Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Kati és a kerekperec - Titanic
67
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Péntektől vasárnapig asztalitenisz Hungarian Open Egerben

- 2014. március 16. 13:32 -

Múlt kedd estére véglegessé vált a péntektől vasárnapig tartó egri Hungarian Open nemzetközi asztalitenisz-verseny indulóinak létszáma. A Hotel Eger&Parkban (kerekesszékesek) és a Körcsarnokban (állók) megrendezésre kerülő viadalon 24 országból 121 játékos méri össze tudását.

A magyar színeket huszonhárman képviselik. A mérkőzések mindhárom napon reggel 9:30-kor kezdődnek, a befejezés kora este várható.
A belépés a Hotel Eger&Parkban és a Körcsarnokban is ingyenes.
Aranyosi Péter, a magyar válogatott szakvezetője elmondta, hogy az idei mezőny nem lesz annyira erős, mint tavaly volt, aminek fő oka, hogy az egri viadal csupán 20-as szorzójú, a jobb játékosok pedig előnyben részesítik a 40-es viadalokat.
„Tavaly azért jött el több klasszis is Egerbe, mert csak azok vehetnek részt a szeptemberi pekingi világbajnokságon, akik előtte elindulnak egy 20-as viadalon is, és a többség tavaly pont a mi versenyünkön tett eleget ennek a kötelezettségének – mondta a szakember. – Ennek ellenére idén is kiélezett csatákra lehet számítani, paralimpiai aranyérmesünk, Pálos Péter ismét összecsap a török Kaglayannal, aki a londoni játékok után került a rendszerbe. Teljesen kiegyenlített az egymás elleni mérlegük, és majdnem mindig öt játszmás meccset vívnak. Tavaly Peti Egerben 0-2-ről fordítva nyert ellene egyesben és a csapatverseny során is. Azóta gyakorlatilag felváltva nyer hol Peti, hol a török, remélem, Egerben nekünk jön ki jobban a lépés.”
A magyar csapat névsora: Kaiser János (1-es sérültségi kategória), Major Endre (1), Kovács Ilona (2), Barabás Balázs (3), Dollenstein János (3), Pusztafi László (3), Molnár Dóra (7), Túrós Bettina (7), Arlóy Zsófia (8), Farkas Lászlóné (8), Csonka András (8), Gregor Zoltán (8), Zborai Gyula (8), Berecki Dezső (9), Farkas László (9), Benke Mária (10), Bicsák Bettina (10), Márton Evelin (10), Szigeti Béla (10), Máté Andrea (11), Pálos Péter (11), Rafael Jenő Róbert (11), Kurgyis Enikő (Egerben állapítják meg a sérültségi kategóriáját).
Sérültségük súlyossága alapján 1-től 5-ig kategorizálják a kerekesszékes versenyzőket, 6-tól 10-ig az álló mozgássérülteket (minél magasabb számot kap valaki, annál enyhébb a sérültsége). A 11-es kategóriában versenyeznek az értelmi sérültek.
A keret legfiatalabb tagja a 14 éves Márton Evelin.

Hobby Rádióval közölte
Bernau Péter
MPB, sajtófőnök

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


8 + = tizenhét

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 27. vasárnap, Adalbert napja van.
Ma van a(z) Idegenforgalmi világnap, fehérkendő napja.
Az év 39. hete és 270. napja.
Holnap Vencel napja lesz.

1527. János király tokaji veresége.


1709. Bottyán János tábornok halála. 1640 táján született Esztergomban szegény nemes szülőktől. Rákóczi többször magasztalta őt emlékirataiban. A tarnaőrsi táborban agyszélhűdés oltá ki életét.


Kisfaludy Sándor
/ 1772.szept.27. - 1844. okt.28. /

A boldog szerelemből

Alig nézi magát körül
Az ember e világban,
Ittlétének alig örül,
Sírja immár tátva van.
Benne van a mulandóság
A föld minden porában:
Barátim hát! ne henyéljünk
A kevésből sokat éljünk,
Míg a tátott sír befal;
Rövid éltünk, mint e dal.

Időjárás

2026-09-27, 03:30
Clear sky
NNW
Clear sky
14°C
0.6 m/s
Apparent: 13°C
Nyomás: 1027 mb
Páratartalom: 52%
Szél: 0.6 m/s NNW
Széllökések: 3.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:37
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat plusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com