Partiarcok kerekesszékben

Úgy nevet a srác, hogy majd kiesik a kerekesszékéből. Mellette a siket lány fülig érő szájjal figyeli a színpadon álló jeltolmácsot, Babutsán Ritát, aki hihetetlen ritmusérzékkel, mimikával, testbeszéddel közvetíti a mellette slammelő Horváth Kristóf pergő előadását.

Küzdjél magadért, küzdjél magadért, ne fossál! ömlenek a lüktető mondatok a slammerből, és egyszerre mondja vele nevetve a mozgássérült fiú, a siket lány, meg még vagy félszáz ép fiatal a budapesti Gödör Klubban.

Nem sokkal később Sena és zenekara foglalja el a színpadot. A ghánai-magyar énekesnő dalaira egyszerre mozdul a közönség, pedig van, aki a kerekesszékben ülve csak fejbiccentéssel vagy lábdobolással szállhat be az épekhez a közös táncba. A nappal magyartanárként dolgozó jeltolmács teste ring a ritmusra, közben késlekedés nélkül fordítja magyar jelnyelvre az angol dalszöveget. Kint, a pult melletti asztaloknál fiatalok beszélgetnek: ki szavakkal, ki jelelve, ki a kerekes székéhez erősített tábláján sorakozó betűkre mutatva.

Semmi különös nem történik: srácok és lányok dumálnak, piálnak, ismerkednek, és így vagy úgy táncolnak, slamet, zenét hallgatnak. Buliznak.

Ezzel az estével szerettük volna megmutatni, hogy nem ördöngösség olyan bulit összehozni, ahol az épek mellett a siketek, a vakok, a mozgássérültek is jól érezhetik magukat mondja Gyulavári Ágnes, a figyelemfelhívó bulit szervező Fehér Paradicsom Klub koordinátora. Később azért kiderül szavaiból, hogy egyszerűnek sem mondható a feladat.

A hazai klubok, szórakozóhelyek többsége ugyanis nincs felkészülve minderre. Egyrészt ott vannak a sokat emlegetett fizikai akadályok. Az akadálymentesítés ráadásul – emeli ki Gyulavári Ágnes – többet jelent egy akadálymentes mosdónál. A szórakozóhelyek programszervezői azonban egy-két kivételtől eltekintve csak az épekre gondolnak, eszükbe sem jut például jeltolmács alkalmazásával, audionarrációval a sérültek számára is befogadhatóvá tenni a programot.
hirdetés

A szórakozóhelyeken dolgozók többsége sincs felkészülve. Itt említi meg, hogy a Gödör Klubba szervezett buli előtt tartottak egy érzékenyítő gyorstalpalót a stábnak. Elmondták például: a siketekkel úgy beszéljenek, hogy mindig láthassák a szájukat, a vakoknak a pulton ne két másik pohár közé adják az italukat, hanem a kezükbe, és a fizetésnél mondják, milyen bankjegyet vesznek el, milyet adnak vissza, az asztalokat pedig próbálják úgy elhelyezni, hogy a kerekesszékesek is elférjenek.

Ha másként is, de ugyanezt mondja a nagyothalló Sápi Anita, aki a figyelmetlenséget tartja a legnagyobb gondnak. Hiába szól, hogy nem hall jól, sokszor hülyének nézik, ha nem vagy nem jól válaszol egy kérdésre a pultosnak. Ezzel együtt, mondja nevetve, nem bosszankodik sokat: ha egy szórakozóhelyen többször előfordul hasonló eset, nem megy oda többé. A fiatal lány szerint nemegyszer kellett már új helyet keresnie, de azért bizakodó. Szerinte ugyanis, ha lassan is, de változik a helyzet, úgy látja, a mai fiatalok egyre nyitottabbak.

Kevésbé optimista a party animal, azaz partiállat feliratú baseballsapkában érkező kerekesszékes srác, Bálint, aki szerint már az is kész tortúra, hogy eljussanak egy buliba. Azt mondja, odafelé könnyebb a helyzet, de éjjel segítség nélkül szinte esélytelen hazajutni. Neki szerencsére sok barátja van, s hogy szavait igazolja, felemeli jobb karját: vagy húsz karszalag emlékeztet a nyári fesztivál- és koncertlátogatásaira.

A legtöbbször a fizikai akadályokról és az elfogadás, az odafigyelés hiányáról esik szó. De beszélni kell arról is, hogy sokszor maguk az érintettek gördítenek akadályokat a szórakozásuk elé. Az állami intézményekben felnőttek közül sokan félnek kilépni a megszokott, biztonságos zárt világukból említ egy kevéssé ismert aspektust Gyulavári Ágnes.

Fontosnak tartja megemlíteni, hogy e problémák megoldása tízezreket érint. Ugyanis csaknem 70 ezer, fogyatékossággal élő fiatal van az országban, és többségük örömmel részt venne az éjszakai életben, ha sikerülne végre leküzdeni az akadályokat és a figyelmetlenséget, a türelmetlenséget, a gátlásokat, a félelmeket.

Forrás: nol.hu