Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Koncz Zsuzsa - Valahol egy lány
62
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Puskás Peti 10 óra alatt tanult meg jelelni

- 2012. október 6. 20:45 -

A Megasztár felfedezettje nemrég legújabb slágerét adta elő siketeknek, egy ötven fős kórussal jelelte el a Csillagok című dalt.

Idén a Siketek Világnapján egy különleges flash mob hozta össze a magyar hallássérülteket. Puskás Peti saját dalát énekelte és jelelte egyszerre a színpadon. A produkcióba siketek, jelnyelvet tudó vagy tanuló hallók is bekapcsolódnak, és egy egész kis kórus kísérte jelnyelven a dallamokat.

„A szomszédom a SINOSZ tagja, rajta keresztül csatlakoztam a programhoz. Óriási felelősség volt összehozni ezt a műsort, de végül megérte. 10 óra alatt tanultam meg jelelni a dalt, viszont nem volt túl egyszerű. Sok szókapcsolatot nem tudtunk megfelelően lefordítani, ezért mindig mást kellett mutatnom a kezeimmel mint amit énekeltem” – mondta Puskás Peti, aki egy ötven fős kórussal együtt jelelte egyszerre a Csillagok című slágert. A rendhagyó koncertről készült megható videót itt nézheted meg.

Adta hírül storyonline.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


1 + négy =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 01:18
Clear sky
N
Clear sky
3°C
1.6 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.6 m/s N
Széllökések: 4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /6% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com