Pihenőidejükben vannak a legnagyobb veszélyben a vakvezető kutyák

A vakvezető kutyák vannak a leginkább kiszolgáltatva az ilyen gonoszságnak, mert látássérült gazdáik nem minden esetben képesek megakadályozni, hogy a kutyák elcsábuljanak egy csali falatnak. A Baráthegyi kutyakiképző iskola összefoglalta, miért jelent számukra életveszélyt ez a magatartás, és mit tehetnek védelmükben a látók és látássérültek.

Szolnokon a megyei vakok és gyengénlátók egyesületének irodája előtt szórtak szét tűvel átszúrt szalonnadarabokat 2020 februárjában. Itt dolgozik Lukács Ágota, akinek vakvezető kutyáját, Vacakot az alapítvány képezte ki. „A vakvezető kutyák vannak a leginkább kiszolgáltatva az ilyen gonoszságnak, mert látássérült gazdáik nem minden esetben képesek megakadályozni, hogy a kutyák felegyenek valamit” – mondta Komondi Piroska, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola szakmai vezetője.

A hámban dolgozó vakvezető kutyákat megtanítjuk arra, hogy munka közben ne egyenek fel semmit a földről és ne fogadjanak el ételt idegenektől, de ők sem gépek, neki is lehet egy gyengébb pillanatuk, amikor győznek az ösztönök.

Látássérült gazdáktól tudjuk, hogy többnyire sikerül megakadályozniuk a tiltott falatok elfogyasztását, pl. amikor érzik a hámon, hogy élénken érdeklődik valami iránt a kutya, de mindenkinek vannak rossz tapasztalatai kézből etető idegenekről, akik nem kérnek engedélyt erre, valamint földön gondatlanul elszórt ételmaradékról. Annyira gyakoriak ezek, hogy akár egy hét alatt több ilyen eset előfordulhat egy vakvezető kutyával.

Bármilyen rosszul hangzik, leginkább pihenőidejükben vannak veszélyben a vakvezető kutyák. „A futtatások alkalmával a vakvezető kutyák szinte teljesen védtelenek. Nem csoda, hogy ilyenkor fordul elő a leggyakrabban, hogy az általában haspártinak számító labradorok felesznek valamit. Ilyenkor a kutyák a jól megérdemelt szabadidejüket töltik, nincs rajtuk hám, vagyis a gazda kontrollja megszűnik. Sőt, nincs rajtuk szájkosár sem, hiszen ezt amúgy sem kötelező feltenni rájuk munka közben sem” – mondta Komondi Piroska.

Apportírozás, látó segítők, szájkosár

Lukács Ágota, Vacak gazdája javasolt egy olyan megoldást, amit az alapítvány érdemesnek tart arra, hogy vakvezető kutyások és a hobbikutyások egyaránt megpróbálkozzanak a bevezetésével: „A nem túl ételfüggő kutyáknál jó megoldás lehet az apportoztatás, én Vacaknál leginkább ezt csinálom. Inkább a játékra és a dolga elvégzésére figyel, nem lóg meg, nem keres kaját, mert tudja, ha azt tenné, nem dobom el újra a játékát, nem futhat érte, nem cipelheti.”

Lukács Ágota arra a következtetésre jutott, hogy végső megoldásként szájkosarat tesz Vacakra, ha a kutyája életét kell megvédenie: „A mi kutyánk a mi felelősségünk, így hiába, hogy a vakvezetőkre nem kötelező a szájkosár, ilyen helyeken mégis rá kell raknunk a saját biztonsága érdekében”. Szakmai vezetőnk a felelősség kérdésében egyetértett Ágotával, nem kívánunk a gazdák döntésébe beleszólni, de hozzátette, hogy sajnálatos kényszermegoldásról van szó: „A vakvezető munka a szó szoros értelmében munka, ezek a kutyák sokat dolgoznak, és szükségük van a játékra, aktív mozgásra, amibe nem fér bele a szájkosár. Főleg úgy nem, hogy szelíd kutyákról van szó, akiket praktikus okokat figyelembe véve jogszabály mentesít a szájkosár viselése alól. A jól megérdemelt pihenőidejükben zavarni fogja őket” – mondta Komondi Piroska.

A szakmai vezető kiemelte, hogy fontos szerepe van a látó segítőknek is. Akár ismeretlenül is oda szabad lépniük, és figyelmeztetni a látássérült embert, hogy valamilyen okból vigyázzon a kutyájára azon a környéken.