Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


M*sorajánlat
63
hallgató

Rendhagyó zenei tehetségkutató! Jelentkezz, jelentkezzen!

- 2023. október 12. 7:03 - 223 megtekintés

A Civilút Alapítvány szeptember 20-án elindította Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című rendhagyó, zenei tehetségkutató, tehetséggondozó programját, melyre várják minden olyan, fogyatékossággal élő tehetség jelentkezését, akik zenei területen remekelnek énekhangjukkal, dalszövegíró képességükkel, vagy éppen kiválóan játszanak hangszereken – akár egyéni, akár csoportos indulóként.

A jelentkezéshez az Anna and the Barbies Márti dala című számát szükséges újragondolni és feldolgozni. A szöveget hagyd meg az eredeti formájában, ne tegyél hozzá, és ne vegyél el belőle, azonban a dal műfajával azt kezdhetsz, amit csak szeretnél. Akár telefonnal vedd fel, ahogy előadod, előadjátok a Márti dalát. Az így elkészült videót töltsd fel YouTube-ra, és a lent megadott jelentkezési felületen az adatok kitöltésével, majd a videódra mutató link megadásával add le nevezésed.

Mutasd meg, mutassátok meg a világnak, hogy a tehetség nem válogat, nem differenciálja a fogyatékosságot! Fogalmazd meg a dallamok útján, milyen ember vagy, hol vannak a te kapaszkodóid az életben, miből merítkezel, ki vagy valójában!

HOGY MIT NYERSZ MINDEZZEL?

2023. 12. 01. – 2024. 02. 29. között zenei mentorprogramban vehetsz részt. A programot Pásztor Anna vezeti, és zenei producer segíti a veletek való közös munkában.

A mentorprogramban összesen 3 kiválasztott formáció/előadó/együttes vesz részt.

A 3 hónapos mentorálási időszak alatt 1 dalt szereztek majd közösen. Az alkotási folyamatot a Civilút Alapítvány által megbízott zenei producer intenzíven kíséri. Pásztor Annának a nagyobb fordulópontokon bemutatjátok majd, hol tartotok, elmesélhetitek, mit gondoltok, miben, hogyan fejlődtök. Az így kapott tudás révén megtanuljátok, melyek a dalszerzés és hangszerelés folyamatai. Anna a tanácsaival, meglátásaival segíti a csapatot a közös alkotási folyamatban.

Feladatotok lesz a zene- és dalszövegírás, a hangszerelés, a műfaji meghatározás. A dalt profi stúdióban veszik majd fel, és videoklipet is forgatnak hozzá. A mentorprogram alatt interjúkat készítenek veled, veletek, hogy mások is megismerjék az alkotási folyamatot, megismerjenek benneteket.

Az időszak alatt havi 2 alkalommal találkoztok személyesen, amely során munkátokat a zenei producer instruálja, kíséri majd. Kéthetente 5 órában segíti a fejlődéseteket megbízott zenei producer.

A mentorprogram időszaka alatt formációnként/előadónként/együttesenként havi nettó 250 000 Ft-tal segíti munkátokat a Civilút Alapítvány.

2024. 03. 11-i héten sajtótájékoztatón mutathatjátok be, mit értetetek el együtt. Bemutatjátok az alkotás folyamatát.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ:
2023. október 20. éjfél

A pontos pályázati kiírásért kattints a jelentkezési felületre:
https://forms.gle/tGcQKQ4WoAJuRJbbA

További információért keresd a Varázsceruza kommunikácós felületét:
https://www.facebook.com/VarazsceruzaProgram

 

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


7 * nyolc =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. február 23. péntek, Alfréd napja van.
Az év 08. hete és 54. napja.
Holnap Szökőnap napja lesz.

1839. Kossuth Lajos elítéltetése. A kir. tábla Kossuth Lajost a "Törvényhatósági Tudósításoknak" kéziratban levelezés alakjában közlése miatt, 21 havi vizsgálati fogságán túl még 4 évi börtönre ítélte.


1539. János király menyegzője, Zsigmond lengyel király leányával.


Fazekas Mihály:
/ 1766.jan.6. - 1828. febr.23. /
Esti dal
"...Oh dalolj rá csendes este
Nyugtató lehelletet,
Hogy törődött vére, teste
Újra nyerjen életet:
Szállj le rám is sátorozva
Szenderítő nyúgalom,
Közbe közbe szunnyadozva
Csendesedj le kis dalom.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 323

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com