Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Ráhel klub - a mikrofonnál Móni Robi és Sanyi
39
hallgató

Pénz nélkül, éhesen, a túlélésért küzdenek paralimpikonok

- 2015. március 20. 11:22 - 1462 megtekintés

Bár világviszonylatban is egyre sikeresebb a magyar parasport, még az élsportolók sem kapnak elég támogatást az optimális felkészüléshez a legnagyobb versenyekre. Paralimpiai érmesek méltatlan körülmények között élnek, megélhetési gondokkal küzdenek.

A Gerevich-ösztöndíjrendszer nehézkes és kevés pénzt ad, ezen próbálna meg javítani a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB). „A magyar sportba az elmúlt években tízszer annyi pénz került, mi is érezzük a támogatást, szélesebb körű és minőségében javuló szakmai munkát tudunk végezni. A sportolóknál azonban napi szinten nem tudott megjelenni a növekvő támogatás. Már London óta egyeztetünk, de még mindig tíz évvel ezelőtti elvek szerint működik az a támogatás, amit a Gerevich-ösztöndíjból kapnak a sportolók” – mondta Gömöri Zsolt, az MPB elnöke. A Gerevich-ösztöndíj a professzionális felkészülésre hivatott, de a feltételei és kidolgozottsága nem nagyon vette figyelembe a fogyatékos sport igényeit. Eközben a paralimpiai kvalifikációra esélyes sportolók és sportágak száma nőtt. Rióban már a kajak-kenu és a triatlon is magyar sikerszám lehet. Gömöri elmondta, körülbelül hatvan sportolónak, 40-50 szakembernek és 10 sportegészségügyisnek lenne szüksége a rendszeres támogatásra a Gerevich-ösztöndíjon keresztül. Az MPB havi 3 millói forintot 110-120 ember között oszt ki. Tavaly átlagosan havi 17 800 forint jutott egy-egy támogatottnak. Könnyen belátható, hogy ebből képtelenség az élsport feltételeit biztosítani. „Világklasszis paralimpikonoknak vannak napi megélhetési gondjaik a méltatlanul alacsony havi támogatás következtében. A londoni paralimpián érmet nyert sportolók készültek úgy a játékokra, hogy napi szinten nélkülöztek, jelentős lemondással tudták vállalni a napi felkészülést, az azzal járó költségeket. A helyzet azóta sem javult. Vannak sportolóink, akik csak az edzőtáborban jutnak megfelelő táplálékhoz, mert a havi méltatlanul alacsony támogatásból legfeljebb naponta egyszer tudnak megenni egy párizsis zsömlét vagy egy pár virslit. Elvétve akad olyan paraversenyző, aki nem kényszerül arra, hogy a napi edzések mellett nyolc-tíz órát dolgozzon, és nem a megélhetésért, hanem a túlélésért” – írta közleményében az MPB.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*


kettő * = 12

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Molnár Szabolcs magyar zenei műsora vendégekkel
    Kizárólag magyar zenéről és magyar előadókról szóló két órás műsor. Egy műsoron belül a friss hazai újdonságok, és megszólalnak az előadók is. A Halgass Hazait című műsor hétről hétre ismert és kevésbé ismert magyar előadókat mutat be jó hangvételű, kötetlen beszélgetések formájában.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2022. június 30. csütörtök, Pál napja van.
Ma van a(z) Péter-Pál napja, Szt. Péter, Szt. Pál, a keresztény vértanuk emléknapja, a magyar szabadság napja.
Az év 26. hete és 181. napja.
Holnap Tihamér, Annamária napja lesz.

1684. Károly lotharingiai herceg Pestre, melyet felgyújtva talált, kardvágás nélkül vonult be.


1945. A Szovjetunió ajándékaként 250 tehergépkocsit, 18 ezer tonna gabonát, 1400 tonna húst, 900 tonna sót, 180 tonna kávét és nagymennyiségű ablaküveget kapott Budapest lakossága.


Szép Ernő / 1884. jún. 30. - 1953. okt. 2. /

Mint magányos lovast...

Mint magányos lovast az este,
Elér a bánat engemet,
Gyereksírás jön fel szívemből,
Könnyűim csöpp csengői csengenek.

Apám után szeretnék futni,
Ki a városba vezetett,
S míg a boltok közt bámészkodtam,
Elengedte egyszer a kezemet.

BKK Információk

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 311
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com