Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Marót Viki és a Nova Kultúr - Kövér a nap
59
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

vak édesanya akit százezrekkel átvertek

- 2017. március 24. 11:53 - 2669 megtekintés

Tavaly márciusban kezdődött Balogh Rózsa kálváriája, akit jószívűsége sodort a nyomor szélére. Az asszony egyedül neveli gyermekét, akinek szintén látássérült édesapja nem igazán vesz részt az életükben. Rózsa kisfiával, Kornéllal hazafelé utazva a vonaton megismerkedett Adéllal és az ő kisfiával, akikkel barátságot kötött, és bár látássérült egyedülálló anyaként igen szerény körülmények között él, minden tőle telhetőt megtett, hogy újdonsült barátnője és gyermeke semmiben se szenvedjenek hiányt. Először csak pár ezer forintos kölcsönökkel segítette a szintén nehéz helyzetben élő Adélt, majd a nő kérésére gyorskölcsönt is felvett. Ez idő alatt is tűntek el parfümök és apróságok a lakásából, de amikor egyik alkalommal a bankkártyájának is lába kelt, a gyanúja beigazolódni látszott: Adél, akit barátjának hitt, meglopta őt. Háromszázezer forintnyi adósságba kergette Rózsát, akinek a kisbolttól a bankig sorakoztak a hátralékai, és akinek emiatt se lakbérre, se a rezsire, de olykor még ennivalóra sem futotta.

Lúdas Matyi a cirkuszban – audio narrációval

- 2017. március 21. 13:35 - 3026 megtekintés

Fazekas Mihály méltán leghíresebb és szűnni nem akaró hatású műve a Lúdas Matyi, egy eredeti magyar rege négy levonásban, melyet a Fővárosi Nagycirkusz tűz műsorára március 23-án 15 órától. A rendezvény különlegessége, hogy a Hobby Rádió hallgatói audio narrációval követhetik végig a „látványos” produkciót.

Az apukája inspirálta a látássérült Márkot nagy fogyásra

- 2017. március 21. 13:34 - 2513 megtekintés

Loboda Márk születésétől kezdve vakon éli a mindennapjait. 6 éves volt, amikor Budapestre került, hogy a Vakok Iskolájában gyakorlati tudást sajátítson el a könnyebb mindennapokhoz. 17 évesen jött egy rosszabb korszak, a kamaszfiú hátat fordított a sportnak, ahogy ő mondja, csak a zabálás érdekelt. Olvasd el a történetét és nézd meg, mennyit változott Márk az életmódváltás óta!

MacOS levelezési listát indított az Infoalap

- 2017. március 20. 13:27 - 2776 megtekintés

Az alapítvány terméktámogatásának részeként évek óta működteti a JAWS, a BeLin és a Mobil-info levelezési listákat. Ezek a levelezési listák olyan informatikai megoldásokról kívánnak információt nyújtani a látássérült embereknek, melyek segítséget nyújthatnak az akadálymentesebb szoftveres környezet kialakításában.

Színházi Világnap a VGYHE-nél

- 2017. március 20. 12:39 - 3461 megtekintés

A Színházi Világnap alkalmából a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének Közművelődési és Kulturális Bizottsága műsoros délutánt rendez az MVGYOSZ Székház Hermina Termében (1146 Budapest Hermina út 47.) 2017. március 31.-én 15 órai kezdettel.

Cigány jöhet az osztályba, fogyatékos kösz ne

- 2017. március 16. 8:13 - 2632 megtekintés

A méltányosság egy szép és magasztos eszme az oktatásban, de inkább csak mások bőrére kísérletezzenek vele. A gyakorlatban, saját kontóra, ha lehet, inkább ne jöjjenek az osztályba sem eltérő képességű, se cigány, leginkább pedig fogyatékkal élő gyerekek.

Elindult a közönségszavazás – ezernél is több alkotás a világ l

- 2017. március 16. 8:13 - 3042 megtekintés

Március 8-tól a nagyközönség kezében a döntés, hogy a 2016 őszén meghirdetett Csodadoki Rajzpályázatra beérkezett 1012 alkotásból melyek érdemlik ki leginkább az idei közönségdíjakat. A gyermeki háláról és szeretetről tanúskodó pályaművekkel a szervezők ezúttal is kiváló hazai gyermekorvosaink áldozatkész munkájára, hivatásszeretetére, valamint a jó orvos-beteg kapcsolat fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. A nemes versengés egyik különlegessége, hogy a pályázó gyermekek saját alkotásuk beküldése előtt, megrajzolt orvosukkal közös fotót is készítettek, így a szeretett orvossal való kapcsolat nem csak a rajzokon, hanem a beküldött fotókon is megjelenik. Az internetes közönségszavazás 2017. március 8-24. között a pályázat weboldalán – http://csodadoki.hu/ – zajlik.

1 847 848 849 850 851 1 149

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Oldal: 209 / 207: 1...206207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. július 22. szerda, Magdolna napja van.
Az év 30. hete és 203. napja.
Holnap Lenke napja lesz.

1456. Hunyadi végső nagy diadala Nándorfehérvárnál.


1543. A szultán Budára érkezik.


1686. Budán fölrobban a központi fegyverraktár. (Óriási pusztítást okoz.)


Reviczky Gyula: Magdolna

"Szép s ifjú volt, forró vér áldozatja;
De ifjúságát bűnbánón siratta.
S a porból , hová röpke gerjedelme
Tiporta, Isten karja fölemelte.
Mert szíve tiszta volt, s bár elbukott,
Szeretni, mint ő, senki nem tudott..."

Időjárás

2026-07-22, 22:15
Clear sky
NNW
Clear sky
24°C
2.8 m/s
Apparent: 20°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 41%
Szél: 2.8 m/s NNW
Széllökések: 9.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:09
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com