Párizsban a XIII. kerületi Építészeti Nívódíjas alkotások
2010 március 16-31. között Európa kultúrális fővárosában, Párizsban láthatták az érdeklődők két önkormányzati beruházás fotóit.
A Párizsi Magyar Intézet – a Magyar Építőművészek Szövetsége szervezésében – kiállításokon és szakmai konferencián ismertette hazánk építészeti kultúrájának egyes elemeit. Ennek keretében nyílt meg a Budapest Építészeti Nívódíja 2009 című tárlat, amelyen a Nagy Csaba építész által tervezett Pannónia Általános Iskola felújítása és tornaterem bővítése, valamint a Révész utcai orvosi rendelő fotói láthatóak. A kiállítás sajtóanyagában Szegő György kurátor így fogalmaz: Budapest Építészeti Nívódíja a felelős gondolkodást méltányolja, azt a tudatos szemléletet, amely nemcsak feladatának szűk megoldását tartja szem előtt, hanem tudatosan minőséget hoz létre, tágabb környezete építészeti arculatát, nívóját is emelni képes.
Ezeket is olvassa el:
Meghosszabbodott a társasházak ÖKO-Program pályázatának határideje
Elindult a 3,5 milliárd forintos Közösségi Ház beruházása a XIII. kerületben
A XIII. kerületi Rendőrkapitányság most bebizonyítja, hogy a zene által is tudnak segíteni
Megújult az orvosi rendelő a Bessenyei utcában
Közösségi szolgálati lehetőség a Kultúrtanyában
Föld Napja a XIII. kerületben
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
16°C






Vélemény, hozzászólás?