Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Vikidál Gyula - Eladó az egész világ
66
hallgató

Rágyújtotta a lakást idős, mozgássérült anyjára egy gyöngyösi nő – majd magára hagyta meghalni

- 2021. augusztus 19. 7:32 - 481 megtekintés

Az idős nő belehalt a súlyos sérülésekbe és a szén-monoxid-mérgezésbe.

 Illusztráció (Fotó:Shutterstock)

Gyilkosság miatt emeltek vádat azzal a nővel szemben, aki az édesanyjával közösen lakott lakásban tüzet gyújtott, majd miután már az egész lakás lángolt, magára hagyta az idős, mozgáskorlátozott asszonyt, aki így meghalt.

A nő és anyja hosszú ideje együtt éltek egy gyöngyösi társasház első emeleti lakásában. Noha ragaszkodtak egymáshoz, feszült volt köztük a viszony, rendszeresen veszekedtek – írja az Origo.

Pont egy éve nő egy aromamécsessel meggyújtotta a szobája ablakában lévő függönyt, ami miatt a lángok a lakás többi részére is átterjedtek.

Az idős, mozgáskorlátozott asszony a tűz elől a fürdőszobába menekült, ahol elesett és nem tudott felkelni, illetve segítséget sem tudott kérni.

A nő magára hagyta anyját az égő lakásban, leült a lépcsőházban, a tűzről senkit sem értesített, és a kiérkező rendőröknek sem mondta meg, hol van az anyja, ehelyett belenyugodott abba, hogy meghal.

A nyugdíjas nő súlyos égési sérüléseket szenvedett, és borzasztó fájdalmakat kellett elviselnie halála előtt, melyben szén-monoxid-mérgezés is közrejátszott.

A lakásból a lépcsőházba kiáramló mérgező füst miatt a többi lakó élete is veszélybe került. Csak a tűzoltók gyors beavatkozásának volt köszönhető, hogy a lángok nem terjedtek teljesen át más lakásokra, ám még így is közel hárommilliós kár keletkezett.

Az ügyészség vádiratában fegyházbüntetést javasolt a nővel szemben, illetve a bűnügyi költség megfizettetését.

(Forrás:a Kisalföld)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


9 - kilenc =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2023. szeptember 28. csütörtök, Vencel napja van.
Az év 39. hete és 271. napja.
Holnap Mihály napja lesz.

1213. Gertrúdnak, II. Endre hitvesének szerencsétlen halála. A gyilkolásnak az szolgált okul, hogy a királyné tudtával sőt segélyével és termében egyik testvére Bánk nádor nejét buja vágyának áldozatává tette. A vérengzéskor a királyi pecsétnyomó több államirattal együtt elveszett.


1971. Mindszenty bíboros elhagyja Magyarországot.


Tompa Mihály

A madár, fiaihoz

"Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanítottalak?!
Vagy ha elmúlt, s többé vissza nem jő
A víg ének s régi kedvetek:
Legyen a dal fájdalmas, merengő,
Fiaim, csak énekeljetek!..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 320

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com