Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Pille beszélget Faragó Ottó bűnügyi újságíróval
63
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Rajzpályázat gyerekeknek: „Hogyan látod a nem látókat?”

- 2024. december 2. 9:57 -

Szeptemberben és októberben lehetett pályázni a Magyar Vakok és Gyengén látók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete és a Kecskeméti Szent László Lions Club közös rajzpályázatára, amelynek címe ez volt: „Hogyan látod a nem látókat?”

A két szervezet a versenyt a megyében élő óvodások és általános iskolások részére hirdette meg, három korcsoportban.
Rekordszámú, 195 pályamű érkezett, így a Bruncsák András, Harsányi Zsuzsanna és Szappanos István festőművészekből álló zsűrinek igen nehéz dolga volt. Három kategóriában kellett kiválasztaniuk a legjobbakat az óvodások, alsó tagozatosok és felső tagozatosok között.
A legjobb munkákat a Katona József Könyvtárban állították ki. Ugyanitt, a kiállítás ünnepélyes megnyitóján, 2024. november 29-én hirdette eredményt, a közel 100 megjelent előtt.
Az I. helyezettek 25 000, a II. helyezettek 20 000, a III. helyezettek pedig 15 000 forint értékű ajándékutalványt kaptak. A díjakat a Magyar Vakok és Gyengén látók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete, a Kecskeméti Szent László Lions Club, a Fény Alapítvány, a Magyar Vakok és Gyengén látók Országos Szövetsége, a PC Doki valamint a Tesco Global Zrt. „Ön választ, mi segítünk”pályázata ajánlották fel.
A nyertesek a következők voltak:
Óvodás korcsoport:
1. Szabó-Simon Ida (Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Bocskai utcai Óvoda Kecskemét),
2. Stenger Lilien (Tulipánfa Óvoda, Sükösd),
3. Szabados Endre (Tulipánfa Óvoda, Sükösd)
Alsó tagozatos korosztály:
1. Hayden Daniel (Magyar llona Általános Iskola, Kecskemét),
2. Tóth Boróka (Arany János Általános Iskola, Kecskemét),
3. Sule Izabell (Arany János Általános Iskola, Kecskemét).
Felsőtagozatos korosztály:
1. Székely Vanda (Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Iskola),
2. Szabó Dalma (Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Iskola),
3. Szalai Stella (Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Kecskemét).
Az eseményen 8 különdíjat is átadtak, azonban a többi gyerek sem ment haza üres kézzel. Valamennyien egy játék vakvezető kutyát kaptak ajándékba, némi édesség kíséretében.
Különdíjasok:
Bujdosó Lara Zoé (Lajosmizsei Fekete István Sportiskola),
Kovács Enikő (Szent Imre Katolikus Iskola és Óvoda, Kecskemét),
Sáfrán Ferenc (Móra Ferenc Óvoda és Iskola EGYMI, Kiskunmajsa),
Görög Linett (József Attila Sportiskolai Általános Iskola, Kiskunfélegyháza),
Györgye Attila Félix (II. János Pál Katolikus Általános Iskola, Kecel),
Koller Fédra Bolda (Szent Imre Katolikus Iskola és Óvoda, Kecskeméti),
Kis Renáta (Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Iskola),
Meleg Zsófia (Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Kecskeméti).

 

Forrás: Kecskemét Online

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


- öt = 3

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - <a href=http://remlac.hu>Reményik László</a> interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 13. kedd, Kálmán, Ede napja van.
Az év 42. hete és 286. napja.
Holnap Helén napja lesz.

1479. Báthori István országbíró és Kinizsi Pál temesi ispán hadai a kenyérmezei csatában megsemmisítik az Erdélybe betört török sereget.


1962. Szőnyben (Komárom megye) felavatják a Barátság kőolajvezeték hazai szakaszát, továbbá a termikus krakküzemet. (kapacitása évi 1 millió tonna kőolaj desztillációja.)


Szabó Lőrinc: Kálmán bácsi

Kálmán bácsi, körszakállas magyar,
a nagybátyám. Négy gyerek, víg ricsaj
táncolta körül. Süketnéma volt,
verset írt, és gyalog zarándokolt
Kossuthoz, Turinba. Szegényesen
éltek, de majdnem vadregényesen,
ő, s a családja. Torka, nyelve nagy
kövekként tördelte a szavakat,
s mi ujjal a semmibe írtuk a
válaszunkat neki, vagy, este, ha
már sötét volt, a tenyerébe, és
bőrének szeme-esze, furcsa ész,
látta a láthatatlan betűket.
Bohém lélek, szerették, szeretett.
Nyomdász volt, s kertész.
Csak magyar ruhát hordott.
Százszor tönkrement s talpra állt.
Homloka fény, szeme arany mosoly:
Szerettem náluk lenni, mint sehol.

Időjárás

2026-10-13, 15:27
Clear sky
NNE
Clear sky
17°C
1.9 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1024 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.9 m/s NNE
Széllökések: 7.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:59
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc szorozva hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com