 821 822 823 998

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Ginny Weasley - 2015-08-28 22:47

100%!

Ginny Weasley - 2015-08-28 22:45

Jaa és most mindenkinek küldeném green day-töl a huly day-t

Geeforce - 2015-08-28 22:42

Kérhetném a 3+2 Kombiné című számát?

Ginny Weasley - 2015-08-28 22:41

kérném jason derulotol az it girlt küldeném geeforce-nak azzal az üzenettel, hogy én mindig vigyázok magamra..

Clara - 2015-08-28 22:34

Tényleg klassz volt ez a Szél viszi messze feldolgozás. Köszi a Magnát!

Oldal: 25 / 207: 1...22232425262728...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 17. vasárnap, Jácint napja van.
Az év 33. hete és 229. napja.
Holnap Ilona napja lesz.

1657. II. Rákóczi Györgynek szép hadserege a Lengyelországban elleni hadjáratban tönkre jutván, Ő e napon érkezett Szamosújvárra, hol a rendeket maga ellen felháborodva találta, a nők is átkozódva kiáltottak rá, ki apját, ki fiát, ki testvérét emlegetvén.


1945. Országos Sportkongresszus Budapesten


Petőfi Sándor: Meleg dél van...

Meleg dél van itt kinn a mezőben,
Rakja a nap a tüzet erősen.
Meleg dél van, meglippen a madár,
A fáradt eb kiöltött nyelvvel jár.

Két lyány gyűjti ott a széna rendét,
Két siheder hordja a petrencét,
Hejh de nem telik nagy kedvök benne,
mert ilyenkor súlyos a petrence.

Legjobb dolga van most a királynak,
Vagy ott annak a gulyásbojtárnak;
Király pihen aranyos karszéken,
Gulyásbojtár kedvese ölében.

Időjárás

2025-08-17, 06:59
Clear sky
WSW
Clear sky
26°C
2.3 m/s
Apparent: 29°C
Nyomás: 1012 mb
Páratartalom: 53%
Szél: 2.3 m/s WSW
Széllökések: 12.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /88% / Rain
Napfelkelte: 05:43
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com