Legfrissebb híreink
Minden Gyermek Lakjon Jól program a Magyar ízek utcájában
Hagyományos paralimpiai sportágak: a csörgőlabda és a boccia
Egy álom megvalósulása
Forrásteremtés, bevételnövelés, marketing a civil (nonprofit) szférában
A céljai már megvannak, de nem tudja, hogy miből tudná megvalósítani? Minden civil szervezetnek a működéshez forrásokra van szüksége. Ha Ön is szeretne még több bevételre szert tenni, hogy szervezete meg tudja valósítani céljait, jöjjön el szakmai rendezvényünkre, ahol szakértő előadóink segítséget nyújtanak Önnek ahhoz, hogy hogyan, milyen eszközökkel és módszerekkel tegyenek szert több bevételre, hogyan végezzék eredményesen a forrásteremtési tevékenységüket.
Az első telt házas paralimpia lehet Londonban
Megoldódik a rokkant bányászok ügye
JEGYREKORD A PARALIMPIÁRA
KISBUSZT VESZNEK A PARALIMPIKONOKNAK ÖSSZEGYŰJTÖTT PÉNZBŐL
Nem látták el a fogfájós fogyatékos kislányt, vizsgálat indul
Vizsgálat indult annak a fogyatékos kiskorúnak az ügyében, akinek fogászati ellátását több, arra kijelölt intézményben is elutasították, így féléves várakozásra ítélték az akut fogfájástól szenvedő gyermeket - olvasható a Népszavában. A lap múlt pénteki száma ismerteti: vizsgálatot indított az Országos Tisztifőorvosi Hivatal annak a fogyatékkal élő kislánynak az ügyében, akit akut fogfájása ellenére 21 hetes várakozásra köteleztek az állami egészségügyben. A 14 éves, középsúlyos értelmi fogyatékos kislányt, akinek fogai sürgős ellátásra szorulnak, de fogyatékossága nem engedi az ébrenlétben való ellátását, július közepe óta sehol sem látták el az állami egészségügyben.
Üzenőfal
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
1°C